“Azt ki lehet próbálni!” – Toméknak nem kellett kétszer mondani!
A hétvégén a Paul Ricard-ról jelentkezik a WTCC mezőnye, ahol a hőmérséklet igen magas és a hangulat is a tetőfokára hágott egy rövid időre.
Ez a rövid idő pénteken délután jött el, egy órára. Arra az órára, amit valamiért Happy Hournak hívnak újabban WTCC-s körökben, és a lényege, hogy összerántja a jelenlevőket egy órára. Ez alatt az idő alatt szoktunk olyan “lényegtelen” dolgokat csinálni, mint interjúk, fényképek, jubilálók felköszöntése, új versenyzők üdvözlése, meg mászófalról ugrálás Tomokkal és a többiekkel.
Igen, a Paul ricardi Happy Hournak az volt a csúcspontja!
De kezdjük az elején, azzal a Rickard Rydell-lel, aki egyetlen hévégére visszakapta a saját autóját. Számításaim szerint a 100. és a 101., mások számításai szerint a 99. és a 100. futamát futja a hétvégén. Ő maga sem ki nem számolta ezt, sem nem is számított arra, hogy ennek bármilyen következménye lenne. De hát már hogyne lenne ebben a – írjuk le nyugodtan – némileg képmutató világban… Talán az előzmények miatt nem gondolt igazán arra, hogy bárki is törődik még ilyen felesleges dolgokkal, így aztán igen meglepődött, amikor Francois Riberio, kezébe véve a mikrofont, bizonyos Rickard holléte felől érdeklődött.
A “Na, gyere csak ide!” általában amúgy sem jelent sok jó dolgot…
És akkor kapott egy szép nagy tortát, sok gratulációt meg csattogtak a fényképezőgépek… Természetesen Coronel nem hagyhatta ki, melléugrott nyomban egy szelfire. Figyelembe véve, hogy általában 5 évig tart, mire valaki eléri a 100 versenyen való indulást és Rickard esetében ez jó 10 évet vett igénybe (gyakran nem futott teljes szezonokat, ezért is nehéz számolni), egy újfajta rekordot is beállított.
Ha már a meglepetéseknél tartunk, szülinaposunk is volt a héten, nem más, mint Francios Riberio. Az ő meglepetéséről Eric Néve gondoskodott, így mindenki kellően meg volt lepve, meg torta is jutott mindenkinek.
Mielőtt azonban jól beettünk volna a nevezett tortából, elhangzott a mondat, amire néhány versenyző azóta várt, amióta csak meglátták a terasz túloldalán a mászó-ugró-falat, az itteni élménypark egy nevezetes darabját: “Azt ki lehet próbálni!” – mondta Eric Néve, s a következő pillanatban a Tomok, Hugo Valente és Tiago Monteiro már ott sem volt! Leviharzottak a lépcsőn és mire kettőt pislogtunk már a mászóhámot adták rájuk az élménypark dolgozói.
Persze, Coronel vitte a prímet, a szót, meg a kameráját is. Fel a falon és már ugrik is… Valente a létrán mászik utána, Coronel kiabál is neki: “Mocskos kis csaló!” (igazából sokkal rondább dolgot kiabált, de azt még a digitális nyomdafesték sem bírja el!)
“Mocskos kis csaló!”
Monteiro is ugrik, őt is utoléri Coronel kiáltása: “Tiago, én hősöm!” Aztán amikor Monteiro a második körnél tart, kitalálják, hogy párban ugranak: “Várjál haver, felviszem a kamerát! De megvárj!” – így Tom. “Nyugi, várok rád!” – mondja Monteiro.
A többiek, akik “normálisnak születtek”, a teraszról nézik a műveletet. Miután a srácok begyakorolták az első emeletről való ugrálást, feljebb másznak a következő szintre. Néhány ETCC versenyző is megérkezik, Mato Homola is ugrik egyet, Coronel neki is odaszól: “Hé, Homola, a felső szintről próbáld! Az alsó az amatőröknek van.”
Akik “normálisnak születtek”, a teraszról nézik…
Vagy jólnevelt hollandok módjára inkább tortát esznek…
De sosem jutna eszükbe hasonló őrültséget művelni…
Azért látszott rajta, hogy olyan szívesen jönne. De kérette magát egy darabig!
Sebastien Loeb még mindig a teraszról néz minket. Pedig ő tudná ezt legjobban, de messziről sem olyan extroveltált, hogy magától rászánja magát… A fiúk már sokadszor hívják, most éppen Coronel: “Seb, gyere már le, mutasd meg, hogy kell duplaszaltót ugrani!” Szabódik még pár percet, de csak lehozza a bizonyítási vágy. Hámot föl, irány a fal. Messze a leggyorsabb mászó és már repül is… Elkapta a lendület: újra, még feljebb: na, ez egy hátra duplaszaltó volt! Gyönyörű, szabályos. Még jó, hogy van egy tornász a mezőnyben…
“Seb, gyere már le…” (illetve itt már fel)
“… mutasd meg, hogy kell duplaszaltót ugrani!”
A hangulat tényleg ott van, ahol lennie kell. Hangoltunk a hétvégére!
(És ha valaki azt hinné, hogy bennem nincs annyi spiritusz, mint a fiúkban, hát ki kell ábrándítanom: én is kipróbáltam. Erről ugyan tárgyi bizonyíték nincs, mert ugrani és fényképezni is egyszerre nem tudtam, de aki nem hiszi, járjon utána!)
Na, ugye, hogy jó volt, Seb?!
Fotók és szöveg: Magyar Szilvia
Social Profiles