Andy Priaulx, az álláshalmozó

Priaulx új autója, 111-es rajtszámmal – egy háromszoros világbajnoknak mi más is lehetne a száma?

Andy Priaulx, minden idők egyik legeredményesebb WTCC versenyzője 2014-ben szinte eltűnt… Amerikában volt, nem sok sikerrel. Az idény vége felé pletykálták ugyan, hogy visszatér a WTCC-be, de ez több okból is teljességgel kizárt dolog. A legfontosabb ilyen ok Andy lojalitása, minek értelmében a BMW örökös alkalmazásában áll. És mivel a TC2-es autók végleges kivonulásával többé már senki nem tud BMW-vel versenyezni a WTCC-ben (egészen addig amíg a BMW nem szeretne újra autókat gyártani a sorozatba), így a visszatérés reménye elszállt. Bár Amerika nem jött be, nem kell aggódnunk Priaulx jövője miatt, ugyanis 2015-re több helyre is aláírt.

A legfontosabb, hogy visszatér a BTCC-be régi partnerével, az IHG-vel, és egy BMW 125i M Sportot fog vezetni a West Surrey Racing színeiben.

Emellett a Parton Endurance Cup keretein belül elindul majd a Daytonai 24 óráson és a sorozat további 3 versenyén is a Turner Motorsport csapattal, valamint tovább verseyez a TUDOR United SportsCar Championship sorozatban, ahol a 2014-es idényt töltötte.

Ha valaki úgy gondolja, még mindig nem elég elfoglalt, akkor jó hírünk van a számára: aláírt a European LeMans Series-be is.

Szóval a BMW láthatóan minden elérhető lehetőséget megad leglojálisabb versenyzőjének.

Fotó: West Surrey Racing

Comments

comments

Tags:  , ,