Nem kezdődött jól ez a TCR hétvége Ausztriában, de cserébe pont olyan rosszul folytatódott. Tegnap, valamivel több mint 80 WTCC és néhány TCR verseny után Hugo Valente bejelentette a visszavonulását, a mai teszten pedig Tassi Attila törte szó szerint ronggyá a Hondáját…
Kezdjük az utóbbival, mivel ez az eset valamivel mélyebben érinti a magyar olvasóközönséget. A 3 órás teszten, amit az osztrák versenyhétvége előtt kollektíven futott a TCR mezőnye, Tassi defektet kapott egy padlógázas hajlatban, és az autó megállíthatatlanul csapódott a gumifalba. A felvételt a pálya egyik biztonsági kamerája rögzítette, mivel a tesztről amúgy tévéfelvétel nem készült. Az autót használhatatlanná minősítették már rögtön első pillantásra. Szerencsére Tassi egyetlen karcolás nélkül hagyta el a roncsot. A képeket Rob Huff töltötte fel a Facebookra.
A csapat jelenleg mindent latba vet, hogy valahogyan autót tegyenek Attila alá a hétvégére.
A hazai olvasótábort talán kissé kevésbé érdeklő, mégis fontos hírt tegnap jelentette be Hugo Valente. Nyilatkozata szerint a TCR-től nem azt kapta, amit elvárt (valahogy nem jöttek azok az eredmények, amiket el szeretett volna érni), és jelenleg mindennél jobban szeretne 9 hónapos kislányával lenni, ezért úgy látta jónak, hogy visszavonuljon az autósporttól és a családjának szentelje magát. A francia még nem töltötte be a 25. életévét, amikor erre a döntésre jutott! A Craft-Bamboo Daniel Lloydot szerződtette a hirtelen távozó versenyző helyére.
Ide kívánkozik még, hogy Gregoire Demoustier-t is újra láthatjuk autóversenyben: A DG Sport csapatához csatlakozott, Mato Homola csapattársaként. Ausztriában Thomas Jäger is a TCR-t és az Opelt erősíti majd.
A pénteki teszten a legjobb időt a Craft Bamboo autói érték el, bár a teszten autózott idők természetesen nem vethetőek össze, hiszen a teszt lényege, hogy kipróbáljanak dolgokat és pályát tanuljanak a versenyzők.
A szombati és a vasárnapi program már figyelemmel követhető a Youtube-on, a TCR csatornán.
Magyar Szilvia
Social Profiles