Category Winter Series

Egy titkon kék fehér autó bajnoki címe – interjú Thed Björkkel

Fotó: Schneider Erika

100-0-0-0. Írtam és tördeltem már pár könyvet (nem csak túraautósat), szóval két dolgot azonnal tudtam, amint megpillantottam az Yvan Muller Racing Hyundai versenyautóit. Az egyik az volt, hogy ez az autó lenyűgözően szép teljesen fehér kivitelben – a másik pedig az, hogy tulajdonképpen ez az autó ciánkék (a 100-0-0-0 a cián színkódja CYMK nyomdai színkeverésnél). Téli interjúsorozatunk negyedik részében Thed Björkkel beszélgettünk az ázsiai túráról, a csapatbajnoki címről, meg egy kicsit arról, hogy jövőre megint kék lesz a kék, csak Lynk&Co.-val.

Tovább

Hullámvasút és óriáskerék, mégsem vidámpark – interjú Aurélien Comte-tal

Fotó: Francois Flamand / DPPI

Téli interjúsorozatunk első körének harmadik epizódja Aurélien Comte szezonjáról, ázsiai körútjáról és téli terveiről szól. Ha azt vesszük, könnyű is volt ez az évad a 2017-es Európa kupa győztesének, meg nem is. Lent és fent, mintha egy örökös hullámvasút lenne, egyetlen biztos ponttal: ha volt a pálya mellett óráskerék, akkor a kis francia jelképesen felült rá, és a legmagasabb pontról nézhetett szét. Három második hely, egy győzelem és egy pole összesen a John Hugenholtz által tervezett pályákon. – De mindez messziről sem volt vidámpark, az tény.

Tovább

Egy téli sorozat

Fotó: Andros Trophy official website

Életünkben először nem fogunk unatkozni a télen. Vagy én legalábbis biztosan nem, de még pár kolléga és versenyző meg csapatvezető sem, akik részt vesznek a Closed Wheel Racing médiacsoport Winter Series elnevezésű kihívásában. Akit érdekel, hogy mi ez pontosan, alább választ kaphat a kérdésre.

Tovább