Josh Files tagged posts

Tömegszerencsétlenkedés esőben

Fotó: Magyar Szilvia

Az edzésnap után vasárnap délelőtt két versennyel folyatódott a TCR Europe első fordulója. Az első verseny káosz nélkül zajlott le, és Mato Homola nyerte, a második azonban a nagyszámú résztvevő és a közben megérkező eső miatt elég nagy káoszba fulladt és Julien Briché győzelmével ért véget.

Tovább

TCR Europe mezőnybemutató (M – Z)

Fotó: Magyar Szilvia

Mezőnybemutatónk második részében kettővel több csapatról írunk, mint az elsőben. Csak azért, mert közben ők is neveztek a sorozatba. Mivel a nevezési listát lezárták, az állandó mezőny expandálása megállt. Ettől persze nem biztos, hogy egy-két beugrót nem engednek még be a szervezők pár futamon. Bár a 31 autó már így is meglehetősen nagy szám!

A mezőnyt tegnapelőtt az M betűnél vágtuk ketté, ennek megfelelően az M Racinggel kezdünk és a történet a legutolsó napon befutott Zengő Motorsporttal végződik majd.

Tovább

A mesének vége – Azcona 2018 Európa bajnoka

Fotó: TCR EU hivatalos

A Target Competition elvétette a célt, már amennyiben az a pokolra nem jutás lett volna, de a magyar-angol szójátékon túl legfőképpen az mondható el a TCR EU bajnokavató fináléjáról, hogy Azconának sima volt az útja a bajnoki címhez, Nagy Dánielnek a dobogóra, Kris Richardnak meg idő előtt hazafelé…

Tovább

Egy kiesett, négy még versenyben

Fotó: TCR Official

A TCR EU szombati versenynapja több okból sem alakult annyira kiélezetten, ahogyan azt vártuk. Először is túlságosan sok a beugrós versenyző, így a bajnoki címért küzdők között annyian vannak, hogy ők közvetlenül szinte nem is találkoznak a pályán. Másodszor pedig Jean-Karl Vernay Monzában még azt is elvitte, amit nem is adtak elvitelre, szóval kicsit sok a plusz súly az Audijában.

Tovább

Elszabadult indulatok (TCR EU, Monza, 2. verseny)

Fotó: TCR Official

Meglepő módon a szombati – erősen kérdéses szabályossággal lefutott – verseny után nem szóltak a hírek büntetések halmazáról, a végeredményt jóváhagyta a versenybíróság. Vasárnap délben a mezőny a fordított rajtrácson Francisco Abreuval az élen sorakozott fel. Mögötte Benjamin Lessennes és Jens Reno Møller várták a rajtot. Aztán megint elszabadult a pokol.

Tovább

Rajtlista-mix program salátával – TCR EU Monzában

Fotó: TCR EU Official

A legutóbbi forduló óta, melyet Assenben rendeztek és dupla magyar győzelemmel zárult, éppen egy hónap telt el. A TCR EU a sebesség templomába, Monzába látogatott, hogy a hétvégén lefussák az Európa-kupa idei sorozatának utolsó előtti versenyeit. A mai szabadedzésekkel megkezdődött a versenyprogram, de előtte volt még egy kis keverés a nevezési listával, no meg a végén a látható programok időtervét is megnézheti az olvasó.

Tovább

Fura-boldog szombat Assenben

Fotó: TCR EU Official

A szombati napot érdekes időmérő edzéssel nyitotta a TCR EU mezőnye. Már a tegnapi nap is problémásan telt, mert ez egy túraautó mezőny egy 1928-ban, motorversenyzésre épített pályán. Tehát először is szűk, másodszor a kerékvetőket sok-sok első felfüggesztés és első lökhárító bánta. Az egyik legtöbbet elszenvedő fél ismét Igor Stefanovski volt, de Stian Paulsen és Jean-Karl Vernay is benne hagyott néhány száz eurót a sikánokban.

Tovább

Üzenet a dobogóról

Fotó: Erika Schneider

Két nagyszerű versenyen van túl a TCR Europe mezőnye a Hungaroringen, melyeken két Nagy Dani és két M1RA dobogó is született. Az alábbiakban lássuk, mit mondtak a hungaroringi dobogósok.

Tovább

Azconáé a pole a Hungaroringen

Fotó: Magyar Szilvia

A szombat reggeli időmérő edzés meglepetéseket hozott, bár nem feltétlenül mindenkinek pozitív értelemben. Térjünk vissza a tegnapi szabadedzésekhez, mivel Stefano Comini kicsit másképp értelmezte a büntetést, amit kapott, mint ahogy valójában kellett volna.

Tovább

A Hyundaiok domináltak a Hungaroringen

Fotó: Magyar Szilvia

A szabadedzésekkel megkezdődött a mai napon a TCR Europe hungaroringi fordulója. Az első szabadedzésen Nagy Dániel futotta a legjobb időt Josh Files és Dusan Borkovic előtt, a másodikat pedig Borkovic zárta az élen Kris Richard és Francisco Mora előtt. Láthatóan a Hyundaiok a legutóbbi BoP módosításnak köszönhetően visszatértek az élre. Azonban egyik szabadedzés sem múlt el eseménytelenül.

Tovább