„Színház az egész világ!”

„És színész benne minden férfi és nő” – a jó öreg Shakespeare tudott valamit, bár kétségtelenül nem arról, hogy majdan a Vila reali színházban lesz a sajtóközpont, a szabadtéri színpadon a dobogó, és a hátsó udvarában a paddock.

Mondanám, hogy itt jön a szokásos pénteki agymenés, főszerepben Tom Coronellel, vagy a Best of vegyesfelvágott, amin nevetni lehet. De sajnos nem egészen, mert Vila Real különleges helyszín volt. Talán a hőség, talán az, hogy nagyon kicsi helyre gyömöszöltünk össze nagyon sok embert, talán csak a fél éves feszültség, de valami lecsapódott Vila Real utcáin és színháztermében. Kicsit más volt, mint eddig, nem olyan felszabadult, laza, humoros… De volt itt is hangulat, lehet válogatni best of-ba valót… Hogy tragédiát, avagy éppenséggel komédiát adtunk-e elő a világot jelentő deszkákon és közelükben, azt meg hadd döntse el az olvasó.

Korán kezdődött a ráhangolás, már csütörtökön kettőkor, azzal a sajtókonferenciával, amire jómagam érdekesen, az utcai pályák királyaként meghívott Rob Huff viszont sehogy nem érkezett meg.

Budapest – Portó közvetlen repülőjárat nincs. Számtalan helyen lehet átszállni, vagy földi közlekedésre váltani (a Zengő Morotsport pl. Lisszabonban tette ez utóbbit), én a bergamói átszállást választottam. Ez azért lényeges, mert így kerültem egy repülőgépre Stefano D’Astéval és barátaival.

Sokat gondolkoztam azon, hogy ha a gép 12:30-kor landol Portóban, és onnan Vila Real másfél óra autóval, akkor hogyan lehet időben érkezni a délután 2 órási sajtótájékoztatóra, autó nélkül… És nem mondhatja senki, hogy nem voltam tökéletesen tudatában annak, hogy mit is csinálok, amikor megkérdeztem Stefanót, hogy lenne-e egy szabad helyük az autóban Vila Realig. Tudtam, hogy olaszok, meg hogy autóversenyzők…

Rob Huff valamivel utánunk érkezett a kölcsönzőhöz, ahol két csiga szolgált ki. Esélytelen volt, hogy időben ér a pressconfra, márpedig őt sem szolgálták ki gyorsított üzemmódban. Talán valahol félúton járhatott szegény, amikor mi (az olasz alakulat) bevágódtunk Vila Realba, a színház parkolójába. Egy óra alatt tettük meg a Portó reptér és Vila Real városközpont távot. A személyiségi jogok védelmében nem írom le az átlag sebességünket, az érdeklődők a google maps segítségével utánaszámolhatnak… Jól bírta a kis Renault…

A pressconf késésben van, mivel mindenki Huffot várja… Aztán egy idő után nem várták tovább, hanem előkerítették a helyére “bőbeszédű” (előnyként említhető továbbá, hogy már a helyszínen tartózkodó) Yvan Mullert, aztán tartottunk egy pressconfot, ahol a sajtófőnök csak angolul, a hallgatóság legnagyobb része leginkább portugálul, a meghívottak pedig többnyire franciául tudtak.

Jól szervezett sajttáj az, ahol Tiago Monteiro fordít angolból portugálra a polgármesternek, Francois Riberio és Yvan Muller pedig angolul beszél, de őket maximum Monteiro tudja tolmácsolni, és csak a polgármester fülébe. Tiago meg a polgármester úr portugálul beszéltek, hogy a helyi média értse őket. Nem irigyeltem Richard Rodgers sajtófőnököt, aki a másodiktól kezdve az összes kérdést úgy kényszerült feltenni, hogy egy szót sem értett az előző válaszból. Mondjátok csak, nem kellett volna esetleg egy tolmács?

A nyelvi nehézségeken túllépve Riberio elmesélte, hogyan került ide a verseny ….

