Egy szokványos szombat a Salzburgringen

Fotó: TCR Official

A TCR szombati versenynapja vegyesen alakult. Annyi bizonyos, hogy sokan elégedetlenkedtek a végén, de mindenki boldog lehet, hogy nagyobb baj nélkül megúsztuk.

Először is a JAS mindent bevetett, hogy Tassi Attila alá autót tegyenek a hétvégére, így még péntek este útnak indítottak egyet a milanoi műhelyükből, ami hajnali 4 körül meg is érkezett a Salzburgringre. A csapat áldozatos munkájának köszönhetően ma reggel egy pontosan ugyanolyan autó gurult ki a boxból, amilyet tegnap délután összetört Attila.

Az első szabadedzést balesetek tarkították, számtalanszor kellett megállítani piros zászlóval a gyakorlást. Ficza Ferenc egy megcsúszást követően majdnem ugyanott vágódott a gumifalba, ahol tegnap Tassi. Az autó szintén ripityára törött, a gumifal szétesett (30 percig állt az edzés, addig javították), Ferit bordatörés gyanújával szállították előbb a pálya, majd a város kórházába. Szerencsére kiderült, hogy csak zúzódásai vannak, a csapat pedig dolgozik az autón.

A sok piros és sárga zászló közepette Roberto Colciagót meg is büntették 1000€-ra, mert nem lassított sárga zászló alatt. Colciago amúgy is cipel magával egy öt rajthelyes büntetést a legutóbbi versenyről. Büntetése Tassi Attilának is lesz: az első versenyen a rajtrács végéről indul, hiszen logikusan kicserélték az egész autót, így a motort is.

A piros-sárga színkavalkádban elérkeztünk az időmérő edzésig, ahol aztán mindenki össze-vissza kevergett, próbált szélárnyékot tartani vagy fogni, tiszta köre senkinek nem volt, és akik haladni szerettek volna, nem tudtak a torlódástól… Rob Huff idén nem először fakadt ki, hogy miféle vezetői stílus és gondolkodásmód uralkodik versenyzőtársai részéről a pályán…

“Sosem láttam ilyen ronda vezetési stílust! Az emberek egymás blokkolják szánt szándékkal. (…) Mindenki azon igyekezett, hogy tönkretegye mindenki más körét!” – mondta Huff a Touring Car Times-nak.

A Q1-ből mindössze 5-6 perc volt hátra, amikor szegény Stian Paulsen autója (immár nem először a mai napon) megállt a pálya szélén, a sóderben, műszaki hiba miatt. Ezen a napon, valahány hasonló eset történt, az edzést leállították, majd a veszélyhelyzet megszüntetése után újraindították. Most azonban kitették a sárga zászlót az adott kanyarban, majd elkezdték az autót munkagéppel vontatni, miközben az időmérő zajlott (!!), és bármikor bárki kivágódhatott volna a sóderágyba, ahol egy többtonnás munkagép dolgozott. Mivel mindez abban az időszakban történt, amikor a versenyzők azért küzdenek, hogy a Q2-be kerüljenek, nyilvánvalóan senkinél nem volt opció, hogy nem javít az addigi köridején…

Igen ám, de ezt sárga zászló alatt nem lehet… De a versenyzőknek nem volt más választásuk, hiszen az időmérőt nem állította le a szervezőség, tehát mindenki ment mint a meszes, és a végén kialakult a Q1-ben a következő sorrend: Davit Kajaia, Roberto Colciago, Daniel Lloyd, Tassi Attila, Thomas Jäger, Stefano Comini, Dusan Borkovic, Rob Huff, Mato Homola, Pepe Oriola, James Nash és Frederic Vervisch jutottak a Q2-be.

Igen ám, de ekkor valakinek eszébe jutott a versenybíróságon, hogy ezek az idők mind sárga zászló alatt születtek és javultak, így úgy döntöttek, hogy Kajaia idejét törlik és még meg is bírságolták 2000€-ra pluszban. (Arról nem szól a történet, hogy miért csak őt, hiszen mindenki javított az utolsó 5-6 percben.)

A helyes döntés az lett volna, hogy az edzést félbeszakítják azonnal, ahogy az eset megtörtént, utána adnak a versenyzőknek annyi plusz időt a még meglévő időhöz, amennyi egy felvezető körhöz kell, és mindenki rendben lejátszhatta volna a maga kis csatáját. Ehelyett végül ezt a sorrendet hozták ki a Q1-re: Colciago, Lloyd, Tassi, Jäger, Comini, Borkovic, Huff, Homola, Oriola, Nash, Vervisch, Morbidelli.

A Q2 is elindult, a versenyzők továbbra is nehezen találtak tiszta kört, viszont akiknek már hiányzott a csapattársuk, azok nem a szélárnyékolással vesződtek. Az edzés végén, amikor már néhányan nem tudtak újabb gyors körre elmenni, néhányan viszont még éppen a leggyorsabb körükön voltak, furcsa eset történt: Dusan Borkovic körülbelül egy csiga tempójával kóricált a pálya közepén, amikor Comini, mint egy rakéta érkezett meg mögé. Csak a svájci hihetetlen reflexének volt köszönhető, hogy tragédia nem történt. Az már más kérdés persze, hogy Comini köre tönkrement, de még mindig jobb, mintha ekkora sebességkülönbségnél egymásba csapódnak. Stefano irdatlan dühös volt: “Nagyon csalódott vagyok Dusan miatt! A leggyorsabb körömön voltam, túl két jó szektoron, és aztán: Dusan. Nagyjából tíz centire húztam el a kocsijától és a másik oldalon a sódertől…”

A magyarázat nem váratott sokáig magára: “A mérnököm azt mondta, hogy vége van, és én úgy értettem, hogy az egész edzésnek van vége. Amikor láttam, hogy még többen is gyors körön vannak, azonnal lehúzódtam a fűre. Nagyon sajnálom, ami Stefanóval történt, nem tudtam, hogy jön mögöttem. Természetesen nem szándékosan tettem, amit tettem” – mondták mindketten a Touring Car Times-nak. Comini hozzátette, hogy bár jóban vannak Borkovic-csal, egy büntetés nem ártana, a versenybíróság meg közölte, hogy nem szándékoznak megbüntetni a szerbet.

Végül a pole Homoláé lett, mögüle Borkovic, Oriola és Tassi büntetése miatt Jäger rajtolhatnak.

Az időmérő edzés végeredménye

A futamokat holnap a Youtube TCR csatornáján követhetjük figyelemmel egy órától.

Magyar Szilvia

Comments

comments