Csata az Ardennekben, hazai győzelemmel

Fotó: TCE Europe Official

A rettentő furán kezdődött szombat úgy is folytatódott Spában a TCR Europe mezőnye számára. Öröm az ürömben, hogy mindhárom törött autó (Julien Briché, Teddy Crairet és Josh Files) rendesen összerakva, a rajtrácsról várhatta a futamot.

Onnan várhatta Ash Sutton is, a negyedik helyről, de csak várta, elrajtolnia nem sikerült, mert az autó már a felvezető körre sem volt hajlandó elindulni. Volt hát egy szép luk a helyén, amikor kialudtak a piros lámpák. Ez volt Aurélien Comte szerencséje, aki az ötödik helyről szédületes rajtot fogott, mint amilyeneket általában szokott, csakhogy a harmadik helyről induló Maxime Potty rettenetesen beragadt. Ha nincs az a lyuk, Comte lehet, hogy Potty hátsójában fejezi be a futamot a következő pillanatban.

Szóval az élen Gilles Magnus jól jött el a pole-ból, mögötte Santiago Urrutia, Comte harmadikként követte őket. Briché autója egy fél kört sem bírt ki, mielőtt meredeken kezdett zuhanni az eredményjelzőn, Comte bemutatta talán élete legrosszabbul sikerült előzési kísérletét: elment Urrutia mellett, csak valahol a menekülőúton, a fekvőrendőrök között (szóval vissza is adta a pozíciót). Mindezalatt a nyolcadik hely környékén megfelelő méretű káosz alakult ki ahhoz, hogy valaki taszítson egy jó nagyot Olli Kangas autóján, aki ettől farral előre kezdett a korlát felé sodródni, és magával vitte szegény Teddy Clairet-t, aki ártatlan volt mindenben, pusztán arra járt ő is. Az igazi vétkest senki nem látta, a Safety Car meg pályára jött, amíg a Volkswagent és a Peugeot-t elvitte a technikai mentő.

A biztonsági autó mögött a sorrend Magnus, Urrutia, Comte, Jimmy Clairet, Mato Homola, Maxime Potty, Davit Kajaia, Tom Coronel, Luca Engstler, Gianni Morbidelli, Andreas Bäckman, Stian Paulsen, Dusan Borkovic, Daniel Lloyd és Nagy Dániel volt a pontszerző helyeken.

A biztonsági autó a harmadik kör elején engedte el a mezőnyt. Az első négy elnyúlni látszott, míg Homola mögött óriási dugó alakult ki, mert a szlovák fiú gyors nem volt, de széles annál inkább. Végül Potty tudott kitörni a közlekedési káoszból.

Közben Urrutia nekiugrott Magnusnak, hogy megelőzi, ez sikerült is, úgy egy pillanat erejéig, aztán jól elfékezte magát, és visszasorolt a belga fiú mögé. Kajaia és Homola gyönyörű duettet mutattak be úgy egy fél körön keresztül. Közben Marie Baus-Coppens Cuprája megadta magát, és az eddigre már a kilencedik helyen haladó Paulsen elkezdte gyepálni Luca Engstlert. Később a norvég meg is előzte a M1RA német versenyzőjét, és még előrébb törve már Homolára fájt a foga. Közben a Coronel-Morbidelli csata vesztese az olasz lett, de olyannyira, hogy Lloyd is elment mellette.

Briché immár másodszor hajtott a boxba, végképp feladva a versenyt. A két Peugeot a harmadik-negyedik helyen eddig elvolt egymás mögött, Jimmy vagy nem tudta vagy nem akarta támadni Comte-ot, ellenben lassan megkapta maga mögé Pottyt, akit nem nagyon érdekelt a kérdés, hogy vajon fedezi-e a DG franciáját régi barátja. Nemsokára okafogyottá is tette a válasz keresését, mert megelőzte Clairet-t, és Comte után iramodott.

Hátrébb Paulsen támadta Homolát, az autók többször is összeértek, és látványra legalábbis az az érzése támadt az ártatlan szemlélőnek, hogy Stian bizony ezt a lökdösődést szándékosan csinálja. Amikor az utolsó körbe lépett a verseny, Comte már csak hat tizeddel volt a belga volkswagenes előtt. Az utolsó kör közepétől viszont csak annyit láttunk, hogy Potty van elöl, és a francia már csak bottal üthette a nyomát. A két érintett máshogy látja a történteket:

„Sikerült egy nagyon merész előzést végrehajtanom kívülről a Stavelotban. Beismerem, hogy bevállalós voltam, itt nem nagyon próbálunk meg ilyeneket. De jól sikerült, már csak azért is, mert Comte nagyon fair volt” – mondta Potty a verseny után.

Ugyanakkor Comte a Touring Car Times franciául is beszélő tudósítójának, Stephen Brunsdonnek egy teljesen más történetet adott elő: „A gumijaim a verseny végére teljesen elfogytak, védekezésre kényszerültem (…) Maxime jól jött előre és sokkal gyorsabb volt, mint én. Megpróbáltam védeni a pozíciómat az utolsó körben, de ő meglökött egy kicsit, kimozdította az autómat az egyensúlyi helyzetből, és ez elég volt ahhoz, hogy megelőzzön. Nem én vagyok a versenyigazgató, szóval nem tudom, de számomra ez a határon volt. Nyilván mások fogják megítélni, de normál esetben ebben a kanyarban nem előzünk, és a lökés következtében tudott elmenni mellettem.”

Akárhogy is, mindössze 0.049 ezreddel Pottyé lett a dobogó, Magnus és Urrutia mögött. Az ötödik helyen Jimmy Clairet futott be, mögötte Kajaia, Homola, Paulsen, Engstler, Coronel, Lloyd, Borkovic, Andreas Bäckman, Morbidelli, Luca Filippi, Nelson Panciatici, Nagy Dániel, Natan Bihel, Ash Sutton, Kim Gavrilov, Tenke Tamás, John Filippi, Jessica Bäckman, Viktor Davidovski, Lewis Kent, Martin Ryba és Stephane Ventaja értek célba. Az eredmény végleges.

Nem jutott el a célvonalig Lilou Wadoux és Abdulla Ali Al-Khelaifi, ugyanis a mezőny legvégén összeütköztek, ugyancsak a Stavelotban. Hogy az ütközés hogyan történt, arról nem láttunk felvételt, de a vége az volt, hogy a Peugeot négyet bukfencezett a sóderben, és totálkárosra törve, a tetején állt meg. A francia lányt a mentők kórházba szállították a biztonság kedvéért, és néhány ellenőrző vizsgálatot végeznek rajta. Julien Briché megerősítette, hogy versenyzője jól van ugyan, de az autó egészen biztosan használhatatlanra tört, kizárt, hogy holnap versenyezni lehessen vele. (Ahogy a képeket elnézzük, ezzel soha többé nem lehet már versenyezni.)

Fotó: Touring Car Times

Ez eddig nagyon nem a JSB hétvégéje, a csapat éves büdzséje zúzódott már rommá a korlátokon. És éppenséggel nem is a Peugeot hétvégéje, bár Jimmy Clairet viszonylag békében érte el élete eddigi legjobb eredményét.

Magyar Szilvia

Comments

comments