„Miután kiderült, hogy a politikai változások miatt Portóban már nem lehet megfelelő feltételekkel futamot rendezni, kész voltam lemondani Portugáliáról. De aztán november közepén kaptam egy telefonhívást Az FPAK elnökétől, hogy talán Vila Real szóba jöhetne. Megkérdeztem, hogy tudja-e, hogy két héten belül bemutatom a versenynaptárat az FIA Motorsport Tanácsa előtt. Túl késő van, semmit nem tehetünk. De aztán addig győzködött, hogy jöjjek el és nézzem meg a várost és a pályát a saját szememmel, amíg végül Makaó után rögtön fogtam magam és Tiagót, és iderepültünk. Megkérdeztem tőle Makaóban, mit gondol a pályáról, de erre azt mondta, hogy egyáltalán nem ismeri azt.

Szóval idejöttünk Tiagóval és Maurizio Bartolomei programigazgatóval, valamint Manuel Breynerrel, az FPAK elnökével együtt, hogy találkozzunk Rui Costával, a polgármesterrel.

Megkértem az FPAK elnökét, hogy vigyen két kört  pályán. Négyen voltunk az autóban, én az anyósülésen, Tiago ült hátul… A második körben hátranéztem, hogy lássam Tiago arcát és szemét, és akkor azt mondta nekem: »Francois, nem versenyezhetünk itt. A pálya túl szűk és túl gyors. Felfogtad, hogy 240 km/h fölött leszünk a korlátok között?« Szóval, amikor ezt mondta és láttam az arcát, akkor azt mondtam: itt a portugál WTCC verseny helye! (…) Szóval a polgármesterrel nem estem szerelembe, de a pályával azonnal.” (Még megemlítette, hogy rögtön alá is írták a szerződést a városházán.)

Mint láthatjuk, mi ebből a tanulság? Ha versenyzőt viszel pályát nézni, ültesd a hátsó ülésre, hiszen onnan lehet a legjobban látni, majd miután kifejtette (még onnan is), hogy a pálya nem alkalmas WTCC verseny lebonyolítására, írd alá helyben a szerződést a polgármesterrel!

Meg aztán a város infrastruktúráját se vegyük figyelembe, kit érdekel, hol fognak megszállni a versenyzők, a technikai személyzet, az újságírók és az esetleges szurkolók (ha még beférnek a városba egyáltalán).

Továbbá hasznos figyelembe venni azt is, hogy a november közepi hőmérséklet nem egyezik meg a július közepivel Portugáliában…

„Igen, lehet, hogy kicsit talán meleg van egy versenyhez, ha jövőre jövünk, lehet, hogy talán az év egy másik szakaszában kellene.” (Igen, Riberio úr, ez a meglátás briliáns, és minden bizonnyal mindenki nagyon értékelné… – Kicsit meleg?? A színház füves előkertjében 38 fok volt, az aszfalton több, mint 40, és Stefano D’Aste, álló autóban mért 68-at, ami csak emelkedik, ha beindítod a motort…)

Nagyon szép a város, mesés a táj, és nagyon barátságosak az emberek. Külön pontok járnak azért, hogy 100 méterre van egy bevásárlóközpont, ahol lehet ételt venni, meg helyi SIM kártyát. Franciaországban nem is láttam boltot 30 km-es körzetben!

DE! Itt nem lehet versenyezni! Túlságosan kicsi a hely. Nem csak a pálya szélességét értve, hanem a város maga túl kicsi ahhoz, hogy befogadja a WTCC-t. Az egyszem szálloda már januárban tele volt. Vila Real mesés kisvárosa nem a WTCC-re lett szabva – és ez nem az ő hibájuk!

A pénteki Happy Hourra valaki csocsót rendelt a versenyzőknek – kinek volt az a pihent ötlete, hogy bárkinek lesz kedve még egy plusz pólót felhúzni 32 fokban és csocsózni?! Ki lehet találni, hogy a Tomok voltak az elsők, akik mégiscsak bevállalták.

Csatlakozott hozzájuk Michelisz Norbert és Stefano D’Aste, Gabriele Tarquini és Nestor Girolami, valamint a Valente-Monteiro duo is beszállt egy körre. Messi már az első fordulóban a földbe döngölte őket…

Tarquini találóan nevezte duójukat Girolamival “Messi”-nek, már ami az olasz-argentin focipárhuzamot illeti.

