Mai sajtóközleményükben a Halder testvérpár bejelentette, hogy céljuk 2021-re a WTCR indulás.
A TCR Germany-ból tavaly idény elején viharos körülmények között és gyorsasággal a TCR Europe-ba igazolt családi csapat mindkét tagja elég fiatal az FIA Junior Trophy kiíráshoz, Michelle Halder pedig a női kupában is indulhat, ha lesz rajta kívül még minimum 2 nevező. A testvérpár még csak a terveket vázolta, melyeket privát csapatként szándékoznak megvalósítani, ha összejön a rá való.
Mike tavaly a TCR Europe-ban két győzelmet aratott és az utolsó, jaramai fordulóig harcban állt a bajnoki címért, ám Spanyolországban nem úgy jöttek össze számára a dolgok. Testvére, Michelle a TCR Europe első női futamgyőztese.
Mivel a csapat Hondával versenyez (és szeretnének a márka mellett maradni), az ECU-t feltétlenül ki kell cserélni az autóikban. Emellett gyári támogatás nélkül egy kétautós csapat költségvetését előteremteni (az igen borsos nevezési díjjal együtt) aligha lesz könnyű, még akkor sem, ha a tervek szerint a hölgyek indulását némi gumi-kedvezménnyel a Goodyear is támogatja. Az új szabálykönyv szerint egyébként bármennyi autó lehet egyazon márkából a bajnokságban, ha bizonyos egyéb feltételeknek megfelelnek a nevezések.
A testvérek csak két pályát ismernek a nyolcból, így kihívásokkal teli lehet számukra az idény, de egyből hazai közönség előtt kezdenének, a Nordschliefén.
„Célunk, hogy testvéremmel együtt teljes szezont teljesítsünk a WTCR-ben – kezdte Michelle Halder. – Jelen pillanatban nehéz helyzetben vagyunk, hiszen a Covid-19 jelentősen befolyásolja a szponzorációt, de dolgozunk rajta, és reméljük, hogy a WTCR-ben lehetünk. A WTCR az álmunk, mert a világ legjobb túraautó versenyzői ellen versenyezni igazán fantasztikus lenne. Sok pálya van, amit nem ismerünk, szóval tanulószezon lenne, de remélem, hogy nagy előrelépést tudunk majd tenni, és annyi tapasztalatot gyűjtünk majd, amennyit csak lehetséges.”
A nevezési határidő majd csak áprilisban esedékes, ezért a szponzorkeresésre kicsit több időt kapott a Halder-csapat is. Eddig egyéb női nevezőről / szándékról hivatalos megerősítést nem kaptunk. Egyelőre csak a Honda gyári támogatott csapata erősítette meg nevezését a 2021-es szezonra.
Magyar Szilvia
Social Profiles