Citroën-szombat Szlovákiában

szlovkiaidőmérőA WTCC szombati napja Szlovákiában viszonylag eseménytelen volt, az edzések különösebb probléma nélkül zajlottak le. A beígért és várt eső mindössze 3 percre érkezett meg a második szabadedzés végére…

Az első szabadedzésen néhány versenyző meglátogatta a kavicságyat, ezért ki kellett takarítani a köveket minden olyan helyről, ahová bejuthattak. Itt, a Slovakiaringen meglepően nagy kövekből állnak a kavicságyak, szerencsére ez eddig nem okozott nagyobb problémát. A második szabadedzést meg kellett szakítani, mert Gregoire Demoustier elásta autóját a bukótérben a hátsó lelátó előtt. Mire a műszaki mentés lezajlott és a versenyzők visszamehettek  pályára, megérkezett az említett 3 perces eső, így sokt már nem tudtak javítani eddigi idejükön.

Végül az első szabadedzésen José María López, a másodikon pedig Yvn Muller bizonyult  leggyorsabbnak.

Az időmérő edzés nem kezdődött jól a Zengő számára, Michelisz Norbert éppen csak lecsúszott a Q2-ről a 13. helyével. Tiago Monteiro a 17., Nestor Girolami az utolsó, 18. helyen végzett. Demoustier nem tudott részt venni az időmérőn, a fentebb részletezett okok miatt…

Jó cserének bizonyult viszont a Lada ifjú újonca, Nicky Castburg, aki meg sem állt a Q3-ig. Muller és López mellett csatlakozott még hozzájuk Sébastian Loeb és Rob Huff is a Q2 végén.

A pole végül Mulleré lett, Lopez, Loeb, Huff és Catsburg követték őt időben. A legjobb privátként Hugo Valente végzett. A második verseny pole-ja mindazonáltal Jaap van Lagené lett, a 10. időért a Q2-ben.

A versenyek holnap délután 12:45-kor kezdődnek majd.

Eredmények:

Szabadedzés 1

Szabadedzés 2

Időmérő edzés

Comments

comments