Páratlan páros-interjú – Aurélien Comte-tal

Fotó: Kováts Olivér

A hungaroringi WTCC/R tevékenységem arról híres / hírhedt, hogy általában tervezek egy páros interjút, és annak általában valamelyik kanyarban elveszik a párja. Aztán volt, hogy sikerült egyszerre leültetnem a delikvenseket (ilyen volt a tavalyi Homola–Néve interjú), meg olyan is megesett, hogy idény közben került elő a hiányzó versenyző azzal, hogy akkor bepótolhatnánk, esetleg… Ez a páros-interjú azonban minden eddigi szempontból páratlan!

Történt ugyanis, hogy nem az alanyok, hanem az interjúvolók voltak párban. A beszélgetés eredetileg a Braking News Motorsportra készült, Kováts Olivér által, aki egy éve tervezgette, hogy készít egy interjút Aurélien Comte-tal, de ebben tavaly kétszer is megakadályozták nyelvi problémák. Idén a helyszínen maradtam segíteni, amire még mindig nagy szükség volt, különös tekintettel arra, hogy Comte eléggé el volt kenődve az időmérős 14. hely miatt. (Így tehát, Olivér engedélyével, most kollégák között oszlik meg a páros-interjú. A teljes verziós párja itt olvasható.)

– Le tudnád írni a vezetési stílusodat öt szóban?

„Szerintem nem vezetek agresszíven – válaszolta Comte (és ez angolul valóban 5 szó volt, bár sejtem, hogy Olivér nem így értette az 5 szót), aztán picit aggódva visszakérdezett – Vagy ti nem úgy látjátok?”

Igazság szerint jómagam úgy vélem, hogy talán még soha nem láttam ennyire finoman vezető autóversenyzőt. Persze, Wuhanban meg kellett próbálni mindent a győzelemért, de nem mondanám, hogy az az alapstílus…   

– Hogyan lettél autóversenyző? Volt esetleg más terved is?

„Az édesapám versenyző volt, amikor én kisgyerek voltam. Gyakran vitt magával a versenyekre, és így már egészen korán eldöntöttem, hogy én is versenyző szeretnék lenni.”

Azt jómagam máshonnan tudom, hogy a szülei megpróbálták lebeszélni Comte-ot erről a tervről, de az ifjú hajthatatlan volt, pláne azok után, hogy rögtön az első gokart versenyét megnyerte…

– Mit csinálsz egyébként, mi a szakmád?

„Csak versenyző vagyok. Semmi más.”

Comte-nak különös múltja van, hol kenterbe verte az egész mezőnyt és több mint 100 ponttal végzett mindenki előtt, úgy, hogy minden egyes versenyén dobogóra állt, hol beleszürkült a középmezőnybe. Autója, bajnoksága, csapata válogatta. Hol voltak szponzorai, hol a barátai húzták ki a bajból, amikor se szponzor se gyári szerződés nem akadt egy-egy idényre. Versenyzett a SEAT Leon Supercopa francia sorozatában, a Renault Clio kupában, tesztelt WTCC-s BMW-t, majd második lett 2013-ban az ETCC Single Make Trophy kiírásában. De, ahol igazán jól ment neki, az az RCZ kupa volt, és szeretett csapata a Clairet Sport (vagy később Pussier Automobiles by Clairet Sport). Aztán nem mondhatni, hogy a WTCR bevezető szezonjában rosszul ment volna, de a Peugeot kihúzta a DG Sport alól a programot, annak költségessége miatt. A téli sorozat egyik szereplőjeként jelentős nehézségekbe ütköztünk, amikor megpróbáltuk rövidre zárni az ő tavaszi fordulóját, merthogy nem volt semmiféle terve a folytatásra, amikor február végén kiderült, hogy kiszorult a WTCR mezőnyéből. De az utolsó utáni pillanatban befutott a Peugeot telefonhívása…

– Érdekes múltad van a versenyzésben, egyszer fenn, másszor lenn. Mik voltak az igazán nehéz szituációk a karrieredben, és hogyan oldottad meg ezeket?

