Monthly Archives június 2015

Nagyon francia és egy kicsit magyar is (Franciaország, futamok)

dobogóprA Paul Ricard a Citroën pályája, némileg joggal vártuk hát, hogy a közelükbe sem lehet majd férkőzni, de ez csak hellyel-közzel igazolódott be: mert az autókat emberek vezetik, és ők tudnak hibázni. Így történt, hogy odaért mögéjük Tom Chilton, és közéjük Michelisz Norbert is.

Tovább

Paul-Rickard vagy amit akartok

"Azt ki lehet próbálni!" - Toméknak nem kellett kétszer mondani!

“Azt ki lehet próbálni!” – Toméknak nem kellett kétszer mondani!

A hétvégén a Paul Ricard-ról jelentkezik a WTCC mezőnye, ahol a hőmérséklet igen magas és a hangulat is a tetőfokára hágott egy rövid időre.

Ez a rövid idő pénteken délután jött el, egy órára. Arra az órára, amit valamiért Happy Hournak hívnak újabban WTCC-s körökben, és a lényege, hogy összerántja a jelenlevőket egy órára. Ez alatt az idő alatt szoktunk olyan “lényegtelen” dolgokat csinálni, mint interjúk, fényképek, jubilálók felköszöntése, új versenyzők üdvözlése, meg mászófalról ugrálás Tomokkal és a többiekkel.

Tovább

Loeb pole-ban a Paul Ricardon

paulricardqualiA pénteki hangolódás után (mely nagyon jól sikerült, különösképpen, hogy visszakaptuk a jubiláló Rickard Rydellt és néhányan felmásztak egy nagy favárba, hogy egy óriási szivacsba ugorhassanak végül – minderről cikk hamarosan) a szombati forróságban az edzések voltak soron a Paul Ricardon.

Tovább

Best of Slovakiaring

Feszült figyelem kíséri a sajtófőnök mikrofonszerelési kísérleteit... Vajon lesz-e hangosítás?
Feszült figyelem kíséri a sajtófőnök mikrofonszerelési kísérleteit… Vajon lesz-e hangosítás?

Jöjjön alább hat képben (és a melléjük írt kommentárban) a szlovákiai hétvége öt legviccesebb, legaranyosabb, legjobb pillanata… A tömeg derültségét kifejezendő 😀 -kat írtam a megfelelő helyekre. 

Tovább

És még az eső sem esett… (Szlovákia, futamok)

loebszlovakiaA tavalyinál jóval unalmasabbra, hadd nem írjam: teljesen egysíkúra sikeredett a szlovákiai hétvége vasárnapi napja (is), miután a Citroën mindent megnyert, amit lehetett, a beígért eső nemhogy nem mosta el a futamokat, de még csak meg sem érkezett (volt helyette iszonyatos erejű szél), és a pálya volt az egyetlen, ami meglepetéseket tartogatott némelyeknek.

Tovább

Citroën-szombat Szlovákiában

szlovkiaidőmérőA WTCC szombati napja Szlovákiában viszonylag eseménytelen volt, az edzések különösebb probléma nélkül zajlottak le. A beígért és várt eső mindössze 3 percre érkezett meg a második szabadedzés végére…

Tovább

Slovakiaring teszt és program

slovakiaring péntekA Slovakiaringen megkezdődött az élet a pénteki teszttel, melyen Rob Huff futotta a legjobb időt. (Bár tudjuk, a teszt nem arra szolgál elsősorban, hogy ki tud rajta pályacsúcsot dönteni.)

Tovább

Girolami váltja Rydellt

girolamiPénteken délelőtt érkezett a hivatalos sajtóközlemény, miszerint Nestor Girolami veszi át a NIKA Racingnél Rickard Rydell autóját. A hír egyelőre úgy szól, hogy az új argentin klasszis csak a Slovakiaringen és Vila Realban szorítja ki saját csapatából a betegágyból éppen visszatért svéd versenyzőt, a továbbiakról még nem született döntés.

Tovább

Mato Homola a Camposnál

Fotó: fiawtcc.com

Fotó: fiawtcc.com

A WTCC mezőnye új beugróval gyarapodik a slovakiaringi futamra. A szomszédos ország pályáján rendezendő verseny jelenti az idei szezon közepét. Az új résztvevő Mato Homola, aki, amellett, hogy indul mindkét WTCC futamon, az ETCC-ben is részt vesz szokásos csapatával. Homola a Campos egyik TC1-es versenygépét kapja meg erre a hétvégére, hogy bemutathassa hazai pályán, mire képes a világbajnoki mezőnyben.

Tovább