Elkelt a Volkswagen utolsó és az Alfa Romeo első autója 2019-re

Fotó: SLR Official

A Sébastien Loeb Racing utolsó szabad Volkswagenjébe Benjamin Leuchter ülhet bele, az Alfa Romeo első bejelentett szerződése pedig Kevin Cecconé. A mai délelőtt folyamán csőstül jöttek a sajtóközlemények. Még végig sem olvastuk az egyiket, máris érkezett a következő. Leuchter szerződtetése nem meglepő, a német TCR sorozatban sokat tett a Volkswagen sikerességéért és az autófejlesztésbe is besegített, ráadásul német. Ceccon hosszabbításán pedig még kevésbé van mit csodálkozni.

„Világkupában szerepelni gyerekkori álmom. Nagyon örülök, hogy kaphattam egy ülést a WTCR-ben, és mindent bele fogok adni, hogy érdemben képviselhessen a német színeket. A versenynaptár 10 pályájából csak kettőt ismerek, de gyorsan tanulok, és mindent megteszek a sikerért” – mondta Leucher.

A 31 éves duisburgi versenyző oroszlánrészt vállalt az autófejlesztésben és a tesztelésben és 2017-ben Nürburgringi 24 órást nyert váltótársaival a saját géposztályukban.

Ezzel a mezőny mind a négy Volkswagenje elkelt. Még nem tudni, milyen felosztásban, de mindet az SLR fogja futtatni (természetesen a szabályok adta két külön licence alatt), a versenyzőik pedig Rob Huff, Mehdi Bennani, Johan Kristoffersson és Benjamin Leuchter lesznek.

A nap másik híre – amit nagyon is sejteni lehetett, csak idő kérdése volt, hogy mikor jelentik be –, hogy Kevin Ceccon hosszabbított a Mulsanne csapattal, vagyis továbbra is Alfa Romeóval fog versenyezni. Michela Cerruti, a Mulsanne csapatmenedzsere korábban elmondta, hogy Cecconnak és az általa elért sikereknek nagy szerepe volt abban, hogy megugrottak az eladások. Sőt, az erről szóló sajtóközleményben, mely szerint eddig 15 autót adtak el a világ minden pontjára, azt is hozzátette, hogy szerették volna 4 autósra bővíteni a WTCR különítményt, de sajnos nem tudják, mert minden autót megvettek.

„Reméltem, hogy kapok egy teljes idényre szóló ajánlatot 2019-re, a tavalyi jó eredmények után, de sosem tudhatod, mit hoz az élet. El kell mondanom, hogy Michela és az egész Romeo Ferraris csapat nagyon egyenes volt velem, kifejezték a vágyukat, hogy szeretnék együtt folytatni, és ez megnyugtató volt. Ha visszatekintek arra, hogy mit értünk el tavaly, úgy érzem, hogy a mezőny elejében lehetünk, bár az ellenfeleket nem szabad lebecsülnünk. Már alig várom, hogy újra a pályán legyünk” – kommentálta a hírt Ceccon, aki most éppen Barcelonában tesztel.

A mai bejelentésekkel a mezőny elérte a 16-os létszámot: eddig van 4 Lynk&Co., 4 Hyundai, 4 Volkswagen, 3 Honda és egy Alfa Romeo.

Magyar Szilvia

 

Comments

comments