ROAL Motorsport tagged posts

Érkezők, maradók, távozók

mezőny

Megszokhattuk, hogy a makaói futam után sorozatban jönnek a bejelentések arról, hogy a jövő évben mi fog változni a mezőnyben, ki hol folytatja, ki jön, ki megy el. Lássuk, hogy mit tudunk eddig!

Tovább

Makaó: új nevezők, elvárások, program

aranylótuszA 2014-es WTCC idény is elérkezett a végéhez: a szokásos hely, az egykori portugál gyarmat, Makaó ad helyt az eseménynek. A lebonyolítás is a szokásos: a teszt csütörtökön, az időmérő edzés pénteken van, a szombat szabadnap. A megszokott dupla pontokat osztják, ugyanakkor a mezőny összetétele el fog térni az idény során tapasztaltaktól.

Tovább

Ötödik, hatodik, első! – Suzuka, futamok

borkovicMegvan az ötödik! És 57 év után először! Hogy érthetőek legyünk: megvan a WTCC 10 éves újkori történetének ötödik világbajnoka. És ez egyben azt is jelenti, hogy Argentínának Juan Manuel Fangio, vagyis 57 év után most először van autósportos világbajnoka, és így ez a hatodik világbajnoki címük.

De tovább megyünk: megvan Szerbia első dobogója, nyert a Honda hazai pályán, és Michelisz Norbert is megszerezte azt a dobogót, amiért – saját bevallása szerint – elindult Japánba. Ezt az idényt most kellene elkezdeni, és valószínűleg sokkal izgalmasabb lenne, mint amilyen volt…

Tovább

Öt év öt percben – Alex Zanardival

Versenyre készen...
Versenyre készen…

Amikor a Blancpain GT Series promóterei nyilvánosságra hozták, hogy a 2014-es évben Alex Zanardi is a mezőny tagja lesz, egyáltalán nem titkolták a szándékukat. Ez a szándék pedig a sorozat népszerűsítése volt. Úgy gondolták, hogy Zanardi képes lesz több nézőt vonzani (a helyszínen és a TV-k előtt is), és nagyobb figyelmet is kap majd a sorozat a média és mindenki más részéről is.

Tovább

Az olasz meló

rajtrácsonA Hungaroringen lehetőséget kaptam arra, hogy egy kicsit belessek egy csapat életébe. Így aztán megtudjuk, miért is jó olasz csapatban versenyezni, ki Coronel “videós embere”, mi a legjobb abban, ha Chilton a csapattársad, és vajon mit kell csinálni, ha Zanardi banánt csinált a kocsiból szombaton délután, és nyakunkon a vasárnapi verseny?

Tovább