A Tomok egymással álltak párba, s ki tudja miért, de Norbi D’Astéval osztozott a szemközti térfélen. Tom és Tom végtelen ámokfutásban mindenkit le is söpört a pályáról, amíg a döntőben össze nem akadtak Messivel! Azt még mindig nem tudjuk igazából, hogy Girolami hogy vezet, de hogy fenomenálisan csocsózik, az tiszta sor! Tarquini messzi hangzó MESSI! kiáltásai adták hírül – talán még Portóban is hallották – itt bizony komoly győzelmek születtek. 😀 Coronel egy szót sem beszél olaszul, de alkuszik, hogy ez most csak tre-due és nem quatro-due… de bizony egy pillanattal később már cinque-due, és Messinek! 😀

Közben Monteiro – családi hagyományokhoz hűen – bort kóstolt. Bekötött szemmel. Alex meg is tréfálta némi ananászlével, de Tiago esetében sem válik a vér vízzé – akarom mondani a bor (amit családja is termel) gyümölcslévé.

A “normálisnak született” szekció ismét nézővé degradálódott: Huffnak sajnos végtelen “nincs-kedvem-az-egészhez-menjünk-haza” kifejezés ült az arcán, és rágyújtott, a hollandok elpályáztak (Coronelt kivéve), Loeb csak két narancslére ugrott be, de a csocsóasztalokat meglátva gyorsan elszelelt (nehogy Coronel megint invitálja), míg Yvan Mullernek semmi baja nem volt a szociális élettel, amíg a sajtósuk meg nem jelent a névre szóló pólóval, hogy álljon be ő is… Az az “ezt-most-ugye-nem-gondoljátok-komolyan” arc!! 😀

A hétvége valamiért amúgy sem túl magas hangulatának teljesen véget vetett Tom Coronel időmérős incidense Ma Quing Huával.

A fél óránként változó programban (ez Portugáliában normális) volt még egy végtelenül egysíkúra sikeredett autogram osztás (csak Monteiro állt fel a székre, hogy mindenki lássa, mert kis ember). Ami a sort illeti, utoljára akkor láttam rajongókat ilyen hamazállapotbeli elrendeződésben, amikor Alex Zanardi írt alá: valahogy ez a “sor” is Tiago Monteirónál kezdődött és ugyanitt is ért véget…

És elsült néhány poén sajtóközpontban, pályán és egyéb helyeken:

Vodafonnál: Telefonom nem működik, másfél órája szereli egyik eladójuk. Végül: “Nem tudom, talán jetlagje van.” 😀

Sajtóközpont, csütörtök este. Minden tele van teregetve fotósmellényekkel. Sajtófőnök vizsgálja őket:

Én: „Mit csinálsz?”

Richard: „Azt válogatom, hogy melyik fotósmellény nem hihetetlenül piszkos.” 😀

Pénteken Stefano D’Aste egy hatalmas, fehér ragtapasszal a nyakán jelent meg. És mindenkit egyenként megszívatott, aki megkérdezte:

– Mi történt?

– Kígyó!

– ??????? (teljesen értetlen, döbbent nézés, nem jutunk szóhoz)

– Jól van, na, csak egy szúnyog volt.

😀

Még mindig D’Aste, pénteken:

– Köszönöm a tegnapi fuvart!

– Szívesen, egy irányba jöttünk. Bár a haverom nem vezet túl jól.

– Melyik sorozatban nyomja?

– Egyikben sem, tegnap óta kinyírtam!

😀

Szombat, időmérő edzés. Alex kérdezi Yves Mattont:

– Mi történt?

– Yvan kiment egy motorhűtő ventillátorral a pályára és az első fékezésnél elhagyta.

Vasárnap, verseny után. Alex kérdezi Sébastien Loeböt:

– Mi történt?

– Nekicsapódtam a gumifalnak. (Mosolyog)

Utolsó kérdés a sajtótájékoztatón: ki mit fog csinálni a nyári szünetben?

Norbi: „Sok nyári szünetem nem lesz, mert először is megint megyek tesztelni a Hondával. Utána pedig augusztusban megnősülök.” (Nagy taps.)

Ilyen volt hát a Vila reali tragikomédia vagy komitragédia. Európától a világot jelentő deszkákról búcsúzik a WTCC mezőnye.

Szöveg és fotó: Magyar Szilvia

Comments

comments