Három Honda (WTCR, harmadik futam)

Fotó: Paulo Maria / DPPI

A WTCR harmadik hungaroringi versenye még az elsőnél is kevesebb izgalmat hozott a nézők számára. Ugyanakkor a hondás versenyzők örülhettek, kibérelték a dobogót…

Nestor Girolamit a versenybíróság megbüntette ugyan 5 rajthelyre a második versenyen bemutatott lökdösődés és baleset miatt, de az ítélet az után látott napvilágot, miután már felálltak a rajtrácsra a versenyzők, tehát majd a következő versenyhétvége első futamán kell letöltenie. Így aztán a szombati időmérő végeredménye alapján a négy Honda és Mikel Azcona várhatta az első öt helyről a startot. Azcona és Tassi Attila kevéssé jól kapták el a rajtot, Jean-Karl Vernay az Alfával viszont alaposan beleköpött a Honda levesébe: a francia negyedikként fordult, elszeparálva egymástól az Esteban Guerrieri, Tiago Monteiro, Nestor Girolami triót és Tassit. Attila hiába igyekezett csatlakozni márkatársaihoz, Vernay érezte a pályát, az autót és a hétvégét is: nem engedte a negyedik helyet egyelőre senkinek.

Tulajdonképpen sok dolog nem történt a futamon, Michelisz Norbertnek, Mikel Azconának és Aurélien Comte-nak volt néhány szép előzése, nagy csatája. Utóbbinak csak addig, amíg a váltó (is) el nem romlott az autójában. Gabriele Tarquini sem mondhatja, hogy unatkozott volna a hétvégén, minduntalan bajba keveredett, persze csak az esetek feléért volt okolható. A másik “bajkeverő” Santiago Urrutia volt. A harmadik verseny 11. és 12. körében Michelisz is megtapasztalhatta az újonc kellemetlen vezetési stílusát, mialatt hosszas lökdösődés után Urrutia végül legyűrte a Hyundait. Ezért később a dél-ameriaki versenyző kapott egy büntetőpontot és egy megrovást is. A versenybíróság ítéletei eléggé túlzóak voltak a Hungaroringen. Azért nem kapott többet a harmadik futamon a lynk&co-s versenyző, mert a nagy lökdösődésben végül defektet kapott, és nem tudta folytatni a versenyt.

A Honda szempontjából úgy nézett ki a futam, hogy Guerrieri elrajtolt az élről, végig vezetett és befutott márkatársai előtt. Monteiro követte a nyomon, aki azért sem tudta volna elengedni Girolamit, mert egészen sokáig Vernay szinte hozzá volt nőve a hátsó lökhárítójához. Később Azcona megelőzte Tassit, majd az alfást is leválasztotta Girolamiról.

A három Honda mögött végül Azcona, Vernay, Tassi, Tarquini, Yann Ehrlacher, Yvan Muller, Michelisz, Nathanael Berthon, Thed Björk, Tom Coronel, Gilles Magnus, Luca Filippi, Luca Engstler, Boldizs Bence, José Manuel Sapag, Comte, Nico Gruber és Kismarty-Lechner Gábor futottak célba. Mivel a versenybíróság csak megrovásokat és büntetőpontokat osztogatott végül, ez maradt a verseny végeredménye is.

A bajnokságot még mindig Ehrlacher vezeti, a következő verseny két hét múlva esedékes Spanyolországban, a Motorland Aragón versenypályán.

Magyar Szilvia

Comments

comments