Történelmi győzelem Kínában
Az éremnek mindig két oldala van. Lehet ünnepelni, hogy egy valaki futamot nyert és lehet szomorúnak lenni amiatt, hogy a többiek nem nyertek. Tény, hogy a Volvo történelmet írt Kínában, a gyár első győzelmét szerezte Thed Björk. Ugyanakkor ilyen győzelmet talán az egész túraautózás történetében nem láttunk még, és talán soha nem is fogunk többet…
Tovább





Moszkvában igen eseménytelenre sikeredett az időmérő edzés, pedig ijesztő zápor kapta el kb. 30 perccel előtte a pályát. De az eső olyan gyorsan ment, amilyen gyorsan jött, így aztán időben nekiláthattak a kvalifikációnak.
A dögunalmas salzburgringi első verseny még szombaton este elkezdődött, amikor Gianni Morbidelli első rajthelyéből ötödiket csináltak a sportfelügyelők. Morbidelli a Q1-ben futott egyik köre alatt figyelmen kívül hagyta a sárga zászlós jelzést, ezért azt a körét törölték, valamint halmozati büntetésül pénzbírsággal és öt helyes rajtbüntetéssel sújtották.
Az Eurosport a “zsúfolt program miatt” nem tudott időt szakítani a WTCC időmérő edzés közvetítésére a Salzburgringről. Bár én személy szerint a tavalyi botrányos után kíváncsi lettem volna, hogy idén hogyan oldják majd meg a pilóták a szélárnyékolást…
Social Profiles