A TCR olasz bajnokságának záró fordulóját is Imolában rendezték – akárcsak az szezonnyitót. A történtek sok szempontból nem úgy alakultak – gyakorlatilag senkinek sem –, ahogy azt szerettük volna. Nestor Girolamit egy szombaton este, hirtelenjében visszavont büntetéssel már a zöld asztalnál bajnoknak kiáltották ki, Niels Langeveldnek így esélye sem volt az utolsó percig játékban lenni. A vasárnapi futam mindössze a második helyet hivatott eldönteni közte és Aurélien Comte között.
Az alábbi interjú november 4-én készült, telefonon.
(Full English version available here.)
Comte csapata, az SP Competition már a szombati rajtbalesetben megfeleződött: Sylvain Pussier-t, a másik versenyzőjüket, aki a csapat tulajdonosa is egyben, csigolyatöréssel szállították kórházba. Vasárnap a csapat nélküle futotta le a még hátralévő versenyt. Az imolai pálya amúgy is nehéz volt Comte-nak, és a közben beálló körülmények sem kedveztek neki, így nem tudta győzelemre váltani az időmérő edzésen kiharcolt fordított pole pozíciót.
Ami engem illet, Pussier-vel terveztünk interjút a vasárnapi futam utáni időpontra, mely természetesen lehetetlen volt, hiszen kórházban feküdt. A csapat és a még talpon maradt versenyző részéről sajnos semmilyen együttműködési szándékot nem tapasztaltam (jelen viselkedés okát számomra homály fedi) a verseny után, így az idényzáró interjút Sylvainnel végül néhány nappal később, telefonon készítettük el.
Kurtán-furcsán indult a szezon az SP Competition-nek, de aztán belelendültek. A csapattulajdonos nagyjából elégedett az elért eredményekkel, az idény közbeni nehézségek ellenére is.
„Először is akartam egy kiváló versenyzőt a csapatomba, aki képes az élen menni és a bajnoki címért harcolni – kezdi Pussier a történetet. – Aurélien van olyan szinten, hogy bajnokságot tudjon nyerni. A probléma az volt, hogy mindent az utolsó pillanatban döntöttünk el, így nem igazán tudtunk tesztelni. Két versenyhétvégébe tellett, mire újra megtalálta magát, és ennyi hiányzott a végén ahhoz, hogy jobb helyen végezhessünk.”
„A legnagyobb nehézségeink anyagi értelemben adódtak, ugyanis nem volt meg a költségvetésünk ahhoz, hogy végigcsináljuk a szezont. Az autóink sem voltak a legjobbak, mert használt autók voltak, sok kilométerrel, ugyanakkor az ellenfeleinknek új autóik voltak.
Be kellett érnünk azzal, amink volt, és ezt nagyon jól csináltuk. A Cupra egy nagyon is jó autó, nagyon jó eredményeket tudtunk elérni, még a World Tourban is. Remélem, hogy jövőre folytathatjuk együttműködésünket a Cuprával. Aurélien egy világszínvonalú versenyző, sokat tett hozzá az idényünkhöz.”
„Összességében elégedettek vagyunk a szezonnal. Az összetett harmadik hely és a csapat harmadik helye is nagyszerű. De ha jobban kezdtük volna a szezont, akár nyerhettünk is volna. A legfontosabb a jövő, és a tény, hogy jók voltunk, minden szinten elősegíti a fejlődésünket. Részemről csalódás, hogy nekem személy szerint így kellett befejeznem a szezont, a Master kategória harmadik helye meg lehetett volna, ha nincs ez az ütközés a szombati futam rajtjánál.”
A legfontosabb természetesen az egészség, különösen akkor, ha december elején már az Andros Trophy-ban kellene szerepelnie a csapatnak. Ezért is fontos, hogy hogyan halad Pussier felépülése.
„Napról napra jobban vagyok. A célom, hogy az Andros Trophy december 7-i rajtjára képes legyek versenyezni. Franciaországban nagyon jó orvosok vannak, például Antoine Dupons egy törést követően gyorsan folytathatta a rögbi karrierjét. Szóval most keményen dolgozom, hogy jelen lehessek Val Thorensben.”
Csak annyit tudok hozzátenni, hogy köszönettel tartozom a csapatvezetőnek a nehéz körülmények ellenére is összehozott interjúért. Mielőbbi teljes felépülést és sikeres Andros Trophy szezont kívánunk, Sylvain!
Magyar Szilvia
Social Profiles