Chiltont megbüntették, Valente pole-ban

Motegiben Chilton kevésbé volt mosolygó kedvében az időmérő után
Motegiben Chilton kevésbé volt mosolygó kedvében az időmérő után

Tom Chilton büntetése miatt Nick Catsburg vesztette el második versenyes pole-ját. Bár kicsit faramucin hangzik, valóban így van.

Az történt ugyanis, hogy  Chiltont megbüntették, amiért elhagyta a pályát a gyors körén. Idejének törlése miatt a 9. helyről a 12.-re esett vissza, ezért aztán a 10. helyen végző Catsburg a 9., Hugo Valente pedig a 10. helyet örökölte meg, tehát a második verseny pole-ja Valente-é.

A büntetés egyben azt is eredményezi, hogy – habár a második versenyen Chilton az első sorból rajtolhatott volna – az angol így mindkét futamnak a 12. rajtkockából vághat neki.

Érthetően dühös volt, amikor a Touring Car Timesnak nyilatkozott: „Azt mondanám, hogy a sebességem a 7. vagy a 8. helyre lett volna elegendő. De kicsúsztam az utolsó kanyarban az egyenes végén. Túlságosan sok zárókő lett belőle, átestem a másik, füves oldalára, kívülre. És én mégis úgy döntöttem, hogy befejezem a kört, ahelyett hogy bejönnék egy új garnitúra gumiért…(az idézet vége kevésbé tűr nyomdafestéket)”

Comments

comments