Újabb visszatérők a WTCR-ben és annak küszöbén

Fotó: TCR Media

Bejelentette Tom Coronel csapattársát a Comtoyou Racing, míg az Alfa Romeónál felmerült, hogy az európai világkupa-naptár változtathat a kiszállással kapcsolatos álláspontjukon.

A koronavírus-járvány megjelenésével háttérbe szorultak a gyártók és a versenyzők bejelentései, már csak azért is, mert nem lehetett tudni, milyen alternatív tervet dolgoz ki a túraautó-világkupa promótere. Nemrégiben bejelentették a módosított, hat európai fordulóból álló versenynaptárat, ami egyértelműen a költségcsökkentést is szolgálja.

Azóta már meg is jelent a Zengő Motorsport két Cuprával, köztük az egyikben Boldizs Bencével, pénteken pedig az is eldőlt, hogy Nathanaël Berthon lesz Tom Coronel csapattársa a Comtoyou Racingnél – adta hírül a TCR sajtóirodája. A belga csapat már korábban tisztázta a holland indulását, valamint azt, hogy két Audit indít idén a WTCR-ben.

Berthon visszatérőnek számít a világkupában, 2018-ban szintén az egyik Comtoyou-Audival indult, legjobb eredményét a kínai Vuhan utcáin érte el, harmadik lett a második futamon.

„Nagy öröm számomra, hogy visszatérhetek a WTCR-be, ráadásul az autót és a pályák többségét is ismerem, így nem vesz sok időt majd igénybe, hogy visszarázódjak” – kommentálta a bejelentést a francia. – „Az is örömmel tölt el, hogy újra találkozhatok a srácokkal a Comtoyou Racingnél, minden adott tehát a győzelemhez!”

A formulaautózás és az endurance versenyzés világát is megjárt Berthon első jelenésére viszont nem kell várni szeptember közepéig, mivel a jövő héten rajthoz áll a 24 órás portimaói versenyen, Coronel és a csapattulajdonos Jean-Michel Baert fia, Nicolas Baert oldalán.

Fotó: Magyar Szilvia

Amennyiben hihetünk a legfrissebb sajtóértesüléseknek, nem Berthon lesz az egyetlen régi-új szereplő a WTCR rajtrácsán, a Motorsport.com olasz kiadásának ugyanis Michela Cerruti, a Romeo Ferraris műveleti igazgatója elhintette, hogy az Alfa Romeo meggondolhatja magát a kiszállását illetően, az új naptárnak köszönhetően.

„Néhány héttel ezelőtt összeültünk, és felmerült egy ötlet, miszerint ha már nem sikerült eladni azt a két Giuliettát, amivel 2019-ben versenyeztünk a WTCR-ben, miért is ne húzhatnánk hasznot belőle?” – idézi Cerrutit a TouringCarTimes. – „Kifejezetten motivál minket a tény, hogy a sorozat Olaszországba is jön, továbbá kérdezték tőlünk a rajongóink, hogy mikor láthatjuk akcióban a WTCR Giuliettát Itáliában.”

„Persze anyagi fedezetet találnunk kell hozzá, ez egyelőre nem áll rendelkezésünkre. Habár nyilvánvalóan csökkentek a WTCR költségei a rövidebb utazások és a kevesebb verseny révén, szponzorokra és partnerekre van szükségünk” – tette hozzá.

Amikor a tél elején az Alfa Romeo közölte, hogy kiszáll a világkupából, arra hivatkozva tette, hogy inkább az elektromos TCR-programra helyezik a hangsúlyt. „A két program tud párhuzamosan futni, a forrásainkat tekintve nincsenek befolyással egymásra. Ezt mindenképpen tisztázni akartam, mert fontos, hogy megkülönböztessük ezeket a területeket, leszögezve, hogy az egyik sorozat iránti elköteleződés nem csökkenti a másikba tett erőfeszítések mértékét” – mondta Cerruti.

Kováts Olivér

Médiapartneri megegyezés révén megjelent még: brakingnewsmotorsport.blog.hu

Comments

comments