WTCR: sajtótájékoztató és óriáskerekes ráhangolás

Norbik az óriáskeréken
Fotó: Erika Schneider

Csütörtök délelőtt a hivatalos, versenyhétvége előtti sajtótájékoztatóval kezdetét vette a WTCR hungaroringi eseménysorozata. Felhangolásképpen először sajtótájékoztatót tartottunk, aztán fotózkodtunk a teraszon, végül pedig a versenyzők és Francois Ribeiro elmentek óriáskerekezni. Tény: a tavalyi palacsintasütő és pályarajzoló verseny érdekesebb volt.

A sajtótájékoztatón előbb megtudtuk, hogy a WTCR egy nagyon kiválóan sikerült új sorozat, legalábbis Ribeiro úr körülbelül 1000 dicsérő üzenetet számolt a telefonján, rögtön az első versenyhétvége alatt és után. Az már egy közismert tény volt, hogy a hétvégén öt magyar áll majd rajthoz, közülük négy itt is volt a sajtótájékoztatón (Nagy Norbert, Szabó Zsolt, Michelisz Norbert, Tassi Attila), Pepe Oriola és Mato Homola társaságában. Csak Nagy Dániel maradt távol.

Míg tavaly Michelisz Norbert esetében a pelenkacsere volt a téma, ma már az, hogy vajon melyik napon érezik Mira kistesója. Aztán hangzottak el érdekes kérdések, és ezekre adott érdekes válaszok is. Ezekből szemezgetünk alább.

Kérdés: Az érzelmek magasra csaptak Magyarországon Norbi és Yvan rivalizálása miatt. Mit gondol erről Ribeiro?

Válasz: “A rivalizálás a pályán természetesen sosem volt probléma, és biztosra veszem, hogy Yvannak és Norbinak a pályán kívül semmilyen személyes problémája nincs egymással. (…) Biztos vagyok abban, hogyha Senna és Prost idejében lett volna Facebook és Twitter, akkor ugyanolyan megnyilvánulásokat olvashattunk volna Brazil szurkolóktól, mint most a magyaroktól. Semmi problémám nincs ezzel.”

Kérdés: Azt pletykálják, hogy a Top Run egy Subaruval és Stefano Cominivel indulni fog Zandvoortban szabadkártyával. Mit fűz ehhez hozzá Ribeiro?

Válasz: “Stefano Comini nyilvánvalóan megérdemelt volna egy teljes szezont. Nem ismerem őt túl jól, de annyit tudok, hogy voltak gondok a viselkedésével a paddockban, meg hogy egy nagyszerű versenyző a volán mögött. Az említett csapat nem lépett velem kapcsolatba, Comini pedig nem holland. Márpedig az le van fektetve a szabályzatban, hogy csak helyi versenyzők kaphatnak szabadkártyát.”

Kérdés: Tudomásom szerint ez nem alkotja részét a szabályzatnak, pusztán döntés kérdése. De amikor ezt a döntést meghozták, gondolt valaki azokra  nagyon tehetséges versenyzőkre, akiknek nincs hazai futamuk a versenynaptárban?

Válasz: “Nincs elég futam ahhoz, hogy mindenkinek versenyzési lehetőséget biztosítsunk. A bajnokság nagyon magas színvonalának fenntartásához hozzájárul, hogy csak helyieknek adunk szabadkártyát. Akinek nincs hazai versenye, az nevezzen a teljes idényre! (…)”

Ribeiro úr idézését itt be szeretném fejezni, tudván, amit tudok arról, hogy a teljes idényes nevezések alakulásában egészen pontosan milyen szerepet játszott, illetve arról, hogy Stefano Comini mennyire ismert és mennyire nem kívánatos személy számára abban a paddockban, amit meglátása szerint neki áll jogában berendezni, lévén ő a promóciós iroda vezetője.

