- Versenyre készen…
Amikor a Blancpain GT Series promóterei nyilvánosságra hozták, hogy a 2014-es évben Alex Zanardi is a mezőny tagja lesz, egyáltalán nem titkolták a szándékukat. Ez a szándék pedig a sorozat népszerűsítése volt. Úgy gondolták, hogy Zanardi képes lesz több nézőt vonzani (a helyszínen és a TV-k előtt is), és nagyobb figyelmet is kap majd a sorozat a média és mindenki más részéről is.
Nos, ami azt illeti, Zanardi szempontjából egy kissé túllőttek a célon – minden egyéb szempontból egy kissé mellé…
Rögtön el is magyarázom: ha eddig épp csak lézengtek a paddocban, most pontosan ugyanaz történik, pusztán helyenként hatalmas tömörülés okoz dugót az amúgy tovalézengeni kívánó embereknek. A dugó okozója természetesen a fent említett olasz úriember, illetve a tömeg által vélt tartózkodási helye. Autogramosztásnál az amúgy is olaszos sor (teljes káosz) valami fura halmazállapotbeli elrendeződés következtében Zanardinál kezdődik, de ott is ér véget. Némely néző ugyan felfedezni véli, hogy további 10-15 versenyző is ül az asztaloknál, de ezen emberek száma kb. megegyezik a lézengőkkel. Egyszóval: a műtét sikerült, a beteg meghalt: sajtósok, fotósok, nézők 90%-a számára csak a ROAL Motorsport 33-as számú BMW-je és annak pilótája létezik pályán és pályán kívül egyaránt.
Hogy ez a sorozatnak jó-e, azt majd eldöntik a promóterek, bár a nézőszám kétségkívül sokat emelkedett tavaly óta. Hogy egy 47 éves, protézisekkel közlekedő ember számára helyenként már terhes ez a rajongás, az azonban biztos.
- Mindenki megkapta az autogramját
Öt év. Öt hosszú éve találkoztunk utoljára, 2009-ben, Brnóban. Alex fáradtan mosolygott, és volt egy olyan érzésem, hogy jobban örül annak, hogy elmentünk (egészen pontosan ő hívott egy barátomat és engem a WTCC futamra), mint mi annak, hogy ott lehetünk. Tudtam, hogy nem látom többet. Az év végén a BMW szedte a sátorfáját és odébbállt a WTCC-ből. Egészen a DTM-ig ment, vitte magával Andy Priaulx-t és Augusto Farfust. A csapatok vagy átmentek privát csapatba, fizetős pilótákkal, vagy másik gyártó után néztek, ami nem nagyon akadt. Szedte a sátorfáját a ROAL és velük együtt Zanardi is.
Sok víz lefolyt azóta a Dunán, Zanardi kétszeres paralimpiai kerékpár bajnok lett, továbbá az olasz csapattal ezüstérmet szerzett Londonban, DTM teszten vett részt, aztán gondolkodott, hogy is tovább, s most itt van…
- A pénteki szabadedzésen
Ki sem nyitom a számat. Bemutatkozásra nincs szükség, mert ő kezdi az interjút: „Emlékszem rád! Kellett egy kicsit gondolkodnom, de most már még az én rossz memóriám is a helyére tesz!”
Drága Alex, szeretnék magamnak ilyen rossz memóriát! Túljutván a meglepetés okozta sokkon, bekapcsolom a magnót, mivel előttem és mögöttem is hosszú (volt) a sor, és öt percet kaptam a sajtófőnöktől, erre is előző este fél nyolc óta vártam…
– Szóval utoljára öt éve találkoztunk Brnóban, aztán az év végén elmentél és kipróbáltál valami újat… Szép próbálkozás volt, három olimpiai érmet ért, kettő ezek közül arany.
– Ó, igen, fantasztikus élmény volt, és nagyon váratlan, mert ha akkor [ott Brnóban] azt mondod nekem: “Alex, néhány éven belül a londoni paralimpián fogsz indulni, kerékpáros számban”, megkérdeztem volna, hogy mit szívtál! De az élet sokszor váratlan helyzetek elé állít minket, és ez egy nagyon kellemes váratlan dolog volt. Csodálatos élmény volt! Nem maga a győzelem, hanem a felkészülés. Nagyon szerettem, amit csináltunk, és valahányszor edzeni mentem, jól éreztem magamat. Ez nem elhivatottság kérdése, csak szenvedélyé, és az eredmény, amit elértem egyszerűen csak logikus következménye volt a lelkesedésemnek.
– Emlékszem egy fotóra utána, eléggé bizonytalannak tűntél. [Azt hiszem, Alex nem értette pontosan, hogy melyik fotóra gondolok.]
– Sokkal inkább meglepett voltam, mint bizonytalan. Nagyon sokat készültem a versenyre, nagyon koncentráltam arra, hogy mit kell csinálnom. És aztán amikor nyertem, különösen amikor a második arany is megvolt… igazából nem voltam meglepett, mert tudtam, hogy meg tudom csinálni. De azon a ponton rájöttem, hogy mit is csináltam… Tudod, vannak versenyzők, akik egy életen át álmodnak arról, hogy egyáltalán eljussanak az olimpiára. És én akkor ott voltam, két arannyal két verseny után…jobbat nem is kívánhatna az ember. Szóval, igen, az egy nagyon-nagyon különleges, édes pillanat volt.
