Fél-nyolcas találkozó Japánban

podium r2Suzuka, vagyis a Forma-1-ből ismert nyolcas alakú suzukai pálya fele volt a WTCC következő állomása. Nem volt éppen izgalmaktól hemzsegő futam, de vissza a gyökerekhez.

Sok nevezőnk volt a hétvégére, de ami a legkiemelkedőbb: összeállt a Monteiro – Honda páros, és egészen jó eredménnyel szerepeltek mind az edzéseken, mind pedig a versenyeken.

Tarquini még a régi jó csapattal futott, ő tartja  magát a szerződéshez, és csak akkor ül át a Hondába, ha jelen kontraktusa lejárt, vagyis a jövő év első futamától.

Bár Zengőék itt is a dobogót vették célba, már az időmérő sem sikerült jól a csapatnak, mert nem jutott Michelisz a Q2-be. Természetesen a Chevrolet-k kenterbe verték az egész mezőnyt ismét… vagyis addig az élen álltak, amíg a gondosan, előre kifizetett Eurosport Playerem működött. Hogy utána mi történt, az rejtély marad, csak a végeredmény volt látható később, íme.

Q1 

Q2

kombinált

A vasárnapi első futam felettébb izgalommentesre sikeredett. A két ember, aki jól elszórakoztatta egymást, az Tom Boardman és Michelisz Norbert voltak éppen, akik késhegyre menő csatát vívtak. Minthogy azonban a 13. helyért tették mindezt, azt kell mondjam, lehetett volna kicsit izgalmasabb versenyünk is. A Chevik megnyerték a futamot, Alain Menuvel az élen. Amúgy az amerikai márka már az időmérő végeredményével besöpörte a konstruktőri bajnoki címet, innentől már végjáték az egész.

A második futam változatosabb végeredményt hozott. Sajnos Michelisz rögtön a második kanyarban a kavicságyban ragadt. Sokkal érdekesebb jelenetek ebben a felvonásban sem tárultak a nézők elé, de legalább az eredmény kiváló volt, főleg a főszereplők számára. Mert a pole-ból induló Stefano D’Aste a suzukai fél-nyolcas találkozón szerezte élete második WTCC diadalát, és Pepe Oriola is itt állt életében másodszor WTCC összetett dobogó második fokára. Tarquini pedig a harmadik helyen túl még annak örülhetett, hogy mindezt még a régi jó lukoilos csapattal szerezte.

A mezőny két hét múlva, Sanghajban találkozik legközelebb, mielőtt ellátogatnának Makaóba, a zárófutamra.

Eredmények:

Első futam

Második futam

(Az első verseny végeredményét megváltoztatta, hogy három versenyző időbüntetést kapott. Tom Chilton és Alberto Cerqui szabálytalan rajt miatt, Alekszei Dudukalo ütközés okozása miatt (Mehdi Bennanival) kapott büntetést, így az orosz a 19. helyre esett vissza.)

Fotó: fiawtcc.com

Comments

comments