További kérdések is elhangzottak még, legfőképpen Pepe Oriolához a Cupra elektromos változatával kapcsolatban, illetve természetesen a magyar résztvevőkhöz is. Ezek után fényképezés következett a teraszon, amit nem mindenki szeretett volna még tovább csinálni, ami a szemünkbe tűző nap miatt teljesen érthető is volt. Ezután a versenyzők, Ribeiro és a WTCR hivatalos fotósai felszálltak a Deák téren található óriáskerékre, hogy más szemszögből is megnézhessék Budapestet, meg hogy ebből a különleges szemszögből is készülhessenek képek róluk.

A hétvége programja a továbbiakban így alakul (közvetítési időpontokkal együtt). Az időtervet Kováts Olivér állította össze.

 

  1. április 27., péntek

09:00-09:25: FIA CEZ 2L alatt, Első időmérő edzés

09:35-10:00: FIA CEZ 2L felett, Első időmérő edzés

10:10-10:35: TWC Tourenwagen Cup, Első időmérő edzés

10:45-11:10: FIA CEZ Formaautók, Első időmérő edzés

11:20-11:50: FIA CEZ Endurance, Időmérő edzés

12:00-12:25: Swift Cup Europe, Első időmérő edzés

13:10-13:30: KIA Platinum Cup, Első időmérő edzés

13:40-14:05: TWC Tourenwagen Cup, Második időmérő edzés

14:15-14:40: FIA CEZ 2L felett, Második időmérő edzés

14:50-15:15: FIA CEZ Formaautók, Második időmérő edzés

15:30-15:45: KIA Platinum Cup, Második időmérő edzés

16:05-16:30: FIA CEZ 2L alatt, Második időmérő edzés

16:40-17:05: Swift Cup Europe, Második időmérő edzés

17:15-17:25: KIA Platinum Cup, Harmadik időmérő edzés

17:40-18:20: TWC Tourenwagen Cup, Első futam (25 perc + 1 kör)

  1. április 28., szombat

08:30-09:00: WTCR, Első szabadedzés

09:10-09:50: FIA CEZ 2L alatt, Első futam (25 perc + 1 kör)

10:10-10:40: WTCR, Második szabadedzés

10:50-11:30: Swift Cup Europe, Első futam (25 perc + 1 kör)

11:40-12:20: KIA Platinum Cup, Első futam (12 kör)

12:30-13:00: WTCR, Első időmérő edzés – Facebook és Eurosport Player (ÉLŐ)

13:15-13:55: FIA CEZ 2L felett, Első futam (25 perc + 1 kör)

14:10-14:50: FIA CEZ Formaautók, Első futam (25 perc + 1 kör)

15:25-15:55: WTCR, Első futam (12 kör) – Facebook és Eurosport Player (ÉLŐ); TV: 23:00-23:50 és 03:30-04:10 (04.29.) – M4 Sport (ismétlések)

16:10-16:50: TWC Tourenwagen Cup, Második futam (25 perc + 1 kör)

17:10-18:25: FIA CEZ Endurance, Futam (60 perc)

  1. április 29., vasárnap

09:05-09:45: Swift Cup Europe, Második futam (25 perc + 1 kör)

10:00-11:00: WTCR, Második időmérő edzés (Q1+Q2+Q3) – TV: Eurosport 1 (ÉLŐ); 14:45-15:15 – Eurosport 1 (ismétlés)

11:15-12:00: KIA Platinum Cup, Második futam (12 kör)

12:15-12:55: FIA CEZ 2L felett, Második futam (25 perc + 1 kör)

13:10-13:50: FIA CEZ Formaautók, Második futam (25 perc + 1 kör)

14:05-14:45: FIA CEZ 2L alatt, Második futam (25 perc + 1 kör)

15:30-16:00: WTCR, Második futam (12 kör) – TV: Eurosport 1 (ÉLŐ); 16:25-16:55 – M4 Sport (ismétlés)

16:55-17:30: WTCR, Harmadik futam (15 kör) – TV: Eurosport 1 és M4 Sport (ÉLŐ)

Magyar Szilvia

Comments

comments