Category Egyéb

„Uraim, a Parkban találkozunk!”

A M1RA a TCR eastern-Europe-ban tért vissza a kategóriába, Bucsi Attila kiváló szereplésével

Hosszú évekkel ez előtt történt, hogy azt álmodtam, hogy építettek egy autóverseny pályát itt, kis falunk, Kőszárhegy közelében, és mi ott dolgoztunk, mint fotósok és újságírók. Másra nagyon nem emlékszem ebből a legalább 15 éves álomból, de sosem gondoltam volna, hogy egyszer megtörténik a valóságban. Megtörtént. A pálya legalábbis versenykész – bár az infrastruktúra még sok helyen hiányos. Nem egészem 20 km-re kicsiny falunktól húzták fel a Balaton Park versenypályát, mely április utolsó hétvégéjén a Közép-európai Zóna Kupa versenyeit és a TCR Eastern Europe mezőnyét is fogadta.

Tovább

A szivárvány alatt – Clio kupa, Nogaro

Gyönyörű és látványos, csak nagyon veszélyes….

A nogarói Húsvét Kupa kapcsán három okból írok egy külön cikket a Clio Kupa idénynyitójáról. Az első az, hogy tavaly adós maradtam egy cliós cikkel, még valamikor az év közepén. A második az, hogy ez a történet nem egészen fért volna bele az előző cikkem csupa jó érzéssel eltöltő történetei közé. A harmadik pedig az, hogy ha akad még Magyarországon olyan legény, mint Tim Gábor, aki meg szeretné próbálni a sorozatot, lássák a lehetséges szponzorok, hogy azért születnek cikkek itthon is a sorozatról.

Tovább

Miért éppen Nogaro?

A célegyenes és a versenyiránytás épülete

Puorquoi pas? – Ahogy a művelt francia mondja. (vagyis: miért ne?) A történet azért ennél kicsit bonyolultabb, hogy hogyan és miért kerültem én a Húsvét Kupára Nogaróba, és mi minden is történt ott…

Tovább

Primavera di Monza

Az 51 autós mezőny…

Monzában járt a tavasz… meg többek között a Renault Clio Európa-kupa nyitó fordulójára összegyűlt gigamezőny. A Fanatec GT World Challenege Europe szervezői négy mezőnyt rántottak össze a Királyi Vadasparkba, ezek közül háromban volt 40 (vagy 50) fölött a nevezők létszáma. A Clio kupa mezőnye volt a legnagyobb, 51 indulóval.

Tovább

Az ifjú bajnok, aki nagy kalandra indul (bilingual)

A csapat és a versenyző együtt léptek szintet

For full English version, click here!

A Renault Clio kupa-sorozatok most kezdik negyedik szezonjukat Európa versenypályáin az V. típusú autókkal. Az Európa-sorozat nyitó fordulója április harmadik hétvégéjén esedékes, Monzában. A sorozat vonzó lehetőséget kínál fiatal versenyzőknek, akik meg szeretnék mutatni a képességeiket nemzetközi mezőnyben is. Pierre Bredeaux, a Peugeot 208-as kupa 2022-es junior és összetett bajnoka idén ezek között a fiatal versenyzők között található. Készen áll arra, hogy elkezdje a menetelést a Renault Clio Európa-kupában korábbi csapatával, a Comte Racing Teammel.

Tovább

Versenynaptár-gyűjtemény 2018

Fotó: Magyar Szilvia

A ma reggel megkapott WTCR előzetes versenynaptárral együtt végre teljessé vált a túraautós versenynaptárak csokra, különös tekintettel azokra a sorozatokra, melyek érinteni fogják a Hungaroringet. Az alábbiakban olvasható a WTCR előzetes, a TCR Europe, a TCR Endurance Academy, a DTM és a Blancpain versenynaptára, kiemelve a hungaroringi időpontokat.

Különös érdekességként említendő, hogy a TCR Benelux sorozat 2018-as versenynaptárának részét képezi több belga és holland pálya mellett a Hungaroring és Barcelona is… Ezeken a versenyeken a TCR Benelux együtt fut a TCR Europe sorozattal, ugyanarról a rajtrácsról rajtolva.

Tovább

Versenynaptár-csokor

DSCN6704

A Hungaroringnek is sűrű idénye lesz…
Fotó: Magyar Szilvia

 A TCR után egy héttel a WTCC is kiadta versenynaptárát, a Blancpain még októberben megtette ezt, míg a DTM csak december közepén. Az alábbiakban összegezve szerepel az összes olyan túraautós versenynaptár, mely sorozatokkal honlapunk foglalkozik (plusz az ETCC), különös tekintettel a hungaroringi szereplésekre.

Tovább

Versenynaptárak 2016-ra

Mindenki siet valahová...
Sűrű lesz a Hungaroring idénye…

Idény vége van, hetek óta gyűjtjük a versenynaptárakat, arra várva, hogy végre véglegesítésre kerülnek és akkor egy csokorban kirakhatjuk őket. Francois Riberio például még a Japán verseny alatt ígérte meg, hogy hamarosan ad dátumokat. Közben kiderült, hogy ellátogat hozzánk a Blancpain széria, és tegnap a DTM is kiadta a véglegesített naptárat, benne a Hungaroringgel szeptember végén.

Tovább