Johan Kristoffersson tagged posts

Egy őrült vasárnap Keleten…

Fotó: Frederic Le Floc’h / DPPI, WTCR Official

Ahhoz, hogy megértsük a vasárnapi WTCR versenyek őrültségét, vissza kell mennünk majd a szombati nap eseményeihez. Addig azonban a tények röviden: a suzukai hétvége második versenyét Michelisz Norbert, a harmadikat pedig Johan Kristoffersson nyerte.

Tovább

Mesterséges pole és sima győzelem Guerrierinek

Fotó: WTCR Official

A WTCR szombati versenynapjára rendet tettek Japánban: az aquaparkot bezárták, a rajtrácsot ízlésesen átrendezték, sőt, a verseny alatt mindenképpen pályára küldték a Safety Cart, biztos, ami biztos. Érdekes versenyt láttunk, annyi bizonyos…

Tovább

WTCR edzésnap a suzukai aquaparkban…

Fotó: WTCR Official

A suzukai keleti pályán edzésnappal nyitott a WTCR mezőnye. Mint az a korábbi hírekből kiderült, a mezőny csak a keleti oldalt használhatja, mert a nyugati oldalon vannak olyan szalagkorlátok, melyek a motorversenyekhez vannak előkészítve, és egy becsapódás esetén az autóversenyzőkre veszélyesek lehetnek. A mezőny jórészt szakadó esőben ugyan, de mind a négy edzését lefutotta pénteken: a két szabadedzést és a két időmérőt is.

Tovább

Szent Iván-éji Volkswagen-álom

Fotó: FIAWTCR Official

Szombatra maradt a Nürburgringen a második és a harmadik WTCR verseny. Az időjárás szerencsére nem kavarta meg a dolgokat, és, aki az élre állt, az ezúttal is az élen maradt.

Tovább

Pokoli edzésnap a Zöld Pokolban

Fotó: Gregory Lenormand / DPPI / FIAWTCR

Az edzésnapot (mindkét szabadedzést és mindkét időmérőt) csütörtökön tartották a Nürburgringen a WTCR mezőnyének. Volt itt minden, amit el lehet képzelni: ütközések a szalagkorláttal, locsogó eső, felszáradó pálya, Code 60, büntetések és hazai pole. Sőt, van egy szabadkártyásunk is a finn Antti Buri személyében.

Tovább

Volkswagen boldogság kék hisztivel

Fotó: FIAWTCR Official

Már az időmérő edzés is érdekes eredményeket hozott, a két vasárnapi versenyről nem is beszélve. Volt itt minden: Muller rajtelsőség, büntetések, Volkswagen dupla dobogó, félreértések, rádiós hiszti, gyakorlatilag csupa olyasmi, amit csak egy olyan őrült pályán lehet elképzelni, mint a zandvoorti…

Tovább

Kék szombat a dűnék között

Fotó: Clement Luck /DPPI

A BoP módosítás eléggé megkeverte a mezőnyt, aminek következtében azok, akik egy hete még a dobogón ölelgették egymást, most tökutolsók voltak, és akik egy hete tökutolsók voltak, most mindent vittek az időmérőn. Ez a rendszer egyetlen helyen marad egyensúlyban: a középmezőnyben… Ott csak néha befigyel egy-két eltévedt Golf, figyelembe véve, hogy ők maguk sem tudják, mikor miért és merre kalandoznak az autóik.

Tovább

Argentin-olasz kötésminta – Slovakiaring, második és harmadik verseny

Fotó: Magyar Szilvia

Mondhatnám, hogy a délutáni versenyek amolyan egy sima-egy fordított módra alakultak az Alfa Romeo számára. A fordítottat felülhímezte némi argentin siker. A Slovakiaringen az idő nem lett jobb, csak a rajtrács fordított: Rob Huff indult az elejéről, az első három sor Nestor Girolamival, Aurélien Panisszal, Niels Langevelddel, Kevin Cecconnal és Esteban Guerrierivel lett teljes.

Tovább