A TCR Europe második zolderi versenye Daniel Lloyd – Michelle Halder első sorral kezdődött, mögöttük állt az Andreas Bäckman – Julien Briché páros, majd a Nagy Dániel – Mike Halder összetételű harmadik sor.
Sokáig ment a vita arról, hogy vajon bemozdult-e Nagy Dani a rajtnál. Ezt két okból nem tudjuk eldönteni kívülről. Egyrészt ez az egyszem kameraállásunk van, másrészt a piros lámpák helyett valaki keresztbetett lábait vágták be a kis képernyőn a rajt fölé, ezért aztán teljesen esélytelenek vagyunk mi, nézők. Vélhetően azonban ez egy olyan varázslatos rajt volt Danitól, amilyet még Aurélein Comte produkált két éve Vuhan utcáin. (Jelen sorok írásának pillanatában még nincs hivatalos végeredményünk.)
Aztán a mezőny alig jutott el a második kanyarig, a tegnap is nullázó Andreas Bäckman – Julien Briché páros landolt a kavicságyban, egy harmadik fél segítségével. Mivel ugyancsak normális kameraállás és végeredmény nélkül vagyunk, nem akarom rákenni senkire a dolgot (Mike Haldert vonták még vizsgálat alá), a lényeg, hogy hátulról kapott a Peugeot egy pont akkora kis lökést, ami elég volt neki, hogy beleforduljon a Hyundaiba és magával rántsa azt. Bäckman ott is maradt a gumifalban. Briché még visszavánszorgott a boxba, majd utána megtett pár kört, de miután a küszöb is leszakadt az autójáról, inkább feladta. A tegnapi motorcsere és – mint utóbb kiderült a kormánymű meghibásodása okán történő – nullázás után más sem hiányzott már az amúgy sem rózsás anyagi körülmények között vergődő csapatnak. Persze Bäckman sem örült az újabb roncsnak, amiről ugyancsak nem tehetett. Tegnap Sami Taoufik küldte rondán a falba, de a versenybíróság versenybalesetnek minősítette az esetet.
Mialatt a második sor átélte a nap drámáját, Michelle Halder lerajtolta Daniel Lloydot, az élre állt, végig vezetett, s történelmi győzelmet aratott: még soha nem volt női futamgyőztese a TCR Europe-nak! Nagy Dani, Mike Halder, Bennani és Baert követték a Michelle Halder – Lloyd duót.
Meglehetősen agresszív, erős versenyzést mutatott be a középmezőny, közben körülbelül mindenki figyelmeztető zászlót kapott a track limit sértegetéséért. Homola, Oriola és Taoufik vívtak parázs csatát, közben lassan megérkezett rájuk Teddy Clairet. Mike Halder Danit nézegette, de Nagy csak nézegetni hagyta magát, mást nem engedett.
Az utolsó két kör alatt Oriola végül megelőzte Homolát, Teddy meg támadni kezdte Taoufikot. Végül be is szúrta a Peugeot-t az Audi elé, de elég pünkösdi királyság volt… Aztán Taoufik az utolsó kanyarok egyikében ment el kavicságyat szántani (Homolát vizsgálták az eset miatt), így többen is előreléptek párat.
A verseny befutója végül: Michelle Halder, Lloyd, Nagy, Mike Halder, Bennani, Baert, Oriola, Homola, Teddy Clairet, John Filippi, Jessica Bäckman, Sami Taoufik, Jimmy Clairet, Jean-Laurent Navarro, Stephane Ventaja, Gilles Colombani, Martin Ryba és Florian Briché.
Természetesen a végeredmény nem ez lett, mivel írás közben mégiscsak megérkeztek a versenybírói döntések. Nem említettem meg egy koccanást, melynek következtében Martin Ryba autója a második sikánban átfutott a kavicságyon. Igazából a rajtnál történtekhez képest olyan semmiségnek tűnt, és komolyabb kár nem is keletkezett belőle, hogy azt sem jegyeztem fel, kik között esett meg az eset. Nos, a rajt után a középmezőny meglehetősen nagy tömörülésben érkezett a második sikánhoz, és Teddy Clairet-nek kellett hatalmasat fékeznie, de még így is meglökte Rybát, aki valóban keresztülcsúszott a sikánon és a kavicságyon. (Legyünk őszinték: azért ő ilyet magától is tud csinálni, nem kell hozzá lökés.) A versenybíróság – csakúgy mint a tegnapi Taoufik – Bäckman estetet, a Halder – Briché – Bäckman esetet is szimpla versenybalesetnek minősítette, melyet nem lehetett volna elkerülni, ezért további szankciók nélkül lezárta azt. Ugyanakkor a fent említett, ugyancsak tömörülés közben létrejött, más autók és emberek épségét aligha veszélyeztető esetet elkerülhetőnek nyilvánították, és Teddy Clairet-re 30 (!!) másodperc büntetést szabtak ki. Ezzel Teddy a mezőny legvégére esett vissza.
A kettős mérce és a hozzá nem értés már tavaly is megmutatta magát, idén a szimulátor bajnokságban ez fokozottan jelentkezett, de amit a versenybíróság ismét művel, arra aligha lehet szép szavakat találni. Aki nem hiszi, járjon utána, a felvételek fent vannak a youtube-on. És jelen pillanatban nem állítom, hogy egy ilyen koccanásért nem lehetett 30 mp-et adni, csak azt, hogy a tegnapi és mai esetekért, melyekben Andreas Bäckman húzta a legrövidebbet mindkétszer, sokkal többet is lehetett volna, ha az a koccanás 30 mp-t ért!
Magyar Szilvia
Social Profiles