WTCR heti hírösszefoglalónkat ezúttal a Honda négyeséről, Tom Coronelről, az elmaradó teszt és médianapról, illetve a Motorsport Világtanács jóváhagyásáról írtuk.
Mint az ismeretes volt már január óta, a Honda bejelentette, hogy az általuk támogatott négyes a WTCR-ben nem változik, ám eddig csak rebesgették, hogy mindannyian a Münnich Motorsport tevékenysége alatt folytatják majd. A héten történt bejelentés alapján valóban a német csapat futtatja majd mind a négy Hondát, All-Inkl.com illetve All-Inkl.de csapatnevek alatt.
Tom Coronel ismét márkát vált. A holland marad a Comtoyou-nál, de ezúttal Audival indul, mivel a Cupra visszahívta autóit a csapattól. Coronel immár a 31. motorsportos szezonját fogja futni, ezért a rajtszáma is változik: idén 31-es lesz.
Bejelentették a WTCR teszt- és médianapjának elmaradását is. Az eredetileg a MotorLand Aragón-ra tervezett esemény törlését a COVID-19 vírus egyre fenyegetőbb, világméretű elterjedése miatt látták szükségesnek. Másik helyszínt egyelőre nem jelöltek ki. Ugyanakkor az is nyilvánvalónak látszik, hogy a hivatalosan megjelölt indok mögött sokkal inkább a 2020-as nevezők hiánya húzódik meg.
Legutóbb írtunk a WTCR költségcsökkentési terveiről, illetve arról, hogy a változtatások a Motorsport Világtanács elé kerülnek, elfogadásra. A tanács a változtatási javaslatokat jóváhagyta, tehát innentől a hétvégék a WTCC régi rendszere alapján kerülnek megrendezésre. A versenynaptár módosítását (Marrakesh-t cserélték a Salzburgringre) is elfogadták, továbbá a szabadkártyás nevezések előmozdítása érdekében a versenyenkénti indulás díját 10.000-ről 5.000 €-ra, a többletsúlyokat 20-ról 10 kg-ra szállították le. Ugyanakkor az egész éves indulási díj eddig is 150.000€ / 2 autós csapat volt, és továbbra is ennyi. A meghosszabbított nevezési határidő elvileg március 6-án lejárt.
Az eddigi hivatalos bejelentések alapján a mezőny így fest:
Münnich Motorsport All-Inkl (Honda): Tassi Attila, Tiago Montiero, Nestor Girolami, Esteban Guerrieri
Comtoyou Racing (privát alapon, Audival): Tom Coronel. (A második versenyzőt még keresi a csapat.)
Magyar Szilvia
Social Profiles