Kevin Ceccon tagged posts

Japán népmesék: Kevin és a győzelem

Fotó: Clement Marin / DPPI

Kissé késve indult a suzukai program szombaton, mivel az előző versenyen kigyulladt egy autó, és a pályát rendbe kellett hozni. A tegnapi napon hat versenyzőt büntettek meg három rajtkockás hátrasorolásra, mert a sportbírók szerint indokolatlanul lassan haladtak a pályán. Michelisz Norbert is köztük volt. Végül aztán csak felálltak a rajtrácsra: az első kockába Comte, a másodikba meg Ceccon. Jó meccsnek nézett ki.

Tovább

Japán népmesék: a szerencsepróbáló kis királyfik

Fotók: WTCR Official

Fura egy mese ez, egyáltalán nem kezdődik jókedvűen. Mert az egyik kis királyfinak egy olyan autó jutott, amiből két nagyon is nagyszerű, rendkívül tapasztalt túraautó-versenyző szállt ki, mondván, hogy nincs teljesítménye, a másik autójával meg nagyobb baj nem volt, amíg valaki jótékonyan a falba nem passzírozta azt Wuhan utcáin. Ráadásul a csapattársáé is összetörött emiatt, ezért aztán a csapatnak rendesen fel volt adva a lecke. És hogy mondjunk még valamit: mindkettejüknek kisebb motor jutott, mint a mezőny összes többi versenyzőjének. A két kis királyfi mégsem adta fel…

Tovább

Japán népmesék: négy edzés, három kívánság

Fotó: Clement Marin / DPPI

A WTCR utolsó előtti fordulója Suzukában kurtán-furcsán kifacsart programmal, edzésnappal indult, rögtön péntek reggel. A meglepetések reggele volt ez, kinek a jó, kinek a rossz szempontból… Viszont volt, akinek nagyon is jól végződött…

Tovább

Villámlás a kínai éjszakában

Fotó: Marc de Mattia /DPPI

A nagy kínai kétmenetes forduló utolsó versenynapjához érkezett a mezőny, amikor is lefutották az (itthonról élőben legalábbis) láthatatlan második időmérőedzést, illetve a sötétedés miatt majdnem láthatatlanságba hajló két versenyt, gyors egymásutánban. És az a Gordon Shedden, aki eddig csak szenvedett ebben a mezőnyben, nem találva a helyét, mint villám fénylett fel a kínai égbolton: pole és győzelem!

Tovább

Fehér vasárnap piros zászlóval

Fotó: WTCR Official

Hogy egyszerű és lényegre törő legyek: volt egy dögunalmas időmérő edzésünk, és két futamunk, amik szintén dögunalmasak lettek volna, ha néhány versenyző át nem megy dodgempartiba, és közben szét nem esik a pálya.

Tovább

Felemás debütálás a TCR Italy-ban

Fotó: TCR Italy Media

Megvetette a lábát a TCR Italy bajnokságban a M1RA, azonban a bemutatkozás keserédesre sikeredett: a Michelisz-csapat Hyundaijával az első futamon Nicola Baldan értékes pontokat gyűjtött, de a második versenyen egy defekt fosztotta meg az olasz pilótát a szinte biztosra vett dobogós helyezéstől. A bajnoki cím pedig már egyértelműen eldőlni látszik Salvatore Tavano javára – már az is elég, ha csupán 8 pontot szerez a monzai finálén.

Tovább

Ázsiában is folytatódik az olasz meló

Fotó: Magyar Szilvia

A Slovakia ring-i, fantasztikusan sikerült debütálását követően a szezon végéig biztos helye van a Túraautó Világkupában (WTCR) Gianni Morbidelli utódjának, a formulaautózás világából érkezett Kevin Cecconnak.

Tovább

Történetek a Slovakia Ringről (1. rész)

Fotó: Magyar Szilvia

A Slovakia Ring egy varázslatos hely. Régóta járok oda, így első kézből tudom, hogy nagyon sok dolog megtörténik ott, ami egyébként talán sosem történt volna meg (vagy nem így), de szinte semmi olyan nem történik, amit előzőleg elvártunk volna. Ezen a hétvégén többek között ilyen volt a Honda és Hyundai büntetéseinek története, Fabrizio Giovanardi és Kevin Ceccon szereplése, két pole és két dobogó két Norbinak, Thed Björk és Frederic Vervisch sziporkázó csatája a dobogóért, úgy, hogy a középmezőnyből rajtoltak, Mato Homola hazai rémálma és – valljuk be őszintén, erre az utolsóra nagyon is számítottunk – egy kistermetű francia öt perces kétségbeesése a sajtóközpontban. Jöjjenek hát alább a Slovakia Ring nem mindennapi történetei, ahogy a főszereplők látták. (1. rész)

Tovább

“S annyi balszerencse közt, oly sok viszály után…”

Fotó: Magyar Szilvia

Az igen sűrű kamionos program miatt a versenyhétvége harmadik napjára már csak az utolsó versenyünk maradt, amit az előző délutáni kvalifikációból kifolyólag Michelisz Norbert várt az első, Aurelien Comte pedig a második rajtkockából.

Tovább

Évközi pilótacsere a Team Mulsannenál

Fotó: Schneider Erika

Váratlanul bejelentette a Team Mulsanne csapata, hogy öt forduló után távozik Gianni Morbidelli, akinek a helyére egy még inkább váratlan név érkezett, a korábbi évekből javarészt formula autós Kevin Ceccon személyében. Így viszont az olasz csapat a hétvégén két olyan versenyzőt állít csatasorba, akiknek nincs tapasztalatuk a Slovakia Ringgel kapcsolatosan.

Tovább