– Aztán jött az a DTM teszt, ha jól emlékszem…
– Korrekt.
– És most itt vagyunk. Hogy érzed itt magad?
- Rajt előtt Pietro Speronello versenymérnökkel
– Ez sokkal inkább a természetes környezetem, szóval boldog vagyok, mert itt minden csak a vezetésről szól. Itt a BMW, és a csapattal vagyok, akik tulajdonképpen a családom. Három kilométerre van a székhelyük onnan, ahol lakom, mindannyian a barátaim, és az egész úgy néz ki, mintha elmennél egy hétvégére kempingezni a barátaiddal [mosolyog]. Vagyis ez az egész nagyszerű! Tetejében a bajnokság nagyon erős, az autó [BMW Z4] egy hatalmas előrelépés, ha például a WTCC-s autóval szeretném összehasonlítani, ami egy fantasztikus élmény volt. Amikor elkezdtünk versenyt nyerni vele, akkor jöttem rá, hogy nem volt olyan izgalmas vezetni. Ez az autó [a Z4] sokkal erősebb, sokkal gyorsabb, szóval ez egy izgalmas kihívás.
– Mik a terveid a jövőre vonatkozóan? Meddig maradsz itt és mi újat fogsz kipróbálni ez után?
– Egészen addig, amíg úgy érzem, hogy tudok még fejlődni és látok esélyt a győzelemre. Nem tudom, hogy most tudnék-e versenyt nyerni, de hamarosan eljöhet az az idő, amikor vagy azt mondom: „OK, közel vagyok hozzá.” vagy „Nem, nem tudok már jobb lenni, és a többiek már túl messze vannak tőlem.” [mosolyog] Jelenleg még mindig tanulok. Tudom, hogy augusztus van, és tulajdonképpen a szezon végére értünk, de még csak három versenyen vettem részt. Igen, an még hová fejlődni, többet kellene vezetni az autót, folytatni a megkezdett munkát… Szóval jövőre még biztos itt leszek. Mit biztos?! Csak remélem!
– Igazából talán az egyetlen olyan versenyző vagy, aki semmi emlékezeteset nem vitt véghez a F-1-ben, mégis a motorsport rajongók az egész világon – Kínától Amerikáig, Finnországtól Dél-Afrikáig – szeretnek téged. Mit gondolsz, mi ennek az oka?
Életemben először egy hosszú pillanat erejéig úgy éreztem, véletlenül sikerült belefojtanom a szót Alex Zanardiba. Aztán nekifut:
– Elég öntelt dolognak hatna tőlem, ha válaszolnék erre a kérdésre… Úgy nézne ki, mintha megmagyaráznám: igen, a meglátás jó, szeretnek engem. Egyszerűen megdöbbent a tény, hogy olyan sok ember mutat ki felém szeretetet … vagy inkább tiszteletet az iránt, amit csináltam, de hiszen soha nem csináltam semmi olyant, amivel tiszteletet érdemelnék. Amit tettem, azért tettem, mert azt akartam csinálni. De a tény, hogy sok-sok ember követi a pályafutásomat, biztat és támogat, ez valami olyasmi, amit úgy írnék le: csodálatos. És úgy érzem, nagyon szerencsés vagyok. Nem fontos, hogy miért. Úgy értem: mindenkinek más oka van arra, hogyan látja azt, amit te teszel. Ha magamból indulok ki: amikor elmentem az olimpiára, az számomra valami olyan dolog volt, amit sokkal inkább szakmai, mint spirituális szemszögből láttam. Ugyanakkor más embereknek, akik külső szemlélők voltak, ez sokkal inkább lelki dolog volt, semmint valami szakmai.
Itt van egy fickó, akit a sors megpróbált megölni, lesújtani rá, és tulajdonképpen visszatértem. Nem csak azért, hogy a természetes környezetemben, a motorsportban további győzelmeket szerezzek, de igazság szerint elkezdtem egy új karriert, és ismét győztesen kerültem ki… ezúttal az olimpián. Szóval ez egy fantasztikus történet, ha a kívülállók szemszögéből nézed, és nyilvánvalóan sokkal érdekesebb is egy másik perspektívából, mint a sajátom, mert az enyémből ez egyszerűen szakmai dolog volt. Azt mondtam magamnak: „Meg tudod csinálni? Azt hiszem igen, kivitelezhető. Nehéz lesz, de véghez lehet vinni.” Belevetettem magam a munkába, és napról napra felépítettem azt, ami Londonban és Brands Hatchben megvalósult.
Kérdés még lett volna, idő már kevésbé volt… A népszerűség átka.
Végül mindenki megkapta a fényképét, aláírását, interjúját, és a Blacpain GT Series is az áhított népszerűsítést.
A szlovákiai Blancpain GT Sprint versenyhétvége „véget ért, de nincs még semmi veszve: ha nem voltál ott, eljöhetsz majd a következőre”. Zanardi – reményei szerint – ott lesz.
Interjú és fotó: Magyar Szilvia
Az utómunkáért Nyüsti Anikót illeti külön köszönet.
Social Profiles