Már a tegnapi időmérő után is bonyolult matematikai műveleteket kellett végrehajtani, ha tudni akartuk, ki honnan indul a mai első futamon, ám ez tovább bonyolódott ma délelőtt, a tegnap esti versenybírósági döntések fényében.
Michelisz Norbert három rajthelyes büntetést kapott, mert autója túl könnyűnek találtatott.
James Thompsonnak a második versenyre is van büntetése: motorcserénél kiderült, hogy szabálytalanságot találtak a másik motorral kapcsolatban, ezért 1000€ mellett további 3 rajthelyes visszasorolást kapott a második futamra is.
Hugo Valente-nek nem volt elég baja tegnap, hogy a Q3-ban a gumifalban kötött ki, még elbeszélgetésre is behívták és megrovásban részesítették, mert a szétlövésben Ma Quing Hua gyorsköre alatt hagyta el a boxutcát (ezt mindig a levezető kör alatt kellene megtennie a következő versenyzőnek). Figyelembe véve, hogy amúgy is idő nélkül zárt, további büntetésre nem került sor.
Ugyancsak megrovásban részesítették Yvan Mullert, mert a Q2 folyamán akadályozott másokat. (Mullernek már annyi megrovás van a rovásán, hogy senki nem is tartja számon, ugyanakkor mivel amúgy is a mezőny végéből indul már nem volt hová büntetni.)
Az egyetlen módosítás, mely nem büntetés miatt született: Dusan Borkovic visszalépett a marrakesh-i futamtól. Borkovic már tegnap sem érezte úgy, hogy egyrészről fejben is ott lenne a pályán, másrészről pedig, hogy valaha is vezettek versenyautót ilyen üléspozícióban, de mára már bizonyossá vált, hogy biztonsági okokból nem tudja vállalni az indulást. Ennek elsősorban az az oka, hogy a pillanatnyilag elviselhetőnek tűnő üléspozíció olyannyira kényelmetlen, hogy nem lehet biztonsággal versenyezni benne. Másodsorban az is közrejátszik, hogy Dusan édesapja halála óta nem tud kellően koncentrálni arra, amit csinál. A két ok együttesen már elég volt a szerbnek arra, hogy biztonsági okokra hivatkozva visszalépjen a versenytől.
A futamok magyar idő szerint 17:15-kor kezdődnek. Az Eurosport 17:00-tól ad élő közvetítést a helyszínről.
Jelenleg az első verseny rajtrácsa így fest, természetesen Dusan Borkovic nélkül.
Magyar Szilvia
Social Profiles