Fotó: Magyar Szilvia
Norbiból egészen pontosan három volt jelen a Slovakia Ringen (a Nagy, a Kiss meg a Michelisz), de természetesen túraautós dobogóra közülük csak kettő állt (mert a harmadik kamionos dobogót szerzett). Jöjjön hát ez a két történet: egy második hely, amit senki nem várt, és egy első, amire olyan régóta várt mindenki.
Péntek este volt. Az utolsó pillanatban a Slovakia ringi kamionos program közé bepréselt WTCR mezőny lefutott két szabadedzést és egy időmérőt már. A szabadkártyások közül jól ismerjük Petr Fulínt, aki tavaly az utolsó ETCC idény bajnoki címét halászta el Nagy Norbert orra elől. Késő van, de Norbi (ezúttal a Nagy) vacsora előtt szán rám pár percet. Hogy miért éppen vele beszélgetek két nem túl fényes szabadedzés és egy 18. időmérős hely után? Egyrészről én Norbival mindig beszélgetek pár szót, amikor tudok, másrészről mert azt a meglehetősen nagy kreativitást megkívánó feladatot kaptam a nemzetközi sajtófőnöktől, hogy minden nap végére gyártsak egy zengős sztorit, és éppen Norbi ért rá.
„Ha megnézem az eredménylistát, és látom, hogy Petr Fulín előtt végeztem, belegondolok abba, hogy ha ez ETCC lenne, akkor lehet, hogy ez most egy pole pozíció lenne? – kezdi Norbi. – De ez itt a WTCR, egy nagyon más kávéház. Én folyamatosan a tudásom legjavát rakom bele, de így, hogy nem tudunk tesztelni, folyamatosan versenyről-verse járunk, még totózunk a beállításokkal, így nehéz előrejutni. Van két félórás szabadedzés, ebből az egyik az, amikor visszarázódunk a versenyzésbe, a következőn egyet tudunk állítani az autón, aztán időmérőn talán még egyet. Így nehéz. És a Slovakia Ring nekem mindig is egy ilyen mumus volt. Ezek a hosszú, elnyújtott, beszűkülő kanyarok – ezekre sosem találjuk a beállítást, mert mindig orrtolósak a kocsik. Csak azt remélem, hogy holnap lesz egy jó kis csetepaté, mivel jó széles a pálya, és itt mindig mindenki be akar bújni a másik mellé. Remélem, a többiek majd meglassítják egymást, és okos versenyzéssel egy kicsit előre lehet majd keveredni. És mivel mégiscsak három futam van, jó lenne holnap elcsípni valami jó helyezést. Nagyon hosszú egyenesek vannak, ebből adódóan a szélárnyék nagyon sokat számít. Teljesen zsákbamacska, hogy most kimegyek a pályára, és sikerül valaki mögé beállnom, aki ugyanúgy gyors körön van, mint én, vagy elveszi a gázt és ezzel az én lehetőségem is elvész, mivel egy új gumival egy gyors kört lehet menni.”
Szombaton az első verseny éppen úgy ment a Zengőnek, mint eddig szokott, és a második időmérő Q2-je alatt már javában járt az agyam azon, hogy ebből vajon milyen sztorit sütök ki megint, amikor megtörtént a csoda! Már az is csoda volt, hogy Norbi a Q2-be verekedte magát. De a Q2 végén, amikor a P10 virított a neve mellett, ifjú kollégám felkiáltott mellettem: „Ott a mai sztorid!”, de ekkor meg már reméltük, hogy nem itt lesz vége! És valóban: a második hely olyan volt, mint egy álom! Igazság szerint, ha én egyet kívánhatok Norbinak, akkor: minden kívánsága így teljesüljön!
