Keserű méz Rast módra

Fotó: Schneider Erika

Ha röviden akarnánk summázni a versenyt, írhatnánk annyit, hogy a vasárnapi diadal René Rasté, ez DTM karrierje harmadik győzelme, mögötte a márkatársak Mike Rockenfeller és Nico Müller értek célba, bla, bla, bla. Ha viszont bővebben beszélnénk róla, komplett görög tragédia bontakozna ki a szemeink előtt.

Történt ugyanis, hogy a brit Jamie Green pole-ból indulva már-már unalmas versenyt futott végig vezetve azt, ám ekkor elérkezett a 38. kör. Autója lassulni kezdett, először René Rast előzte meg, majd Müller, aztán Rockenfeller, majd gyakorlatilag a komplett mezőny elment mellette. Váltóhiba. A 25 pont, amit a győzelemmel szerezhetett volna, és csökkenthette volna a hátrányát Mattias Ekströmmel szemben úgy csúszott ki a kezéből, mintha szappant szorongatott volna benne. „Nagyon sajnálom. Ez egyszerűen nem az én napom volt.” – kesergett Green a verseny után. René Rastnak így kvázi az ölébe hullott a győzelem. „Örülök a győzelemnek, de nem így kellett volna történnie. Végig a kezünkben volt az irányítás, ám a safety car után minden összekeveredett. A bajnoki cím sorsa olyan nyitott, mint még soha, ám a maradék két versenyen még sok minden történhet. Hockenheim után okosabbak leszünk.” – nyilatkozott Rast.

A biztonsági autót Auer és Spengler ütközése miatt kellett a pályára hívni, az osztrák versenyző ugyanis kicsúszása után nem tudott visszatérni az aszfaltra. Auer így mindkét versenyen nullázott, hazai közönsége legnagyobb bánatára. A 31. körben újraindították a futamot, az Indy-stílusú rajt vesztese Marco Wittmann volt, aki két helyet is veszített: az ötödikről a hetedik helyre esett vissza, Green kiesésével végül hatodik lett.

Wittmann a versenyt követő sajtótájékoztatón, csalódását egyáltalán nem leplezve nekiment az Audinak, és élesen krizitálta a csapat taktikáját, amiért szerinte szándékosan hátráltatták őt, hogy Ekström előre törhessen (többször összeértek és pályaelhagyásra is sor került a kemény csatában). Elmélete azonban megdőlni látszik, mivel a svédet Gary Paffettnek sikerült megelőznie anélkül, hogy Ekström audis barátai ebbe a csatába beleavatkoztak volna.

Az utolsó, mindent eldöntő hétvégét Hockenheimban rendezik október 13-15. között. Még mindig Mattias Ekströmnek van a legnagyobb esélye arra, hogy 2004 és 2007 után megszerezze harmadik DTM bajnoki címét.

A vasárnapi osztrák verseny teljes végeredménye:

1          René Rast

2          Mike Rockenfeller

3          Nico Müller

4          Gary Paffett

5          Mattias Ekström

6          Marco Wittmann

7          Timo Glock

8          Loic Duval

9          Paul Di Resta 

10        Robert Wickens

11        Maxime Martin

12        Augusto Farfus

13        Tom Blomqvist

14        Jamie Green

15        Maro Engel

16        Bruno Spengler

17        Edoardo Mortara

–           Lucas Auer

A bajnokság állása:

1          Mattias Ekström          172

2          René Rast        151

3          Jamie Green    137

4          Mike Rockenfeller      134

5          Marco Wittmann         134

6          Lucas Auer      131

7          Timo Glock     115

8          Robert Wickens          113

9          Maxime Martin           110

10        Paul Di Resta  99

11        Gary Paffett    88

12        Nico Müller     81

13        Bruno Spengler           74

14        Maro Engel     51

15        Edoardo Mortara         49

16        Augusto Farfus           29

17        Loic Duval      22

18        Tom Blomqvist           22

Schneider Erika

DTM sajtóközlemény alapján

Comments

comments