MAC3, avagy Tour de WTCC

Volt, amikor a szélárnyékolás nem volt kívánatos... Most majd kötelező lesz!
Volt, amikor a szélárnyékolás nem volt kívánatos… Most majd kötelező lesz!

Ugye ismerős a régi magyar vicc, miszerint mi lesz abból, ha keresztezzük a biciklit a diófával? (Hasra esés!) Na, és mi lesz abból, ha a WTCC-vel? Francois Riberiónak érdekes ötletei vannak, ugyebár…

Két napja egy fura videó látott napvilágot a WTCC sajtóosztálya révén, melyben Michelisz Norbert kerékpározik két hondás márkatársával a Paul Ricardon… Mire vélni ugyan nem tudtuk, de azt mondták, ma reggel majd informálnak minket a továbbiakról. Így is tettek…

A WTCC 2016-tól új, gyártóbarát időmérőedzést vezet be. A Tour de France Team Time Trial mintájára, rögtön a Q3 után lesz még egy része az időmérő edzésnek, ahol egy-egy gyártó 3 kijelölt versenyzője viszi csatába a gépeket, meghatározott formáció szerint, legalább 10 km távon. Mindezt a Manufacturers Against the Clock után a MAC3 betűszóval látták el, melyben a 3 arra utal, hogy 3 versenyző vesz részt benne gyártónként.

Az újítás célja, hogy a világbajnokság még vonzóbb legyen a gyártók számára, hiszen Riberio elképzelései szerint így nagyobb figyelmet kap majd a gyártók versenye.

A sajtóközleményből idézek:

“Minden gyártó, aki a WTCC-ben versenyez elmondhatja, hogy a legfontosabb dolog, hogy a gyártók világbajnokságát megnyerjék. Paradox módon az egyéni cím kap nagyobb figyelmet a média részéről. A MAC3-at azért hoztuk létre, hogy a gyártók bajnoksága kellően nagy figyelmet kapjon.”

Hogy világosak legyünk: egy szélárnyék-sprintet kell kivágni a pályán, álló rajtból, ami az eredményekbe nem számít bele, kizárólag a gyártók világbajnokságához ad hozzá pontokat.

Hogy mit is akar Riberio úr elérni mindezzel?

“A MAC3 révén jobb lesz a WTCC gyári csapatainak és fokozni fogja a nézők élményét is. Növeli majd a nézettséget és lehetőséget ad arra is, hogy a média újabb történeteken keresztül mutassa be az igazi kollektív erőfeszítést a gyártók bajnokságáért folyó harcban, ami nagyon pozitív… Ha egy kiválasztott versenyző hibázik a MAC3-ban, azzal az egész csapatot bünteti. Ha a versenyzők túl messze futnak egymástól, nem lesznek elég hatékonyak, ellenben ha túl közel kerülnek egymáshoz nő az ütközés veszélye.”

A MAC3-ban nem vehet részt minden versenyző, csakis az, akit erre a gyártó, akinek autójával versenyez, kijelöl. Ez nem jelenti azt, hogy minden versenyen ugyanaz a 3 versenyző vesz majd részt, és azt sem, hogy nem jelölhet adott versenyre adott gyártó privát versenyzőt. Az nem derül ki a sajtóközleményből például, hogy az RML, ami kizárólag privát csapatokat lát el autóval, részt vehet-e ebben az összecsapásban. (Bár aszerint, ahogy a Touring Car Times értelmezi a leírást, a Chervolet-k ki vannak zárva, mivel nem FIA által regisztrált gyártó a márka a sorozatban, pusztán “beszállító”, felmerül a kérdés, hogy akkor mi alapján vigyorog Tom Coronel az ötletet bemutató videón, és fejti ki, hogy ez milyen izgalmas új dolog…)

Magyar szempontból mindez egyenesen azt jelenti, hogy a Honda kell, hogy jelölje Micheliszt mint privát versenyzőt, mivel csak két gyárijuk van.

Mielőtt bárki is azt gondolná, hogy ez mennyire jó lesz majd, le kell szögezni, hogy ez a csapatok költségvetését még tovább terheli, ugyanis legalább egy új szett gumi és némi üzemanyag fogy. Ugyanakkor vajon belegondolt-e abba valaki, hogy mi történik, ha az elöl haladó hibázik, és adott esetben mondjuk egy gyártó összes autója rommá törik szombaton délután? Milyen pénzből, alkatrészből és időből fogják azokat újjáépíteni a verseny reggelére? És ha privát autó is összetörött, akkor vajon a gyártó kiére fog koncentrálni, ha választani kell?

Ezernyi kérdés, melyre majd akkor és ott látjuk meg a választ. Mondhatnánk csak miután bekövetkezett a hasra esés. Ugyanis míg a Tour de France keretein belül a csapatverseny a csapatszellemet teszteli, addig itt tejesen más céllal szeretnék azt bevezetni…

Az, hogy az ötletből valóság lesz-e 2016-ra, jelenleg kizárólag az FIA Motorsport Világtanács döntésén múlik, bár Riberio a sajtóközleményben megjegyezte: Az FIA jobbára pozitívan áll az ötlethez.

A két videó alább megtekinthető:

VIDEO1

VIDEO2

Magyar Szilvia

Comments

comments