Egy valós világ eseményei Covid-19 idején

Fotó: Magyar Szilvia

Az alábbi cikkben rövid összefoglalót adunk arról, hogy a honlapunkat érintő sorozatokban milyen – nem a virtuális versenyzéshez kapcsolódó, tehát valós – események történtek azóta, hogy a honlap működését felfüggesztettük. Mivel azonban az élet a versenyzésben sem áll meg, bármennyire is akadályoz bennünket a jelenlegi vírusos helyzet, tovább kell mennünk. Az itt említett híreket az aktualitásuknak megfelelően megosztottuk Facebook oldalunkon.

Azóta mind a TCR EU-ban, mind pedig a WTCR-ben túl vagyunk a sokadik versenytörlésen, a versenynaptárak teljes összeomlásán, és a többszörös – mindhiába történő – újraszervezésen. Jelenleg versenynaptára egyik sorozatnak sincs, hacsak a maradékok foszlányait nem kívánjuk annak tekinteni… Sőt, a DTM sem tud elrajtolni a német kormány kültéri rendezvényekre vonatkozó korlátozásai miatt, nem tudni, meddig.

Azt beszélik, a WTCR ismét újratervez, és próbálnak kialakítani egy hatfordulós, teljesen európai, új versenynaptárat. Hogy erőfeszítéseiket siker koronázza-e majd, azt nem lehet tudni.

A Cupra mindenesetre azt jelentette be időközben, hogy a kialakult helyzetre való tekintettel a WTCR-ben a gyári támogatást megszünteti. Mikel Azcona csatlakozott az E-Cuprát fejlesztő versenyzők csapatához (persze, csak papíron, hiszen mindenki otthon várja a jelenlegi világégés végét).

A WTCR-ben még március végén kaptuk az azóta is utolsó, való világhoz kapcsolódó bejelentést: a Lynk&Co. bejelentette, hogy amennyiben a WTCR elindul, úgy négy autóval fognak részt venni a sorozatban, ezek közül kettőt a nagybácsi-unokaöcs duó, vagyis Yvan Muller és Yann Ehrlacher fognak vezetni.

A kialakult helyzetre való tekintettel a M1RA, a Hungaroring és Michelisz Norbert a RaceRoom felületén virtuális bajnokságot indítottak. A fődíj egy valós versenyzői ülés a 2021-es szezonra. A M1RA-hoz és Micheliszhez kapcsolódó esemény még, hogy a digitális távoktatásra átálló országunkban, a nehézségek áthidalására kétmillió forint értékű segítséget ajánlottak fel.

A DTM-ben alig néhány napja derült ki, hogy az Audi az (egyelőre nem is létező) idény végén elhagyja a sorozatot, így a német széria jövője nem csak a Covid-19 miatt bizonytalan. Gerhard Berger, a sorozat jelenlegi igazgatója hangot adott szomorúságának és reményeinek is az ezt követő sajtóközleményében, ám jelenleg sajnos a világ egyetlen sportjában sem lát messzebb senki az orránál. Ebből következően megjósolni semmit sem lehet.

A TCR Europe-ban próbálkoztak egy darabig annak megjósolásával, hogy vajon mikor indulhat el a szezon, ám ezen próbálkozásoknak előbb a német, aztán a belga, végül a francia kormány azon bejelentései vetettek gátat, hogy meddig is nem lehet hol semmilyen nagyobb kültéri rendezvényt tartani. A gond elsősorban nem a kültéri rendezvényre összegyűlő nézők számával lenne, pláne nem a nyár közepén, egy lecsengőben lévő vírushelyzetben, hanem a nemzetközi utazásokkal és azzal, hogy kit hová nem engednek be. Ezáltal aztán a harmadik újratervezett naptár maradék foszlányain ülünk, teljes reménytelenségben. Ha ugyanis el is kezdődhet a szezon, néhány gyártó (pl. Peugeot, Hyundai) a kialakult helyzet miatt lehet, hogy kénytelen lesz visszavonni támogatott nevezéseket. Ugyanakkor a jelenleg 6 futamosra tervezett versenynaptár szeptembertől novemberig nem fér bele olyan versenypályák programjába, ahol egész évben nyüzsgés van, és mindenki erre a 3 hónapra akar átcuccolni. Egyszerűen akkor sem férne el minden erre az időre halasztott és eredetileg ilyenkorra tervezett versenysorozat, ha a hét mind a hét napján próbálnák bepótolni a kiesett időt.

Franciaországban egyenesen odáig fajult a helyzet, hogy a Tour de France, a Roland Garros és a Le Mans-i 24 órás lemondása / elhalasztása után már a helyi sorozatokat is törlik. Ennek esett áldozatul többek között a teljes Peugeot 308 kupa. Mint köztudott, a Peugeot Sport részére a kupa megrendezése nagyjából az éves bevétel 30%-át adja. A 208-as naptáron is 50%-nyit kurtítottak jelenleg, további 30%-os bevételkiesést produkálva a pályaautós részlegnek. A TCR EU-ban induló csapatok közül Julien Briché és a Team Clairet Sport is mélyen érintett az ügyben, utóbbi gyakorlatilag a teljes éves bevételétől esett el.

A Hyundai oldaláról ennyire mély ismereteim nincsenek, ugyanakkor tény, hogy a tervezett bejelentések felét sem ejtették meg hivatalosan, mind a mai napig.

Mindazok, akik az elmúlt egy hónapban bejelentést tettek, így tették meg azt:

A Comtoyou Racing négy Audival készül az igazi szezonra, kettőre versenyzőt is neveztek meg: Nicolas Baert, a csapattulajdonos 18 éves fia az egyik, aki eddig alacsonyabb formulaautós osztályokban bontogatta szárnyait. A másik a tavalyi évben kiválóan szereplő, a Belga Autóklub által támogatott Gilles Magnus.

A tegnapi napon a BRC bejelentette azt is, hogy Nagy Dániel csapattársa a másik Hyundai i30-ban Mato Homola lesz.

A TCR EU nevezési határidejét egyelőre június 15-ig kitolták.

Ami még érdekes lehet számunkra, hogy a nagy gonddal tervezgetett, immár több nevezőt is jegyző Spa 500-at is természetesen elhalasztották a tervezett május eleji dátumról. A szervezők egyelőre a belga kormány további tájékoztatására és szabad idősávra várnak a pályán. Mivel ezen kettő egybeesése nem feltétlenül fog megvalósulni, jelenleg semmi biztatóval nem tudnak szolgálni, azt azonban megerősítették, hogy amíg egy szikrányi remény is van arra, hogy emberi időpontban és körülmények között meg tudják rendezni a futamot, addig nem fogják azt törölni.

Magyar Szilvia

Comments

comments