Elvitte a víz… (Szlovákia, futam)

LoebEl bizony! Bár az első futamot megtartották, félig a Safety Car mögött, a második versenyre az eső még jobban rákezdett a Slovakiaringen, így aztán a szervezők biztonsági okokból törölték a második futamot. Nem volt értelme tovább várni a jobb időre, mert még ha az eső alább is hagyott volna, a sötétedés akadályozta volna a versenyt.

Az első futam is már esőben rajtolt, Sebastien Loeb remek rajtot fogott, Yvan Muller pedig kiugrott, amiért a harmadik körben le is töltötte áthajtásos büntetését. Az első kör végén az állás Loeb, Lopez, Michelisz, Muller, Chilton, Coronel.

Muller – amíg meg nem kapta áthajtásos büntetését – Michelisz Norbert nyakában lihegett, de a harmadik körtől Norbi megszabadult ettől a nyomástól.

Az eső egyre jobban esett, és mind többen kezdtek el csúszkálni is. Muller látványosan versenyezve tört előre, bár időnként meglehetősen veszélyesen is. Loeb tovább vezetett Lopez előtt, ám az előnye egyre inkább fogyott. Lopez átlagosan 0.4 mp-et hozott csapattársán körönként.

Az ötödik körben az addig folyamatosan kakaskodó két csapattárs cserélt helyet: Tom előzte Tomot, így Coronel került Chilton és Michelisz közé. Hugo Valente többször is látványosan demonstrálta az esetleges kezdőknek, mit is takar az aqua planing jelenség, mialatt Rob Huff és Gabriele Tarquini izgalmas csatába bocsátkoztak…

A szervezőség beküldte a biztonsági autót, az extrém körülményekre való tekintettel. Ezen a hétvégén Rob Huff volt az ügyeletes belső kommentátor felvezető körök és esetleges Safety Car fázis alatt. Így kommentálta, hogy mi történik a pályán: “A körülmények horrorisztikusak… Lehet, hogy le kellene inteni a versenyt piros zászlóval. Az ilyesmi sosem kellemes, de a körülményekre való tekintettel esetleg… A gumiknak egyáltalán nincs semmilyen hőmérséklete.”

A megjegyzéseknek nem volt “taktika szaga”, sokkal inkább a Rush Niki Laudáját juttatták eszembe, ugyanis Huff volt a leggyorsabb pilóta az egész mezőnyben, szóval neki csak hasznára vált volna, ha végigfutják a futamot.

Végül a versenybíróság salamoni döntést hozott. A WTCC szabályai értelmében minden, a biztonsági autó mögött megtett kör egy további kört ad hozzá a versenytávhoz. Azonban ha a mezőny elérte az eredetileg kiírt versenytáv 90%-át (ami a mi esetünkben a 10. kör végén volt esedékes, 11 körös lévén a futam), akkor – piros zászló esetén – a versenyt befejezettnek lehet tekinteni a Safety Car mögött, és teljes pontokat lehet osztani.

Így történt ez most is, a 10. kör végén meglengették a piros zászlót, ami jelenleg a kockás is volt egyben. A mezőny az alábbi sorrendben futott be: biztonsági autó, Loeb, Lopez, Michelisz, Coronel, Chilton. Természetesen Bruno Correia, a Safety Car vezetője nem kapott pontokat a teljesítményért, és minden bizonnyal Sebastien Loeb sem így képzelte el a várva várt napot, amikor legyőzi José María Lopezt.

De akármilyen győzelem is volt ez, győzelem volt. Épp úgy, ahogy dobogó volt Michelisznek. Kissé talán kárpótlás a Hungaroring után, még mindig leginkább magyar közönség előtt.

Loeböt a legkevésbé sem érdekelte a biztonsági autó, hetek óta először tudott viszonylag felszabadultan mosolyogni, teljesen függetlenül attól, hogy még Mindig Lopez vezeti a VB-t. Amikor Alex, az Eurosport riportere kérdezte, azt mondta: “Őrült körülmények voltak. Főleg a végén, amikor beküldték a biztonsági autót. Ez volt a helyes döntés, mert nagyon trükkös kezdett lenni a pálya, folyton aqua planing-on voltunk, de rendben volt. Számomra nagyszerű verseny volt, kiváló rajtot vettem, sokkal jobbat, mint a Hungaroringen, ahol sok pozíciót vesztettem. Első hely az első kanyarban, jobb helyzetben voltam, mert ha elöl mész, ugye, jobban látsz. Pechito nyomta mögöttem, de nem tudta eléggé nyomni ahhoz, hogy elkapjon, szóval nagyon boldog voltam.”

Ugye, ezt az utolját ön sem gondolja komolyan? A köridők alapján, ha be nem küldik a biztonsági autót a hatodik körben, Lopez a hetedik végére utoléri, a nyolcadikban megelőzi, monsieur! No, de hagyjuk is örülni egy kicsit sokszoros világbajnokunkat!

A következő verseny, melyet helyi idő szerint 17:30-ra terveztek, biztosan nem rontotta el a kedvét sem neki, sem senki másnak, mivel – a fentebb írtak szerint – törölték azt, biztonsági okokból.

A következő futamot a tavalyi botrányos időmérőedzéséről elhíresült Salzburgringen tartják, mához két hétre.

Az első verseny végeredménye.

Fotó: fiawtcc.com

Comments

comments