Három új Cuprát visz pályára a Zengő Motorsport a WTCR-ben

Fotó: TCR DSG Official

A Zengő Motorsport ma délelőtt 11 órakor tette meg bejelentését a WTCR-ben történő szereplésükre vonatkozóan. A csapat hónapokkal ez előtt ismertette a tervét, miszerint Boldizs Bence lesz egyik versenyzőjük a világkupában, a másik versenyző nevét pedig később fogják megmondani, jelenleg közel állnak vele a megegyezéshez. Azóta nagy volt a csend, de ma megtudtuk, hogy nem is egy, hanem egyenesen két csapattársa lesz Boldizsnak: Mikel Azcona és Kismarty-Lechner Gábor.

Mint az várható volt, a MOL meglévő szponzorációja mellé elkél a csapatnak egy kis gyári támogatás, és a gyár igazán nagyszerű versenyzője is, ezért nem volt meglepetés, hogy Azcona a Zengő Motorsport csapatát fogja erősíteni.

Inkább meglepetés volt Kismarty-Lechner szerződtetése. A nemsokára 44. életévét betöltő, többszörös magyar bajnok neve eddig nem merült fel a WTCR-esélyes versenyzők között.

Zengő Zoltán csapattulajdonos elmondta, hogy három új Cuprát visznek pályára, melyekkel hosszú távon céljuk a sorozatban maradás, és új bajnok kinevelése. A csapat már most szembenéz az első nehézséggel: az autókat csak szeptember elején kapják meg, így tesztelni nem lesz idejük éles bevetés előtt.

A Zengő Motorsport úgy lett jogosult három autó futtatására, hogy Boldizs Bence indulhat a Rookie Kupában, és a szabályok lehetővé teszik, hogy egy egyébként kétautós csapat nevezzen egy harmadik autót egy Rookie versenyző számára.

A WTCR várható bejelentései közül a Zengő Motorsporté volt az egyik utolsó. Talán még a Vukovic Motorsport Renault-ira várunk. A szezon szeptember 12-én kezdődik a Salzburgringen.

Magyar Szilvia

Comments

comments