Nagy Dániel Luca Engstlerrel és a M1RA-val folytatja

Fotó: Thomas Fenetre / DPPI

Ahogyan az várható volt, Nagy Dániel egy második évre is elkötelezte magát a M1RA-val – viszont csapattársának kilétét még az utolsó pillanatokban is találgatások övezték. Végül a befutó a kisebb TCR-kategóriák egyik nagy élmenője, Luca Engstler lett. Michelisz Norbert csapata bajnoki reményekkel várja a 2019-es szezont.

Bár nem vettük górcső alá a teljes mezőnyt, de meg merjük kockáztatni, hogy 2019-ben a M1RA-é lesz az egyik, ha nem a legfiatalabb pilótapáros: szerdán ugyanis bejelentette a TCR International-t 2017-ben megnyerő magyar csapat, hogy Nagy Dániel marad az egyik Hyundaiban, a másik autóba pedig Luca Engstler ül be – kettejük átlagéletkora 19,5 év.

„Logikus lépés volt, hogy folytatjuk az együttműködést a Hyundai Motorsporttal, hiszen az i30 N bizonyítottan az egyik legjobb autó a kategóriában, ráadásul szoros kapcsolatot sikerült kialakítanunk a gyártóval tavaly. Két tehetséges és motivált versenyzővel dolgozhatunk, akik már megmutatták a képességeiket Hyundait vezetve, úgyhogy, ha sikerül kihoznunk magunkból a maximumot, képesek lehetünk az Európa-kupa bajnoki címéért harcolni” – nyilatkozta a M1RA által kiadott sajtóközleményben a csapatfőnök, Bári Dávid.

A magyar autósport szerelmeseinek aligha kell bemutatni Nagy Danit: a 20 esztendős pilóta nemzetközi pályafutása 2015-ben indult el, azóta többek között a WTCC-ben is megfordult, a tavalyi évben pedig eredményt eredményre, elismerést elismerésre halmozott – a TCR Europe-ban ugyanis győzött Assenben és az összetettet az ötödik helyen zárta, továbbá a WTCR hungaroringi hétvégéjén, szabadkártyásként állhatott fel a dobogó második fokára a második verseny leintését követően.

Az, hogy Nagy a M1RA-nál és a TCR Európa-kupában folytatja, aligha mondható meglepetésnek, hiszen ennek lehetőséget a Braking News Motorsport számára, egy decemberi interjúban már elhintette, hozzátéve, hogy „nagyon szeretnék a túraautó-világkupában versenyezni, viszont csak akkor, ha elérek egy olyan szintre, ahol hosszú távon a bajnoki címre esélyes lehetek”.

„Nagyon örülök, hogy a M1RA-val és Hyundait vezetve folytathatom, mert tavaly ez volt a legfőbb vágyam a szezon végén. Sikeres közös éven vagyunk túl, büszke vagyok a WTCR-ben elért dobogóra, és úgy érzem, hogy a M1RA-s srácok között otthonra leltem ebben a csapatban. Hiszek benne, hogy még tovább tudunk fejlődni együtt. A kiegyensúlyozottság a kulcs, ami az előző szezonban néha hiányzott, de keményen dolgozok azon, hogy idén harcba tudjak szállni a bajnoki címért” – kommentálta maradása hírét Nagy.

Viszont arra már annál kevesebben számítottak, hogy csapattársa Luca Engstler lesz – annak a Franz Engstlernek a fia, aki egykor, 2007 és 2014 között 164 versenyen erősítette a WTCC mezőnyét, ahol egy győzelmet is szerzett. Szó se róla, idáig nagyon komoly eredményekkel büszkélkedhet a 19 éves német: 2018-ban megnyerte a közép-keleti és az ázsiai TCR-bajnokságot, amellett, hogy mindössze néhány pont híján behúzta a német TCR-t, az idei évet pedig úgy indította, hogy a maláj TCR-ben nem akadt kihívója.

„Büszke vagyok arra, hogy a M1RA-ban folytatódik a pályafutásom, hiszen számomra a Napnál is világosabb, hogy a bajnokság egyik legjobb csapatáról van szó. Az a legfőbb célom az Európa-kupában, hogy annyit tanuljak, amennyit csak lehetséges, mert nekem az autón kívül minden új lesz itt. Új pályák, új bajnokság, új csapat. Ugyanakkor a tesztek megmutatták, hogy jó tempóra vagyunk képesek, így már alig várom, hogy kezdődjön végre a szezon” – idézi a közlemény Engstler szavait, aki egyébként már tavaly is Hyundai-jal versenyzett, így az autó biztosan nem lesz számára ismeretlen.

A TCR Európa-kupa idei szezonja április végén, a WTCR betétsorozataként rajtol el, a Hungaroringen.

Kováts Olivér

Médiapartneri megegyezés révén megjelent még: brakingnewsmotorsport.blog.hu

Comments

comments