DTM: Molina az élen a kvalifikáció előtt!

DTM mezőnyA DTM magyarországi versenyhétvégéjén ismét felbőgtek a motorok a Hungaroringen. A szombati szabadedzés 12.10 perckor rajtolt el elég hűvös időben és az edzés alatt végig lógott az eső lába, ami kissé trükkössé tette a körülményeket a 25 versenyzőből álló mezőny számára.

Ahogy zöldre váltott a boxutca végén a lámpa, gyakorlatilag mindenki a pályára hajtott, hogy feltérképezze az erőviszonyokat és a körülményeket. Mivel a széria 26 év után tér vissza Magyarországra, a mostani versenyzők közül gyakorlatilag csak azok számára ismerős a pálya, akik korábbi pályafutások során már megfordultak itt pl. a Forma-1 vagy valamely junior kategória illetve a WTCC mezőnyével.

Az első bemelegítő körök után a BMW Team RMG versenyzője, Marco Wittmann állt az élen 1.38.909-es körével, amely 0.104 másodperccel volt gyorsabb Bruno Spengler idejénél. 10 perc elteltével Jamie Green vette át a vezetést 1.38.810-el Az Audi Sport Team Rosbergtől, így Wittmann illetve Spengler visszacsúszott 1-1 helyet. Spengler mögé a portugál Antonio Felix da Costa zárkózott fel a BMW Team MTEK-től, aki korábbi GP3-s és WSR-s hungaroringi győzelmeinek köszönhetően, igen jól ismeri a magyar pályát.

Csapattársa, a korábbi Forma-1-es versenyző Timo Glock eközben az ötödik volt, 0.077 másodperccel maradt le Félix da Costától, míg a sorozat portugál újonca nem sokkal később az első helyre elegendő időt is megfutotta 1.38.752-vel. Azonban a másik „újoncnak”, Vitaly Petrovnak már nem jött ki ennyire a lépés: a szériához szintén az idén csatlakozó orosz pilóta a szabadedzés első felében folyamatosan a 20-22 hely környékén autózott, lemaradása 2.135 másodperc volt a Mücke Motorsport versenyzőjének.

Az idő teltével az élen nem változott a helyzet: Antonio Felix da Costa vezetett, Jamie Green volt a második, Wittmann a harmadik, Spengler a negyedik, az első tíz versenyző közé pedig még Ekström, Glock, Tambay, Hand, Müller és Mortara ért fel. Eközben a mezőny hátsó traktusát Rockenfeller, Molina, Farfus, Martin, Scheider, Wickens, Paffett, di Resta, Wehrlein, Petrov, Vietoris, Juncadella és Tomczyk erősítette.

Félidő után a mezőny jelentős része visszahajtott a boxba, hogy módosítson a beállításokon illetve kereket cseréljenek. Köztük volt a sokáig élen álló Antonio Felix da Costa is, akit ezen idő alatt Miguel Molina előzött meg és állt az élre 1.38.102-es körével, Bruno Spengler pedig feljött a harmadik, Farfus pedig a negyedik pozícióba. Az utolsó percekben javultak az idők a legnagyobb intenzitással: Molina tovább javította korábbi körét 1.37.558-ra, mögé Wittmann, Glock, Müller, Farfus, Rockenfeller, Spengler, Green, Mortara és Tambay ért fel a tízedik helyre.

A szabadedzés eredménye ITT megtekinthető. 

Fotó: DTM Media

Comments

comments