„Az ilyesmi (hogy ülés nélkül marad az ember) igazából gyakran megtörténik. Most is nagyon nehéz volt. De néhány évvel korábban már voltam ugyanebben a szituációban, akkor sem volt túl sok megoldásom a helyzetre. Ez az RCZ kupa után (annak első megnyerése után) történt. Ugyanez volt a szituáció, de megoldódott.”

– Hogyan kezdődött a mostani együttműködésed a Peugeot-val?

„Amikor másodszor is megnyertem az RCZ kupát a nemzeti bajnokságban, akkor az volt a díj, hogy aki nyer, az nyer egy szerződést is és a Peugeot gyári versenyzője lesz. Így aztán visszamentem a Peugeot-hoz. És ők felajánlották, hogy részt vehetnék a 308-as autó fejlesztésében.”

Valóban: az ezt követő idényben Aurélien nem versenyzett teljes szezont sehol. A Peugeot indította néhány versenyen itt-ott, hogy ne essen ki a ritmusból, de a fő fókusz a 308-as Cup Racer fejlesztésén volt. Ma ilyen autókkal egész nemzeti bajnoksága van a Peugeot-nak. Ezt nyerte meg 2017-ben Julien Briché, 2018-ban pedig Teddy Clairet. Aztán 2017-ben fogta a Peugeot, és bedugta a fejlesztőversenyzőt autóstul a TCR Benelux őrült sorozatába, ahonnan a kis francia megérkezett a TCR Európa-kupa egyfordulós döntőjébe, majd meg is nyerte azt. Ez után döntött úgy a Peugeot, hogy a 308 TCR változatával harcba száll a WTCR-ben. Ez jobban is sikerült nekik, mint várták.

 – Mik voltak a karriered legjobb pillanatai?

„Az a győzelem Zandvoortban, és a pole-om Suzukában.”

– Hosszú és kemény télen vagy túl, az utolsó pillanatban kötött szerződéssel. Hogyan tudtál felkészülni a TCR Europe-ra ennyire rövid idő alatt?

“Egyáltalán nem volt időm felkészülni erre a szezonra a TCR Europe-ban. Először is tudtuk, hogy az első forduló nagyon nehéz lesz, és pontosan ez az, ami éppen most történik velük. De a legnehezebb az lesz, hogy megtaláljuk és felvegyük a tavalyi év ritmusát és sebességét. A cél az, hogy megnyerjük a TCR Európa-kupát, de az nem lesz könnyű. Itt van Mato Homola, nagyon sok a Hyundai, és Julien Briché is nagyon erős.”

Fotó: Magyar Szilvia

Szóval öt perc felkészülés után még senki nem írt ötös dolgozatot, de azért remélhetőleg javulni fog a helyzet.

– Látsz esély arra, hogy visszakerülj 2020-ban a WTCR-be?

„Remélem, hogy van erre esély. Ez volt a cél, amiért a TCR Europe-ban elkezdtem most versenyezni: hogy visszakerülhessek a WTCR-be. Szóval remélem – mondja Comte, és tekintete a paddock eleje felé kalandozik egy pillanatra. Ha lehet, még nehezebb most neki, hogy együtt van a két mezőny…

Egy tény: a WTCR erős versenyzőket gyűjtött be idénre. Egy másik tény: a W-s mezőnyből senki nem tud a 14. helyről olyat rajtolni a Hungaroringen, hogy a sikánt már ötödikként veszi be. Aurélien tudott. Kétszer. Úgy, hogy egy 37 fős mezőnyben senkivel nem ért össze közben. Azt hiszem, még mindig elférne a “Supergrid”-en…

Magyar Szilvia

Az interjú teljes verziós változata a Braking News Motorsporton olvasható. A kérdéseket Kováts Olivér állította össze.

Comments

comments