Marokkó előtt

Fotó: fiawtcc.com

Fotó: fiawtcc.com

Sok minden történt a mezőny egyes versenyzőivel, amióta leintették az idei első futamot Argentínában. A hétvégén végre folytatódik a sorozat, a szokásos afrikai helyszínen, Mehdi Bennani hazájában, Marokkóban. Mielőtt azonban rátérnénk a szünet eseményeinek rövid összefoglalójára, nézzük azokat a dolgokat, amik közvetlenül fogják befolyásolni a mezőny összetételét Marokkóban.

Hiányozni fog a rajtrácsról Rickard Rydell és a Nika Racing. Rydell csaknem egy hete lázas betegen nyomja otthon az ágyat, és elmondása szerint a tegnapi napon állapota tovább romlott, így kizárt, hogy Marrakesh-ben rajthoz állhasson. A csapat már elutazott a helyszínre, ám az autó nem fog versenyezni, mivel tartalékpilótát nem ültetnek bele.

A verseny kimenetelére jelentős befolyással lehet, hogy az eső futamot a teljes LADA csapat büntetésből kezdi, mivel mindhárom autójukban motort kellett cserélni. Mivel Mikhail Kozlovszkij autója nem vett részt eddig egy versenyen sem (az idénynyitót ki kellett hagynia, mert a versenygépe nem lett készen), az ő esetében nem áll a büntetés, Rob Huff és James Thompson viszont visszasorolást kap.

A LADA Rosneft intenzív tesztprogramot folytatott előbb Magny-Cours-ban, majd Portimaóban, hogy utolérjék magukat. Egyes hírforrások szerint a motorhiba a teszteken jelentkezett, de ki tudták javítani.

Jó hír a LADA-tól, hogy a csapat menedzserét, Viktor Shapovalovot az év motorsport emberévé választották múlt hétvégén, Moszkvában.

Ha már tesztek és készülés: a mezőny több tagja is számos alkalommal megjárta a Nürburgringet, Tom Coronel még futamot is nyert ott a saját géposztályában. De tanult pályát Stefano D’Aste, Gabriele Tarquini, Tiago Monteiro és Hugo Valente is. A teljes mezőny vissza fog térni a Zöld Pokolba Marrakesh után, mivel hivatalos teszt lesz a WTCC versenyzői számára a hungaroringi futam előtt.

És ha már Nürburgring: a néhány hete történt halálos baleset miatt  félő volt, hogy törlik a Nürburgringi 24 órás versenyt, így az annak betétfutamaként futó WTCC-t is, ám pár napja feloldották a korlátozást, és ismét versenyezhetnek az eddig megszokott autókkal a híres pályán.

Szomorú eset rázta meg Dusan Borkovicot és családját a múlt héten: a WTCC első szerb versenyzőjének édesapja, aki a szerbiai motorsport kiemelkedő alakja volt, elhunyt. Borkovicot mélyen érinti a gyász, de elmondása szerint megpróbál minél inkább az elkövetkező versenyekre koncentrálni. Ebben talán némileg segítségére lesz, hogy a Honda és Proteam emberei találtak egy új üléspozíciót, ami kényelmesebbnek tűnik Duca számára, de az éles kipróbálásra majd csak az első szabadedzésen kerül sor.

A hétvégi program a műsorújság szerint így fog kinézni:

Időmérő edzés: Eurosport 2 14:00

Első verseny: Eurosport 17:00

Második verseny: Eurosport 18:00

Bár mindegyik futamot élőnek írják ki a műsorújságban, érdemes megjegyezni, hogy a helyi program szerint az időmérő 12:30-kor rajtol helyi idő szerint. Tehát akinek van Eurosport Playere, annak érdemes figyelni ott egy fél órával előbb.

A helyszínen pénteken délben egy teszttel indul a – remélhetőleg a tavalyinál kevésbé marokkói puzzle jellegű – versenyhétvége.

Comments

comments