Monthly Archives március 2012

Két Chevi győzelem, mínusz egy galamb

monza official photo

A magyar autósport rajongói örömmel konstatálhatták a hírt, hogy a Zengő Motorsport immár nem egy, hanem 2 autóval kezdi a szezont, és Mihelisz mellett Wéber Gábor a másik versenyző, aki a narancs-fekete BMW-k egyikét vezetheti.

A kissé nemzetközibb szurkolók annak örülhettek, hogy a szezonkezdet visszatért Európába. Szóval isten hozott mindenkit újra Monzában, rajtol 2012!

Tovább

A 2012-es mezőny

Így idény elején kissé szükséges bemutatni, hogy tulajdonképpen milyen felállásban is fog versenyezni a 2012-es mezőny, már csak azért is, mert jelentős átalakulások történtek, sajnálatosan jórészt egyes pilóták pénzügyi helyzetéből kifolyólag.

Tovább

Véglegesnek tűnik…

Körülbelül 124592 változat után, örömmel jelentjük be, hogy a véglegesnek tűnő versenynaptár körülbelül így fog kinézni 2012-ben.

Tovább

Pilóták és csapatok

rajtA pilóták listája igen hosszú az International Superstars sorozatban, mivel a szabályok lehetőséget adnak arra, hogy akár minden hétvégére más pilótával nevezzen egy-egy csapat. Szerencsére ilyen elég ritkán történik meg.

Tovább

A versenynaptár

Az International Superstars sorozat 2012-es versenynaptára az alábbiak szerint került véglegesítésre, miután a spanyolországi futamot az országban tapasztalható nehéz gazdasági helyzet miatt törölték.

Tovább

A sorozat és ami mögötte van

superstarsAz International Superstars sorozat egy olasz érdekeltségű túraautó bajnokságból nőtte ki magát. Ennek megfelelően olasz szervezett(len)séggel bír. A sorozat 3 éve indult nemzetközi útra, promótere az FG Group.

Tovább