Stian Paulsen tagged posts

Vernay és Potty autózták a legjobb időket Spában

Fotó: TCR Official

A ma reggeli szabadedzésekkel megkezdődött A TCR EU belga versenyhétvégéje Spában. Az eredetileg 25 fős mezőnyből többen is hiányoztak. Jedlóczky Márk sajtóközleményben jelezte, hogy rajtuk kívülálló okok miatt nem tudnak részt venni a hétvége küzdelmeiben, Tassi Attila gépeit folyamatosan törölték, ezért ő még úton volt az első szabadedzés alatt, és Igor Stefanovskit is hiányzóként könyvelhettük el.

Tovább

“Magyar voltál, ezért!” (jegyzet)

Fotó: Magyar Szilvia

„És észt voltál, litván, román… Most hallgass és fizess…” – nem mondom meg, honnan az idézet, ugyanis egy jó magyarnak ezt a verset illik ismernie! Ezt a cikket két okból írom meg, habár nem akartam: az egyik, hogy némelyek nem értették az egyik korábbi cikkemben a zárójelest megjegyzést, a másik pedig az, hogy amióta hazajöttünk Zandvoortból azóta is folyamatosan olvasom olyan külföldi versenyzők okolását ütközésekért, amikről ők nem tehettek, de a másik résztvevő magyar volt, s hát okolni csak kell valakit, nem igaz? Álljon itt a csupasz valóság arról, hogy mi történt azon a vasárnap délutánon a paddockban. Az egyetlen helyen, ahol soha nem féltem, mert az elmúlt 10 évben (!) olyan volt nekem, mint az otthonom. Sokkal régebb óta, mint bármely magyarnak.

Tovább

Nem hétköznapi történet

Fotó: Magyar Szilvia

Úgy egy éve lehetett, nem emlékszem pontosan. Egy szemtelen norvég előbb egy jó nagy seggen csípéssel köszönt a SEAT customer csapat vezetőjének, aztán meg Rob Huff arcába tolta a telefont, hogy ugrassa. És Huff nem volt rest visszavágni. És én azóta nézem ennek a kicsit őrült, kicsit szerencsétlen (oké, nagyon szerencsétlen), az utóbbi időben végtelenül stresszes és depressziós, de mindenképpen szeretni való norvégnak a vlogját.

Tovább

A „Columbo felesége”-küldetés

Fotó: Magyar Szilvia

Ez körülbelül a nyolcadik próbálkozásom négy napon belül: az egyik csapattag áll a sátor mellett, mely nem egy akármilyen színű autót rejt! Mellé lépek, és újra mondom, de már úgyis tudja: „Tudnék beszélni a versenyzőtökkel?” „Sajnos a versenyző most nincs itt. Talán próbáld meg később.” Már mindketten nevetünk. „Igen – mondom –, de ez volt a helyzet tegnap is, tegnap előtt is, és az előtt is!”

Néhány óra múlva, amikor a pre-grid-hez készülnek a versenyzők a paddockban, végre meglátom. Természetesen interjút készíteni ilyenkor már nem lehet, de talán “foglalhatnék egy időpontot” – villan át az agyamon. Tudja, hogy ki vagyok és mit akarok, egyszer már sikerült összefutnunk, hasonlóan rövid időre. „Tudod, hogy negyedik napja próbálok összehozni veled egy interjút? – kérdem – Az egyik kollégám szerint olyan vagy, mint Columbo felesége.” Columbót Macedóniában is ismerik, mert Igor Stefanovski hangosan felnevet. „Próbáld meg ez után a verseny után, hátha sikerül!” – mondja, és én megígérem, hogy visszajövök…

Tovább

Most takarítottunk fel! – A Paulsen-Nagy eset margójára

Képernyőkép a közvetítésből

A TCR Europe paddockja még csak két hete létezik, de nekem eddig maga volt a paradicsom! Pusztán azért, mert van benne három versenyző, akikről azt mondhatom, hogy „szívem szerint való ember”. Nagy Dániel, Stian Paulsen és Dusan Borkovic. Szóval ennél már csak akkor érezném rosszabbul magam, ha valahogy még Borkovic is belekeveredett volna, abba az ütközésbe, ami hétfő délután, a TCR EU második futamán történt, két olyan ember között, akiket nagyon szeretek.

Tovább

Kemény TCR EU zárófutam Zandvoortban

A versenybíróság később ezt a végeredményt módosította.
Fotó: Magyar Szilvia

A TCR Europe második futama, a fordított rajtráccsal érdekesnek és keménynek ígérkezett. És végül néhány ember számára érdekes is lett, többen pedig kevésbé keménnyel is beérték volna…

Tovább

Három sztori a Paul Ricardról

Fotók: TCR EU Official

Több szempontból érdekes hétvége volt a TCR Europe első fordulója a Paul Ricardon, most mégis csak három különböző nézőpontból vizsgáljuk meg az eseményeket. Három versenyző nem hétköznapi története következik. Elsőnek itt van Nagy Dániel, aki egy héten belül háromszor állt fel a dobogóra, ebből kétszer egy ismeretlen pályán. Aztán itt van Stian Paulsen, aki egy éppen csak összelegózott Cuprával döcögött le a Paul Ricardra, melyben nem indult a motor, de aztán megmutatta, hogy tud még repülni. És végül a szintén kis költségvetésű macedón, Igor Stefanovski, aki nagyot ment a kvalifikáción és az első versenyen is, de a második futamon szerencsésebb lett volna nem elindulni…

Tovább

Azcona gyors, Paulsen varázsló!

Fotó: TCR EU Official

A franciaországi Paul Ricardon debütáló TCR Europe szabadedzésekkel rajtoló első versenynapja a legtöbb embernek nem sikerült rosszul. Száraz-nedves történet ez három magyarral, a norvéggal, akinek reggel még nem indult az autója, a spanyollal, aki mindkét edzést a tábla tetején zárta, a svájcival, aki nem véletlenül akart valami mást, mint Subarut és a franciával, akinek a Peugeot nem hozott autót…

Tovább

TCR EU: Függönyt fel!

Fotó: Stian Paulsen

Holnap a szabadedzésekkel megkezdődik a TCR EU sorozat első versenyhétvégéje. Stefano Comini megerősítette részvételét a Racing Republic nevű csapattal és egy Subaruval, Jean-Karl Vernay ide is benevezett a teljes szezonra, a M1RA bejelentette Nagy Dániel csapattársát, és a sorozatnak hivatalos sisakpartnere is akadt közben, a Bell személyében. A csapatok megérkeztek a pályára, és mivel a GT Open betétfutama lesz a sorozat (majdnem minden helyszínen), ezért felhúzták a kis sátraikat. Minden, vagy majdnem minden készen áll hát a szezonnyitóra.

Tovább