Azonnali költségcsökkentés a WTCR-ben

Fotó: Francois Flamand / DPPI (FIA WTCR Media)

A WTCR mezőny láthatóan mindeddig nem állt össze a 2020-as évre, néhány gyártó távozott, mentek velük versenyzők és csapatok egyaránt. Andrea Adamo továbbra is köti az ebet a karóhoz (tehát még koránt sem biztos, hogy a Hyundai maradna a sorozatban). Az eredetileg költséghatékony TCR formula a WTCR eddigi 2 éve után immár a duplájába kerül. (Még Mehdi Bennani királyi támogatásával sem akadt csapat, aki képes lett volna / akart volna beszállni az idei buliba.) Csupán a Honda erősítette meg: 2020-ban is 4 versenyzőt támogatnak, de még csak csapatokat sem jelöltek ki számukra. Eléggé kezdtünk attól félni, hogy nem is lesz idén WTCR szezon. De a ma késő este érkezett sajtóközlemény azonnali változásokról számolt be.

A szezon és a sorozat megmentése érdekében a WTCR visszatér a WTCC formulához, ami a hétvége lebonyolítási menetét illeti. Tehát egy időmérő edzés lesz szombaton (Q1, Q2 és Q3), két verseny vasárnap (két szabadedzéssel a hétvége elején).

További költségcsökkentési kezdeményezésként csökkentik az egy hétvégén felhasználható gumik számát (egy egész garnitúrával / hétvége), illetve az autón dolgozó személyzet maximális létszámát is. Továbbá sutba dobják a „csak kétautós csapatok” szabályt, és immár háromautós csapatot is lehet (újra) nevezni.

Francois Ribeiro szerint mindezeket a változásokat be akarták vezetni 2021-re, de korábban kellett lépniük. A költségcsökkentő intézkedéseket azzal indokolja a vezetőség, hogy a kisebb csapatok nem engedhették meg maguknak a részvételt a bajnokságban, illetve a corona vírus világgazdasági hatására hivatkoznak. Ribeiro azt remélni, hogy a változások következtében több privát csapat csatlakozik majd a sorozathoz. A nevezési határidőt (mely egyébként január 20-án lejárt) meghosszabbították március 6-ig.

A fent felsorolt változások egyelőre a Motorsport Tanács jóváhagyásának függvényei. A következő ülésen tárgyalják, melyet március 6-án, Genfben tartanak.

A sajtóközlemény arról nem szól, hogy a kis csapatok nagy részét valóban távol tartó csillagászati nevezési összeg csökkentését is tervezik-e bevezetni.

Magyar Szilvia

Comments

comments