TCR EU tagged posts

Német segítség Tassiéknak

Fotó: TCR EU Media

A HELL Energy Racing Team with KCMG a jövő hétvégén esedékes barcelonai finálén csatasorba állít egy harmadik Hondát is azért, hogy Tassi Attila és Josh Files kettősét segítse a bajnoki címért vívott csatában – a német TCR-t idén negyedikként záró Mike Halder bemutatkozik a TCR Európa-kupa mezőnyében.

Tovább

A Borković eset margójára

Fotó: Magyar Szilvia

Egy rosszul sikerült verseny után valaki kiszállt az autójából és akkora lendülettel vágta földhöz a kormányt, hogy majdnem sérülést okozott vele a saját édesapjának. Az ezek után következő viselkedése miatt egyik szerelője hónapokig nem jelent meg nála. Egy ronda, ám nem szándékos ütközés következtében két ember állt a versenybíróság előtt. Az egyik hisztérikus volt és szándékosságot próbált rábizonyítani a másikra. Egy vasárnap délután, két idegen férfi, két kamion között, a paddock egy elhagyatott részében kis híján megvert egy női újságírót, nemzetiségére való hivatkozásul. Két ember egy koccanás és annak kommentálása ürügyén csaknem verekedésig összeszólalkozott a paddockban. Egy nemzetközi szintű, sokak számára inspirációként / példaképként tisztelt versenyző olyan szinten bántalmazott pszichológiai értelemben egy női újságírót (ráadásul okot sem nevezett meg), hogy az illető hölgy szó szerint sírógörcsöt kapott a médiacenterben. Egy versenyző hirtelen felindulásból orrba vágta egy versenyzőtársa egyik rokonát a paddockban. Ez mind-mind velünk történt meg, itt, a TCR EU (vagy épp a WTCR) paddockban, és most figyelj: 2018 május 5 és 2018 szeptember 23 között – mindössze négy és fél hónap alatt!

Tovább

Szabadedzések Assenből (TCR EU)

Fotó: TCR Official

A TCR EU küzdelmei öt hét nyári szünet után folytatódnak a hétvégén, a hollandiai Assenben. A sorozat hét állomásából ez a harmadik, és egyben utolsó a Benelux államok területén. Jelen hétvégén kívül még két helyszín van hátra: Monza és Barcelona. Ma a szabadedzéseké volt a pálya.

Tovább

TCR EU ráhangoló: Otthon, édes otthon

Fotó: Schneider Erika

Utolsó részéhez érkezett a TCR Europe hungaroringi fordulóját megelőző mezőnybemutató sorozatunk, amelyben a magyar érdekeltségekre és csapattársaikra vetünk pillantást. A következő néhány bekezdésben tehát Nagy Dánielről, Tassi Attiláról, Jedlóczky L. Márkról, Francisco Moráról és Josh Files-ról esik néhány szó, akik közül az előbbi három minden bizonnyal azon az állásponton van, mint Poldi bácsi az Égigérő fű c. filmben, miszerint „mindenütt jó, de a legjobb itthon”, viszont a grafitszürke aszfalt hiánya nem kelt bennük letargikus érzéseket.

Tovább

A „Columbo felesége”-küldetés

Fotó: Magyar Szilvia

Ez körülbelül a nyolcadik próbálkozásom négy napon belül: az egyik csapattag áll a sátor mellett, mely nem egy akármilyen színű autót rejt! Mellé lépek, és újra mondom, de már úgyis tudja: „Tudnék beszélni a versenyzőtökkel?” „Sajnos a versenyző most nincs itt. Talán próbáld meg később.” Már mindketten nevetünk. „Igen – mondom –, de ez volt a helyzet tegnap is, tegnap előtt is, és az előtt is!”

Néhány óra múlva, amikor a pre-grid-hez készülnek a versenyzők a paddockban, végre meglátom. Természetesen interjút készíteni ilyenkor már nem lehet, de talán “foglalhatnék egy időpontot” – villan át az agyamon. Tudja, hogy ki vagyok és mit akarok, egyszer már sikerült összefutnunk, hasonlóan rövid időre. „Tudod, hogy negyedik napja próbálok összehozni veled egy interjút? – kérdem – Az egyik kollégám szerint olyan vagy, mint Columbo felesége.” Columbót Macedóniában is ismerik, mert Igor Stefanovski hangosan felnevet. „Próbáld meg ez után a verseny után, hátha sikerül!” – mondja, és én megígérem, hogy visszajövök…

Tovább