Robert Wickensen Indianapolisban a végtagok töréseinek helyreállítására irányuló műtétet hajtottak végre sikeresen, napokon belül pedig már egy rehabilitációs központban folytathatja a felépülését. Eközben csapata, a Schmidt Peterson Motorsports és a családja részletes listát adott ki a 29 éves kanadai versenyző sérüléseiről.
Mint az ismeretes, augusztus 19-én, a Pocono Raceway-en megrendezett IndyCar-versenyen szenvedett súlyos balesetet a korábban a DTM-ben és azon belül a Mercedesnél is megfordult Robert Wickens, miután éles csatázás közben összeért az Andretti Autosport versenyzőjével, Ryan Hunter-Reay-jel. Alig pár nappal később, a pálya közelében lévő Lehigh Valley Kórházban megműtötték Wickens mellkasi gerincszakaszát, majd az alsó végtagi és a jobb karjában keletkezett töréseire irányuló helyreállító operációt hajtottak végre rajta.
Számottevő áttörések az állapotában augusztus 26-án és augusztus 30-án következtek be – előbbi időpontban, azaz egy héttel a baleset után volt képes először orvosi műszerek segítsége nélkül lélegezni, négy nappal rá pedig átszállították az indianapolisi IU Metodista Kórházba.
Közép-európai idő szerint csütörtökön késő este újabb sajtóközlemény adott ki a Schmidt Peterson Motorsports, melyben arról számoltak be, hogy a hét korábbi részében az idei évben az Év Újoncának megválasztott Wickens egy újabb, a kar- és lábtörésein javítani hivatott műtéten esett át, szerencsére komplikációk nélkül.
„Mindenkinek köszönetet szeretnénk mondani a felénk áradó szeretetért, az imákért, valamint a pozitív energiákért, amiket Robert balesete óta kaptunk. Le vagyunk nyűgözve az IndyCar közösségének összetartásától és a tőlük érkezett támogatástól” – idézi a család gondolatait a közlemény. – „Mialatt Robertre még több hétnyi, vagy akár hónapnyi rehabilitáció vár, ezek a szeretetteljes üzenetek bátorítóan fognak hatni rá.”
A család pedig a további, Wickens állapotát érintő fals spekulációk megjelenésének elkerülése végett egy ijesztően hosszú és tételes listát is mellékelt arról, hogy Wickens milyen sérüléseket szenvedett el a poconói balesetében:
- – törés a mellkasi gerincszakaszban,
- – gerincvelő sérülés,
- – nyaktörés,
- – sípcsont- és szárkapocscsonttörések mindkét lábban,
- – törés mindkét kézben,
- – jobb alkari törés,
- – törött könyök,
- – négy törött borda,
- – tüdőzúzódás.
Ezen sérülések közül kétségkívül a gerincvelőt ért sérülés jelenti a legnagyobb problémát Wickens állapotának szempontjából, ugyanis annak mértéke még továbbra sem ismert, sőt a kiértékelés még további heteket, vagy akár hónapokat is igénybe vehet. Legközelebb akkor kapunk tájékoztatást Wickens állapotáról, amikor már beszállították a rehabilitációs létesítménybe – a kanadai egyébként továbbra is a hetedik helyen áll az egyéni összetettben, a balesete ellenére.
Mihamarabbi és minél teljesebb felépülést kívánunk Robert Wickensnek a továbbiakban is!
Kováts Olivér
Médiapartneri megegyezés révén megjelent még: brakingnewsmotorsport.blog.hu
Social Profiles