Szerbia tündöklése és bukása

borkovic

Mit ér az év előzése, ha nem lehet pontra váltani?

Amíg nem esett az eső nem is volt gond a Salzburgringen, Dusan Borkovic bemutatta az év előzését, és megúsztuk szárazon az első versenyt. De hát az sem mindenkinek volt egy sétagalopp.

Szürkült az ég már az első rajt előtt is. Az eleje eljött rendesen, csak a mezőny hátulja szorult be a sikánba, mert Jordi Oriola későn fékezett, mögötte pedig kapkodni kezdtek a többiek. Az egészből lett egy nagy dugó, meg Peter Fulin Alfa Romeója csúnyán összetört. Végül valahogy csak kibogozták magukat és a többiek után eredtek (aki nem a boxba ment szereltetni a kocsit). Az élen Pepe Oriola haladt, őt követte Jean-Karl Vernay, mögöttük Jordi Oriola, Mikhail Gracsev, Dusan Borkovic, Szergej Afanaszjev, Stefano Comini és James Nash.

A pálya rövid és gyors, a körök hamar fogytak. A harmadik fordulóban Afanaszjev meglátogatta a kavicságyat, ideiglenesen a két Oriola állt az élre, Harald Proczyk és Fulin pedig kiszállt az autójából, a szerelőkre hagyván a lehetőséget, hogy felkészítsék azokat a második versenyre.

Az ötödik körben jártunk, amikor Dusan Borkovic bemutatta azt az előzést, ami csak azért nem fog bekerülni az év végi FIA gálába, mert a TCR nem FIA sorozat (hivatalosan legalábbis): Gracsev és Vernay mellett egyszerre ment el a sikánban! Az előzöttek később úgy vélekedtek, hogy őrült mozdulat volt, de valószínűleg inkább a szőlő savanyú. Gracsev még lendületből visszaküzdötte magát a szerb elé és hosszas csata bonatkozott ki kettejük között, amit végül az orosz nyert, de Vernay-t már Nash előzte…

Valaki adott egy lökést az egyik gumibálának, ami ettől új életre kelt, ezért aztán bejött a Safety Car, amíg szépen vissza nem sikerült tenni azt a helyére. Mindezek alatt Jordi Oriola autója szerényen lángolni kezdett a kipufogó környékén, a spanyol a boxba is hajtott vele, mielőtt nagyobb lesz a baj. És ha már a SC úgyis bent volt, küldtek egy traktort Afanaszjev autójáért is, hogy szedje ki a sóderből.

A hetedik kör végén a biztonsági autó elengedte a mezőnyt. Ezt leginkább Verany bánta, mivel olyan sebességgel kezdett a mezőny végére visszazuhanni, hogy maga is csak nézett…

A 33-as autót vizsgálat alá vonták, mivel kiugrott a startnál. A sportbírók kissé késésben voltak, megbüntetni már nem tudták volna az illetékest, mivel Jordi Oriola régen a boxa előtt parkolt…

A 12. körben Tassi Attila Stefano Cominivel keveredett csatába, többször össze is értek, Tassi végül a menekülőúrta szorult a sikán előtt, de itt még nem volt vége…

Két kör múlva Pepe Oriola zuhant a mennyországból a pokolba, ugyanis az autója teljesen lelassult. A szerelők nem tudták később sem kitalálni, hogy mi romlott el, egyszerűen nem működött tovább. Gracsev örökölte meg a vezetést, Borkoviccsal a nyomában, akit Nash támadott. Tassi közben Cominit idegesítette, nem is voltak hiábavalóak az erőfeszítései, az utolsó kör elején sikerült megelőznie a tavalyi bajnokot.

Az utolsó körben Borkovic és Nash sem egymással nem bírtak, sem magukkal. Többször össze is értek, végül Dusan a korlátban kötött ki. Ha még az a fél kör… De már nincsen ha.

Borkovicnak igen felemás hétvégéi vannak, nagy villanásokkal és durva ütközésekkel az utóbbi időben. A legfájóbbak persze azok, amik után a második verseny rajtjához sem tud felállni. Ilyen volt két hete Imolában, és ez a mostani is éppen ilyen…

Dühösen rángatta le magáról az overált. Mit neki az év előzése?! Gyanítom, hogy odaadta volna azért, ha csak felállhat a második verseny rajtrácsára…

Gracsev, Nash, Homola, Morbidelli, Vernay, Tassi és Comini futottak be, ebben a sorrendben, hogy aztán egy gyors szünet után felállhassanak a rajtrácsra újra…

Szöveg és fotó: Magyar Szilvia

Comments

comments