A jubileumért jár a torta.
Elit hely. Eddig mindössze tizenheten voltak benne. Ahhoz, hogy valaki bekerüljön, átlagosan öt évre van szüksége. Andy Priaulx, Yvan Muller, Alex Zanardi vagy Michelisz Norbert is tag. De van valaki, aki nagyon-nagyon sokat várt arra, hogy bekerüljön a WTCC Százasok Klubjába: Rickard Rydell, mostantól a 18. klubtag.
A svéd 100 versenye nem öt év folyamatos, hanem csaknem tíz évnyi versenyzés, néhol bizony egyversenyes szezonok alatt jött össze. Ő maga nem is tudott róla, nem számolt utána. Múltja amúgy is jóval kevésbé érdekli Rydellt, mint jövője… A múltról, a jövőről és az érzésről, hogy milyen is ezen elit klubba tartozni beszélgettem vele Franciaországban.
– Tényleg nem tudtad? (ti., hogy ez lesz a 100. versenye)
– Nem. Egyáltalán nem. Kaptam egy másolatot az e-mailből, amit Richard Rodgers küldött Niclasnak (Johansson, a csapat marketingmenedzsere), hogy erre a versenyhétvégére esik. Nem tartom számon az eredményeimet vagy a versenyeimet. Általában nem is nézek vissza az elmúlt dolgokra, csak előre tekintek, a jövőbe. De, természetesen, ha visszanézek, akkor nagyon büszke vagyok arra, hogy ennyi időn keresztül tagja lehettem a WTCC nagy családjának, bár ezek igazából a 2005-06, illetve 2008-09-es szezonok voltak. Szóval négy év. Utána csak pár versenyt futottam szeznonként. Természetesen nagyszerű dolog volt visszajönni erre az idényre és befejezni a 100. versenyemet is. De ez nem jelent semmit. Úgy értem, persze, hogy ez nem arról szól, hogy meddig jutottál, vagy ilyesmi, mert most ott tartunk, hogy mindent elölről kezdtünk. Privát csapatban versenyzek, ami sokkal nehezebb, mint gyári versenyzőnek lenni: se forrásaink nincsenek, se lehetőségünk tesztre, így aztán kissé hátul vagyunk. Bárhogy is: büszke vagyok a 100 versenyemre.
– Ha visszatekintesz, mi volt a legszebb emléked az elmúlt évekből?
– Azt hiszem, ha jó eredményeid vannak, vagy jó szezonod, azok a legszebb emlékek. Vagy ha versenyeket nyersz. Emlékszem, amikor Mexikóban nyertem, azt hiszem 2008-ban vagy 2009-ben volt. (2009 – a szerk.) Az idény elején volt, a második verseny, a Brazil futam után. Vezettem a világbajnokságot 2 verseny után. És, ha jól emlékszem, 2006-ban volt az a SEAT Leon, ami még nem diesel volt. Nagyon szerettem azt az autót! Sosem éreztem magam igazán kényelmesen azokban a diesel autókban 2008-ban és 2009-ben, mert a dieselek sokkal nehezebbek elöl, ezért másfajta vezetési stílust igényelnek. 2006-ban annak a Leonnak nagyon jó volt a sebessége, és az időmérőkön is nagyon jó voltam a csapattársaimhoz viszonyítva. Szóval igazán élveztem vezetni azt az autót!
– Ha visszamehetnél az időben karriered bármely pontjára, van bármi, amit másképp csinálnál?
– Ez természetes! Az ember mindig tapasztalatból tanul és a tapasztalatod alapján csinálsz dolgokat másféleképpen. De igazán nem szeretek visszanézni és azon gondolkodni: ‘Hú, na, ezt másképp kellett volna!’. Ha hozol egy döntést, talán az rossz döntés lesz. Ebből aztán tanulsz, és legközelebb a másik utat választod. Előre szeretek nézni, és úgy tekintek a hibáimra, mint a tanulás egy módjára, nem pedig hibákra, amiket elkövettem.
– Ha már szóba került a jövő, tudsz valamit a saját jövődről?
– A világon semmit. Nagyon vártam ezt a szezont, de aztán megbetegedtem és ki kellett hagynom három versenyt. És – mivel nem lehettünk biztosak benne, hogy mennyi ideig leszek beteg – beültették a helyemre Nestor Girolamit. A Eurosport, a WTCC és a Honda akart egy autót a rajtrácsra, ami így van rendjén. Aztán ez a csapatnak is nagy segítség volt, mert nagyon nehéz ma privát csapatnak lenni és a gyáriak ellen versenyezni. A költségvetés nagy része elmegy arra, hogy megvedd az autót és a motort. Szóval a csapatnak volt egy Hondája, és az, hogy fizettek azért, hogy néhány versenyen vezethessen Girolami, nagyon jót tett a költségvetésünknek. Szóval örömmel álltam félre pár versenyre, hogy a csapat túl tudjon élni…
A jövőre nézve: nagyszerű lenne teljes szezont futni, mindennel együtt: téli tesztekkel, meg ilyesmi. Idén ez nem volt lehetséges. Ez egy nagyon nehéz év. Nincs tesztlehetőségünk, az egyetlen napon, amikor tesztelhettünk volna szakadt az eső. Szóval ez nem éppen az az idény, amit mindenki szeretne, és ha jövőre versenyzek a Nikával, felkészültebbnek kell lennünk.
Rickard elsétál, én pedig tűnődök. Mindazon, amit még Francois Riberio mondott nekünk a Hungaroringen, azon az ominózus sajtóreggelin, ahol hangsúlyozta a mielőbbi generációváltás fontosságát…
Mondanám, hogy kívánok még ennyit ennek a végtelen türelemmel megáldott, a csapat túléléséért önszántából félreálló (őszintén: melyik versenyző az, aki ezt manapság megteszi?), őszülő halántékú, csendes svédnek, mert bőven van benne annyi, de az idő és a generációváltás ellene dolgozik.
Magyar Szilvia
Social Profiles