Azzal, hogy a Mercedes kiszállt a DTM-ből, hat versenyző is állás, pontosabban ülés nélkül maradt. Van, akiről már biztosan tudjuk, merre folytatja, ám Lucas Auer helye egyelőre kérdéses. Erőteljes azonban a gyanú, hogy Gerhard Berger unokaöccse Japánba tart, és 2019-ben a Super GT-ben fog versenyezni.
A Motorsport.com információi szerint Auer december 5-6-án a B-Max Racing Teammel fog tesztelni Szuzukában. Ez a csapat egyébként a Forma 3-ban vitézkedő Motorparkkal együttműködve áll majd rajthoz a 2019-es szezonban. Egyesek már azt is tudni vélik, hogy az osztrák pilóta Red Bull színekben ül majd autóba, ugyanúgy, ahogy a makaói kettős győztes, Dan Ticktum a Motorparkban, sőt, a japán formaautós sorozat, a Super Formula is igényt tart Auerre, így belép az energiaital-gyártó óriásvállalat pilótaprogramjába. Timo Rumpfkeil, a Motorpark csapatvezetője egyelőre annyit mondott: „még nem született meg a döntés a jövő évi versenyzőinket illetően.”
2011 és 2014 között Lucas Auer versenyzett már különböző formaautós sorozatokban, többek között az F3 Európabajnoki sorozatában a Mücke Motorsporttal, 2015 és 2018 között pedig a DTM-ben jeleskedett. Amikor a szezonzáró után Hockenheimban kérdezték, Auer érdekes, új kihívásokról beszélt, de akkor még nem akart további részletekbe bocsátkozni.
Ha a Super GT mégsem jönne össze, Auer állítólag esélyes egy Aston Martin ülésre is, így maradhatna a DTM-ben.
Apropó Aston Martin: Paul di Resta szintén esélyes itt egy ülésre, ám ami az ő jövőjével kapcsolatban már biztos, hogy az ázsiai Le Mans sorozatban a United Autosporttal biztosan rajhoz áll. Ez a sorozat négy állomást takar 2018 novembere és 2019 februárja között, ezen versenyek után jöhetne az Aston Martinhoz igazolás.
A „maradék” négy Mercedes pilótáról viszonylag hamar kiderült, milyen új projektekben vesznek részt. A bajnok Gary Paffett, Edoardo Mortara és Pascal Wehrlein a Formula E-ben talált új otthonra, Paffett a HWA, Mortara a Venturi, Wehrlein pedig a Mahindra versenyzője lesz. Daniel Juncadella tesztpilótai szerepet kapott a HWA-nál, illetve a Mercedes customer racing programjában különböző GT versenyek szereplője lesz jövőre.
Schneider Erika
Social Profiles