Lopez indul az élről, Michelisz negyedik

lopezBármennyire is megmosolyogtuk Sebastien Loeböt, amikor szerdán azzal jött, hogy minden pálya közül ezen, a makaóin lehet a legjobban “ralizni”, és magunkban azon a véleményen voltunk, hogy ha itt is úgy vezet, mint máshol, akkor ebből nagy-nagy szalagkorlátba parkolás lesz: nem volt igazunk! Michelisz Norbertnek pedig minden esélye meglehet akár az összetett negyedik helyére is, minthogy ismét a legjobb hondás volt, egyedüliként kerülve a japán márka versenyzői közül az ötautós szétlövésbe…

Makaó: a hely, ahol a buszpályaudvar  a garázssor, és ahol, ha nem vigyáz az ember, könnyen a szalagkorlátban találhatja magát. A Q1-et ennek ellenére csak kétszer kellett piros zászlóval megszakítani. Először Pepe Oriola törte össze Dusan Borkovic autóját, így aztán hiába a nagy lehetőség, hogy TC1-es autót vezessen: a spanyol a rajtrács végéről indulhat holnap. A második alkalom Mikhail Kozlovszij nevéhez fűződik: ő szerencsére kisebb kárt tett csak az autóban, de keresztben állt a pályán, ezért kellett megállítani az edzést. Apró riadalmat okozott még Ma Quing Hua produkciója, aki akkorát mentett, amikor autója elkezdett keresztben csúszni, mint talán még senki ezen a pályán… A középmezőnyből indul holnap, de legalább nem törte össze a kocsit.

Michelisz, bár a két szabadedzésen a gyári Hondák mögött végzett, a Q1-et az élen zárta Loeb, José María Lopez és Gianni Morbidelli előtt. A Q2-n baleset nem történt, a holnapi második futamot Hugo Valente kezdheti az élről tizedik idejének köszönhetően. A szétlövésbe jutott a három Citroën (közülük Yvan Muller esetében volt a legszorosabb a helyzet), valamint Michelisz és Tom Coronel.

Norbi kezdte, mindent kihozott az autóból, ami volt benne. Coronel folytatta, de érintőre vette a falat, így sok időt veszített. Muller megverte mindkettejüket, Loeb pedig fantasztikus lila szektorokat autózva állt az élre… És akkor jött Lopez… Igen, ő indul az élről vasárnap, márkatársai elől.

A közvetítés vasárnap reggel 4:00-kor kezdődik.

Eredmények:

Q1

Q2

Q3

Fotó: fiawtcc.com

Comments

comments