Fotó: Magyar Szilvia
Egy rosszul sikerült verseny után valaki kiszállt az autójából és akkora lendülettel vágta földhöz a kormányt, hogy majdnem sérülést okozott vele a saját édesapjának. Az ezek után következő viselkedése miatt egyik szerelője hónapokig nem jelent meg nála. Egy ronda, ám nem szándékos ütközés következtében két ember állt a versenybíróság előtt. Az egyik hisztérikus volt és szándékosságot próbált rábizonyítani a másikra. Egy vasárnap délután, két idegen férfi, két kamion között, a paddock egy elhagyatott részében kis híján megvert egy női újságírót, nemzetiségére való hivatkozásul. Két ember egy koccanás és annak kommentálása ürügyén csaknem verekedésig összeszólalkozott a paddockban. Egy nemzetközi szintű, sokak számára inspirációként / példaképként tisztelt versenyző olyan szinten bántalmazott pszichológiai értelemben egy női újságírót (ráadásul okot sem nevezett meg), hogy az illető hölgy szó szerint sírógörcsöt kapott a médiacenterben. Egy versenyző hirtelen felindulásból orrba vágta egy versenyzőtársa egyik rokonát a paddockban. Ez mind-mind velünk történt meg, itt, a TCR EU (vagy épp a WTCR) paddockban, és most figyelj: 2018 május 5 és 2018 szeptember 23 között – mindössze négy és fél hónap alatt!
Valami nagyon-nagyon rosszul működik ma az emberek között. Sosem lett volna szabad egyik fent említett esetnek sem megtörténnie. Mégis meg kellett várnunk, hogy ténylegesen elcsattanjon egy pofon, és ezt valaki videóra vegye és jelentse a versenybíróságon, ahhoz, hogy bárkinek is eszébe jusson, hogy valamit tenni kellene. És meglepő módon még mindig csak ezt az egy esetet kívánják szankcionálni.
Idén október negyedikén lesz 10 éve annak, hogy túraautós paddockban dolgozom. Nem tudom, mióta ismerem Dušan Borkovićot. Szeretnék elmondani róla valamit. Dušan egy végtelenül aranyos ember, csakhogy vannak problémái (mint mindannyiunknak!). Miután a ProTeammel zátonyra futottak a dolgok a túl kicsi Honda (vagy túl nagy versenyző) miatt, és ráadásul édesapja is meghalt, Dušannak szakember segítségére volt szüksége. Ha valakinek szüksége van erre, akkor vegye igénybe. Ez mindenkire vonatkozik!
Nos, azt nem tudom, hogy az előtt hogy működtek Dušan dolgai (azt tudom, hogy szóban hamar odavágott valamit, amit utána maga is bánt), de azt tudom, hogy azóta, ha nagyon ideges, akkor bevonul a boxuk egyik sarkába, leül egy székre, és addig ül ott, amíg le nem nyugszik. Ilyenkor mindig mindenkit megkér, hogy hadd üljön nyugodtan ott, nem tud beszélni senkivel, mert nagyon ideges. Miután lenyugszik, utána teljesen normálisan lehet vele kommunikálni. Évek óta ismerem, évek óta tudom. Tisztában vagyok a rémes hangulatingadozásaival is: az egyik pillanatban viccelődik, a következőben frusztrált, aztán pár perc múlva odajön és lepacsizik veled. Ezt elég nehéz követni, de a testbeszéde elárulja, hogy ez most éppen melyik hangulat. És soha, egyetlen egyszer sem láttam, hogy bárkit is bántalmazott volna. Sem szóban, de főleg nem tettleg.
Mivel a sarokban ülős módszer eddig igen jól működött, el sem tudok képzelni két dolgot. Az egyik az, hogy miután Dušan feladta a versenyt, Benjamin Lessennes még tovább versenyzett majd 20 percig. Utána biztonsági vizsgálatra kórházba szállították, ott megvizsgálták, majd visszavitték a pályára. Ez akár órákat is igénybe vett. Ennyi idő nem volt elég a sarokban? A másik: ha történetesen ennyi idő nem volt elég Dušannak, és tökéletesen tudta, hogy nincs olyan állapotban, hogy másokkal beszéljen, akkor mégis mi a csuda lehetett az, ami rávette arra, hogy ennek ellenére elinduljon a paddockban, hogy bárkivel is bármit megbeszéljen?
Az már csak további logikátlansági csavar a történetben, hogy ha Lessennes-hez indult, hogy kötött ki Azconáéknál félúton, és vajon mi olyat tudott mondani egy spanyol egy szerbnek, amitől Dušannak eljárt a keze? Ezekre a kérdésekre nyilván ők tudják a választ, vagy ők sem…
Nekem azonban lenne egy felvetésem: mi lenne, ha ezt az esetet is – a fairplay (vagy az egyenlő mértékű lustaság) szellemében pontosan annyira szankcionálnánk, mint a bevezetőben említett többi esetet? Ha a saját rokonomat / csapattagomat bántom, az nem sérti azt, hogy a paddockban a versenyzőknek példát kellene mutatniuk? Nem is beszélve nők lelki bántalmazásáról. Az nem volt ilyen látványos, nem vérzett utána, nem vette senki videóra, vagy nem jelentette senki a versenybíróságnak? Ezért aztán az nem is fájt annak, aki kapta, ugye?
Maradjunk annyiban, hogy amit Dušan Borković tett, az nem volt megengedhető, ezért büntetést érdemelt. Kizárták a versenyhétvégéről, lesz neki még gondja súlyos testi sértés miatt az olasz hatóságokkal, és – mivel a normál munkahelye a szerb parlament – otthon, a munkahelyén is! Viszont, tekintetbe véve, hogy az egyéb említett eseteket egyáltalán nem szankcionálták (az újságírónőnek pedig nevetséges módon azt tanácsolta TCR sajtóirodája, hogy ebben az esetben kerülje el a kérdéses versenyzőt), Borkovićnak ennyi máris elegendő – vagy akkor beszélgessünk a többiről is!
Magyar Szilvia
Social Profiles