Kínai konyha és ventillátor Vila Real utcáin (időmérő)

vila real időmérőA Vila Real utcáin rendezett időmérő nem éppen szombat délutáni sétakocsikázásra sikeredett. Keveredett bele némi humor néhány ostoba hiba okán, erős indulatok, figyelmetlen versenyzőtársak miatt és jó adag keserűség is, mert a helyi hősnek nem ment minden úgy, ahogy elvárta magától.

Az első percek átlagosan teltek, aztán, amikor már csak 15 perc volt hátra a Q1-ből, hirtelen piros zászlóval megszakították az edzést. Senkinek fogalma sem volt, mi történhetett, hiszen egyetlen autó sem ütközött neki senkinek és semminek. Aztán mutattak néhány pályamunkást, amint egy motorhűtő ventillátorral a kezükben sétáltak. A ventillátort Yvan Muller vitte be a pályára. Egyszerűen úgy indult el, hogy még rajta volt az autón.

A Eurosport riporterének kérdésére, melyet Yves Mattonhoz intézett: “Mi történt?”, maga a kérdezett sem találta a választ mosolygás nélkül. Ugyanis a hiba annyira blőd volt, hogy ezen már csak mosolyogni lehetett: “Yvan kiment egy motorhűtő ventillátorral a pályára, és az első fékezésnél elhagyta.” És hogy vajon meg fogják-e őket ezért büntetni? Matton már nevetve mondta: azt ő nem tudhatja. Átnézték utána a motort, hogy történt-e baja az incidens kapcsán, de különösebb problémát nem találtak. Viszont tény, hogy ezek után Muller nyomába sem ért José María Lópeznek vagy Sébastien Loebnek, akik az első között jutottak a Q2-be (Loeb öt perccel a vége előtt már kiszállt, annyira biztosítva látta a továbbjutását a másodikként, és nem tévedett.), míg Yvan csak a hetedik helyen. A legjobb hondás ismét Michelisz Norbert volt, a 3. idővel, de szorosan mögötte állt Tiago Monteiro, Gabriele Tarquini, és a 8. helyen továbbment a hétvégén jelentős előrehaladást felmutató Nestor Girolami is. (A Nika megállt egy napra tesztelni Spanyolországban. A versenyző és az autó nagyobb összhangja egyértelműen ennek tudható be.)

Erős indulatok törtek a felszínre – mondhatnám természetesen – Tom Coronelből, aki gyorskörön volt, míg Ma Qing Hua egy levezető körön tartott a boxába. Coronel éppen csak meg tudott állni, egy kicsit meg is tolta hátulról a kínait. Aztán a boxutcában, Ma még ki sem szállt az autóból, Coronel a küszöbre akaszkodva félig bemászott mellé és előadta aggályait a kínai épeszűségét illetően. Az egyik FIA delegált érkezett rendet tenni, de Tom igen erélyesen intette csendre és rendre, mert itt most ő mondta meg, ki volt a hibás. Minden tévének és rádiónak egyazon lendületből: “Hogy mi történt? Nem eszem többé kínait, csak annyi. Látta, hogy gyors körön vagyok, égtek a fényszóróim, rá is villogtam. Szándékosan lassított le előttem. Az autó nagyon jó volt, bent lehettünk volna a Q2-ben, de így most sehol sem vagyunk.”

A hirtelen felindulásból “elkövetett” vádaskodásra Ma a sajtótájékoztatón (elhangzott kérdésre) azt válaszolta, hogy tudta, hogy kanyargós szakaszon vannak, tudta, hogy jöhetnek még gyors körön, minden pillanatban igyekezett a tükörbe nézni, de sajnos egy utcai pályán az ilyen kivédhetetlen. Természetesen nem szándékosan tette, amit tett.

Nem jutott tovább Rob Huff sem. Huff egész hétvégén késésben van mindenhonnan, de soha nem a saját hibájából. Most például úgy késte le a továbbjutást, hogy alig 30 perccel az edzés kezdete előtt derült ki, hogy a hátsó fékekkel gond van, és ki kellene cserélni őket. Némi kommunikációs deficit folyamán a szerelők valamiért az első fékeket cserélték ki. Mire mindezt korrigálták, addigra sajnos a britnek nem maradt ideje arra, hogy a Q2-höz elegendő időt fusson…

A Q2-ben nem váratott olyan sokáig magára a piros zászló, mint a Q1-ben. Sajnos a Nikánál egyelőre nem tudják a pontos okát annak (defektre gyanakszanak), hogy Girolami miért ütközött a korlátnak. Hosszú ideig állt az edzés, mire sikerült elszállítani az autót. A versenyzőnek nem esett baja.

Újraindítás után még Mehdi Bennani is odacsapta a jobb hátsó részét az autónak, szerencsére ezzel további fennakadást az edzés menetében nem okozott, pusztán saját kiesését pecsételte meg.

López, Loeb, Tarquini, Michelisz és Valente jutott a Q3-ba, de ott sem ment minden simán. Valente nagyszerű időt futott, Norbi nem érte utól. Aztán Tarquninál lilult az első szektor, de Hugo leplezetlen kárörömmel vette tudomásul, hogy az olasz elrontotta a sikánban, és az egész köre odalett. A Campos franciájának immár biztos volt legalább a harmadik rajthely.

A pénteki teszt időeredményeire alapozva a helyiekkel megtippeltük, hogy mennyi lehet vajon – így elsőre – a pole pozíciós idő ezen a pályán. Olyan 1:59-ben állapodtunk meg. Loeb annyit is futott, 1:59:090-et. “Volt néhány kisebb hiba a körömben” – mondta utólag. Mindezt könyörtelenül kihasználta López, idei negyedik pole-ját szerezve egy 1:58.515-ös idővel…

De térjünk vissza egy pillanatra a helyi hőshöz, aki a 6. és az 5. helyről fog vasárnap indulni. Megközelíthetetlen volt, dúlt-fúlt, még a Eurosport riporterét is arrébb lökte, miután kiszállt az autóból… Aztán lassacskán lenyugodott, és a 30 perccel későbbi sajtókonferencián már széjjelküldte villogó mosolyát és kacsintásait a hazai fotósoknak. Többet várt magától, bár nyilvánvalóan nem pole-t, de legalább egy második sort, mint elmondta.

Nem mindenki kapta meg az időmérő edzéstől, amit akart, de az első négy (López, Loeb, Valente és Michelisz) maradéktalanul boldog volt. Hogy aztán a holnapi start után is azok lesznek-e, az már a jövő zenéje.

(A versenybíróság hat versenyzőt vont vizsgálat alá. Köztük Yvan Mullert, Hugo Valente-et és Ma Qing Huát is. A vizsgálatok lezárultáig az időmérő eredménye nem tekinthető véglegesnek.)

A Q1 eredménye

A Q2 eredménye

A Q3 eredménye

Szöveg és fotó: Magyar Szilvia

Comments

comments