A tegnapi napon a JAS Motorsport megerősítette, hogy Josh Files-t és Tassi Attilát a TCR Europe-ban kívánják versenyeztetni, Honda Civic-ekkel, ugyanakkor egyelőre csapatot nem neveztek meg számukra. Ma pedig Dusan Borkovic-tól is megtudtuk, mire készül…
Mato Homola mellett ő is bejelentést tett ma a jövőjét illetően. A hórihorgas szerb nagyon is sokat gondolkozott, és nagyon is sok csapattal tárgyalt, végül azonban arra az elhatározásra jutott, amit élő adásban osztott meg az Instagram követőivel.
Mivel a bejelentés szerbül hangzott el, annak értelmezésében a Serbiaringnél dolgozó kollégáink voltak segítségünkre.
“Nagyon sok megkeresésem volt a WTCR-ből, tárgyaltam a Peugeot-val és a SEAT-tal is, de úgy döntöttem, hogy hűséges maradok Marcello Lottihoz, mert hiszek a koncepciójában. Mindenkinek nyilvánvalóvá vált, hogy az FIA favorizálni fogja a korábbi WTCC versenyzők megtartását erre az idényre a WTCR-be. Mivel mindezeken felül a lehető legmagasabb osztályhoz szerettem volna csatlakozni, ezért tettem le a voksomat a TCR Europe mellett” – mondta a szerb versenyző.
Borkovic még hozzátette: nagyon reménykedik abban, hogy az E-TCR jövőre tényleg bevezetésre kerül, illetve, hogy tudomása szerint 30 körüli lesz az Europa-sorozat versenyzőinek száma.
“Már bejelentették, hogy Josh Files és Tassi Attila is ott fognak versenyezni, a régi ismerőseim. Ők lesznek a legnagyobb kihívóim.”
Borkovic egyelőre a csapatot, illetve az autómárkát nem nevezte meg.
Készült a Closed Wheel Racing médiacsoport együttműködése alapján
Jelena-Katarina Mitrovic
fordította Magyar Szilvia
Social Profiles