„Igazából a tempóm az megvolt időmérőn, szóval nem volt ez annyira a semmiből. Fogtam egy jó szélárnyékot a (másik) Norbi mögött, aztán találtam egy jó beállítást. Tulajdonképpen úgy lett meg a 10. hely, hogy belehibáztam a körömbe, különben lehettem volna hetedik, nyolcadik is talán. A tempóm az meg lett volna Portugáliában is, csak ott meg kihagyogatott a motor állandóan. Szóval ez már nagyon érett, és örülök, hogy összejött. A rajtnál nem volt sok esélyem Tarquini ellen, nagyon jól kapta el. Be tudtam mögé állni, és utána már csak arra figyeltem, hogy ne tudjon nagyon közel jönni Muller. Volt egy-két kanyar, amikor közelebb volt, az első pár körben, de utána tudtam azzal foglalkozni, hogy vigyázzak a gumijaimra és tartsam velük a tempót. Ez a dobogó szerintem nagyon nagy lendületet fog majd adni a csapatnak az idény végéig!”
Ezt már nem veheti el senki. A dobogót, amit a lemenő nap ellenfényében szinte képtelenség volt rendesen fényképezni, és a dobogót, ami remélhetőleg idény végéig elegendő lendületet ad a kis csapatnak, hogy folytassák a nagy-nagy munkát, amibe belevágtak.
Fotó: Magyar Szilvia
A Hyundai-ok és a Hondák büntetését nem fejtem ki újra, és az okokat sem boncolgatom, a lényeg, hogy Michelisz Norbi hétvégéje sem indult a legjobban, de végül is a legjobban végződött. Gabriele Tarquini állt már a dobogó tetején, nem is egyszer, de Norbit hátráltatták műszaki hibák, ütközések, törött alkatrészek és rémesen túlméretezett BoP kompenzáció is. Mindeközben piacra dobta a M1RA kávét és megszületett második gyermeke.
Az időmérő edzésen a tegnap még hátrasorolt Hyundai-jal Norbi megszerezte a pole-t.
„Először is hatalmas köszönettel tartozom a csapatnak, mert egyáltalán nem voltunk könnyű helyzetben tegnap estéről mára virradóra. De mindig megvolt az önbizalmunk, és végül is ez volt a fő különbség. Az első versenyről megvannak az információink, és ennek alapján jó beállítást tudunk végezni az autón” – mondta Michelisz a második időmérő után.
Aztán a dobogósok közül elsőként kezdhette a sajtótájékoztatón a mondanivalóját, hiszen ő állt a középső, legmagasabb fokon.
„Néhány versenynek el kellett telnie, mialatt erre vártam – mondta a harmadik verseny boldog győztese. – A versenyhétvége nem úgy kezdődött, ahogy szerettük volna. Az autót jónak éreztem, de nagyon csalódott voltam amiatt, hogy nem volt meg a megfelelő rajtpozíciónk az első futamra. De sikerült mindezt a javunkra fordítanunk a második kvalifikációra és a harmadik versenyre. Nagyon boldog vagyok, és ez megnyugvással tölt el. Leszakadt a vállamról a nyomás, amit amiatt éreztem, hogy még nem nyertem versenyt ezzel az autóval, és nagyon remélem, hogy ez egy fordulópont lesz számomra a bajnoki címért való küzdelemben. A szezon eddig olyan volt, mint egy hullámvasút, hol fent voltunk, hol meg lent, de most ezzel a hatalmas lökéssel menni nyári szünetre, amit ettől a versenytől kaptam, igazán boldogsággal tölt el.”
A leintés után felesége nagyobbik kislányával a karján várta a boldog győztest!
„Mira ott volt Magyarországon is – mondta Norbi a családi ünneplésről –, de Johanna nem volt velem versenyen Katar óta. Mindig nagyon felemelő, ha velem vannak. Az, hogy lehetőségünk van megölelni és megcsókolni egymást, csodálatos…”
És ezt azért nem kell tovább ragozni, mert ez a mosoly mindent elmond.
Fotó: Magyar Szilvia
Magyar Szilvia
Social Profiles