TCR EU ráhangoló: Közeli helyeken

Fotó: Magyar Szilvia

Egy szláv dal arról szól, hogy felment egy szlovák a Duna partjára, és virágot dobott a folyóba. Amikor ezt a többiek meglátták, ők is így tettek. A Duna pedig, amerre folyt, mindenhol látták az emberek, hogy virágok úsznak a folyón, és ők is bedobták a saját virágaikat. Aztán, mielőtt a Duna elérte a tengert, azzal végződött a dal, hogy most már nem lehet kiválogatni, melyik kinek a virága. Régen – azt mondják – a népek összetartozását hivatott kifejezni ez az ének. Azóta a világ megváltozott, de most a TCR EU-ban van egy csapatnyi szláv versenyző… Körülöttünk élnek, talán kicsit közelebb vannak hozzánk nem csak fizikailag, de szívvel-lélekkel is. Ez amolyan nem fontos, hogy „kinek a virága?” itt, nálunk, Kelet-Európában. TCR EU beharangozó sorozatunk harmadik része következik, Dusan Borkovic-csal, Viktor Davidovskival, Igor Stefanovskival és Martin Rybával.

Dusan Borkovic-nak legalább akkora a szíve, mint a magassága. Hogy miért nem lett belőle kosárlabdázó, azt valószínűleg már sosem fogom megkérdezni tőle, de nem is fontos, hiszen nagyon is jó autóversenyző lett. Igaz ugyan, hogy nem könnyű autót találni, amibe bele lehet hajtogatni, de ha sikerül, és egy jó darabról van szó, akkor Dusan azzal repülni is képes. Csak arra kell vigyáznia, hogy ne csak egy körön, de minden körön ugyanolyan jó legyen, és akkor akár kettős győzelmet is hazahozhat. Ezt még egy kicsit gyakorolnia kell, de már vannak rá példák, például idén, a Paul Ricardon is sikerült neki.

Dusannal – mint nagyon sok másik autóversenyzővel – tulajdonképpen egy repülőn kötöttem örök barátságot, Barcelonából Budapest felé tartva. És azóta az igen érdekes repülőút óta kölcsönösen tiszteljük és értékeljük egymás munkáját.

A 33 éves szerb Pancevóban (talán magyaroknak ismerősebb, ha azt mondom, hogy Pándzsován…) született. Még gyerekkorában volt egy súlyos gokart balesete, melyben az egyik keze olyan súlyosan megsérült, hogy felmerült az amputáció lehetősége. Bár Szerbiában az orvostudomány nem volt nagyon fejlett ezen a területen, azért sikerült a kezét megmenteni, de a mai napig érzi a baleset következményeit. Erős országos támogatással versenyez, sőt egy ideje a szerb parlamentnek is tagja! Neki meg lett volna a lehetősége arra, hogy a WTCR-t válassza, több csapattal is tárgyalt, de aztán azt mondta, hűséges akar lenni Marcello Lottihoz és az ő koncepciójához, ezért preferálta, hogy a TCR EU-ba írjon alá. Tavaly az Alfa nem nagyon ment alatta a Hungaroringen, talán most a Hyundai-jal nagyobb dobásra lesz képes.

Fotó: Magyar Szilvia

Van a Balkánon egy kis ország. Mindössze egy fél Dunántúl területű, és Görögország, Albánia, Szerbia és Bulgária határolja. Nem is olyan régen – csakúgy, mint Szerbiát – háború sújtotta, s most íme, két versenyzőt is ad a TCR EU sorozatának. Ez az ország Macedónia, és az első versenyzőnk – az ábécésorrendnek megfelelően – Viktor Davidovski. Vele az a helyzet, ha írnom kell róla, akkor sokat nem tudok, ellenben Zandvoortban olyan hihetetlen érzékkel találta meg mindig a területet, ahol az objektívem pásztázott, hogy az eddig róla készült képeimmel Dunát lehetne rekeszteni…

1980 májusában született Szkopjéban, a 10-es rajtszámú Hondát vezeti, illetve Spáig azt vezette. Arról jelenleg nincsenek információim, hogy a Hungaroringre készen lesz-e az autója, mert a spái időmérő edzésen jó alaposan összetörte azt. Szóval csak remélni lehet – az ő érdekében – hogy mindkét macedónt láthatjuk majd a ’Ringen. Egyébként tehetségét eddig nem magasztalták egekig: a franciaországi második versenyen a felvezető körben csúszott ki, mire Mark James, az ügyletes kommentátorunk kissé csípősen megjegyezte: „Ezt meg hogy?! Ahhoz kell ám tehetség, hogy valaki a felvezető körön pördüljön ki!”. Tegyük hozzá: nedves volt a pálya.

Fotó: Magyar Szilvia

Martin Ryba Szlovákiában született, Pozsonyban, 1977-ben. Vezetékneve oroszul azt jelenti, hal. Ebből lett aztán, hogy saját csapatát Brutal Fish Racing névre keresztelte. Tehát a fish még valamennyire érthető, de hogy éppenséggel mitől brutál, hát arról fogalmunk sem lehet, ugyanis eddig brutális tehetséget vagy sebességet én személy szerint felfedezni nem véltem a produkcióiban. Zandvoortban rendszeresen összekoszolta a pályát a sikán után, mert nem az aszfalton ment tovább, Spában pedig Marie Baus-Coppens-nel játszott kiszorítósdit az utolsó helyért. A 17-es számú Volkwagent vezeti, de tény, hogy az autót leginkább a „halacskás” festéséről lehet felismerni. Na, a festés elég brutálisra sikeredett, ez tény. Elnézést, de sajnos ezen a csapatnéven valószínűleg már sosem fogom túltenni magamat… Mivel versenyzett a CEZ-ben, a Hungaroringet ismeri. Meglátjuk, hogy a helyismeret lendít-e rajta valamennyit.

Nekem Igor Stefanovski most már örök életére csak „Columbo felesége” marad. Rendkívül pechesen indult a másik macedónunk számára a szezon, egy apró hiba miatt már Franciaországban nagyon rondán összetörte az autót. Alighogy sikerült használhatóra összerakniuk, a zandvoorti rajtbalesetben ismét kapott a járgány, aztán elindult a második versenyen, de ott is nekimentek. Spára összerakták az autót, de az indulás előtt találtak egy rejtett hibát, aminek az elhárításához szét kellett szedni a fél motorházat, ezért már nem tudtak időben elindulni. De az autó készen van, és Igor örömmel írta ki a Facebook oldalára, hogy ő bizony alig várja a magyar hétvégét!

Az eredményeit nem fényezem, nincsen szűkében nekik. Az autója tökéletesen eltéveszthetetlen a színnel, amit a gyerekei választottak, és a bukócsövön ülő plüssmackó végképp megpecsételi a képet: igazi családapát látunk vezetni. Remélhetőleg a törésteszteknek idénre vége!

Fotó: Magyar Szilvia

Magyar Szilvia

Comments

comments